Búcsú

Egész hónapban, lázban égő testtel vártam arra, hogy újból megpillantsalak. A vágyakozás szikrája lobbantotta lángra a tűzet lelkemben. Hagytam, hogy átjárja egész valómat, utat engedve a vágynak, hogy szemedbe nézhessek. Csodálatosan, kínban égve gondoltam el újra és újra, ha majd rám nézel, és szemed éjfekete lángcsóváját mélyíted el szememben. Már a gondolatra is alélttá válok, remeg porcikámnak minden része. Tudom, hogy pillanat lesz majd az egész, de a kínzó vágynak nem tudok ellen állni. Látni téged, hallani, leheleted érezni arcomon, ahogy forrón égeti bőrömet. Suttogásod eljut a tudatomig, mégsem értem mit mondasz. Kába vagyok az izgalomtól, hogy itt vagy mellettem. Emelem karom, simítom arcod, tudom, ezt mindig szeretted. Lágyan érek hozzád, ne hogy elillanjon a pillanat, hagyom, hogy élvezd, hagyom, hogy téged is magával ragadjon a perc varázsa. Már csak arra kell várnom, hogy álmom valósággá váljon.
Most már itt állok a koncertterem előtt, már csak be kell lépnem, de mi ez mit most érzek? Félelem kúszik fel a testemen, remegés tőr rám. Mi az mitől így megtorpantam? Mért nem merek bemenni? Tudom már a választ, tudtam már a lelkem mélyén régen. Most már be kell vallanom magamnak, hogy csak illúzió volt minden. Már rég nem vagy enyém, már régen elváltak utjaink. Csendesen megfordulok, kijövök halkan, nem akarom, hogy lássad meggyötört arcom. Maradjak olyannak neked, ahogy mosolyogva láttál. Gondolj rám mindig úgy, ahogy utoljára karodban, a gyönyör mámorában neved suttogtam.
Búcsúznom kell tőled, mert te így akartad. Légy boldog annyira, mint én boldogtalan.