Csendes nyári este volt, mint a mesében. Feketén bólintott az eperfa lombja, és együtt volt minden, amiről csak a régi költők gondolhatták komolyan, hogy boldoggá teszi a népet.
Törött márványlap volt az asztal, akörül ültek az eperfa alatt. Néha egy érettebb gyümölcs elengedte magát, lepottyant egy kopasz fejre. Görcsbe rándult, vagy inas kéz rebbent, hogy elhessentse az alkalmatlankodó „legyet,” de akkor már lenn volt a földön az eper, a korán kelő tyúkok csemegéje. Középen a pálinkás üveg, amelyből baráti egyetértésben töltögetett a három öreg. Házi főzés, búfelejtés, még a szaga is megédesíti az estét – mert hát a jó pálinkának szaga van, az illatos vizet hagyjuk meg az asszonyoknak.
Halkan és ritkán esett a beszélgetés, mert ugyan mi újat mondhattak volna egymásnak, annyi év után? Hogy az ég vöröses alja másnapra szelet jósol, azt tudják mindhárman. Asszony így vagy úgy? Kérem szépen, megvolt itt már a beletörődés, karöltve azzal a nagy bölcsességgel, hogy a másik se jobb. Ugyanezért a lányok se jönnek már számításba. Ha már az unoka is idősebb a csitrinél!
A világ dolgait a kocsmában szokás meghányni-vetni, ott is csak akkor, ha beesik egy beszédesebb kedvű idegen. Arról is csak az derül ki, hogy semmit sem ért hozzá, felülről sandít a kenyér sarkára, mint a politikusok.
Ebbe a nagy csendességbe hasított bele az éles kiáltás: Emberek! Buli van a templomtéren!
Összenézett a három szempár. Ez csak a Janó lehet. Ki másnak lenne ilyen karcos hangja? És ha a Janó mondja, az komoly dolog. Traktoros volt annak idején, hangoztatta is eleget, ameddig erre érdemes volt büszkének lenni. Traktor már nem kell, fene se műveli meg a földet, nem olyan világot élünk. Manapság azért fizetnek, ami parlagon marad. Disznóparéj alá nem szántunk, pipacsmagot nem vetünk, gyomot nem aratunk, csak a vadkender ellen megy a háború, nehogy már valaki megkóstolja, aztán boldog legyen tőle. Hát, az sem boldogság, ha nincsen munka, alvással telik a délelőtt, nem akar eljönni az este. Janó letette a traktort, vett egy kisebb forma teherautót, aztán még vagy nyolcat, most már egész flottája van, csapat dolgozik a keze alá. Innen oda szállítanak, ami éppen akad. Janónak bejött, nem sírja vissza a traktoros időket.
Van is szava a faluban, ha ő mondja, hogy buli van, akkor az úgy igaz.
Öregek nehezen szedik össze magukat, sokat nem tesznek hozzá a bulihoz, de ott a helyük, meg kell nézni, hogy ebből mi lesz.
Szótlanul igyekeznek a templomtérre, mert hát minek az a sok beszéd, sejtik, hogy mi történik. Csak egy név hiányzik, az meg kiderül hamar.
Különben is: egykutya. Ennek Isten irgalmazz, annak Isten oltalmazz, mindegyik megéri a pénzét.
Mindenki ott van a templomtéren, még az asszonyok közül is sokan. Gyerekek csellengenek körülöttük, ami nem helyes, mert a buli nem gyereknek való. Rosszat álmodnak, aztán tócsa lesz alattuk az ágyban. No de ők tudják. Meg az is igaz, hogy nehéz egy gyereket otthon tartani, amikor buli van.
Izegnek-mozognak, csak a templom közelébe nem engedik őket.
Valaki áll a templom falánál, persze nem a saját jószántából. Markos legények tartják, bár amilyen sok itt az ember, úgyse jutna messzire.
Az öregek megismerik, értőn bólogatnak. Ez bizony várható volt. Vannak, akik nem férnek a bőrükbe, kikövetelik maguknak a pofont. Például ez a suhanc. Benne volt minden verekedésben – hagyjuk, ez az ő baja. Benne volt minden lopásban – ez nem egészen biztos. Tyúkok vannak a számláján, mindenki mást mond, hogy mennyi, de állítólag már az apja is nagy tyúktolvaj volt, Isten ne nyugosztalja. Meg egy malac. Már mint akit ez a suhanc emelt volna el a Balázsék portájáról. Persze, hogy tagadja, már mint nem a malac, hanem ez a suhanc.
Most ott áll a templomfalnál, moccanni sem mert, csak a riadt szeme jár ide-oda. Tudja, hogy mi következik.
Jóarcú legény, hullámos, fekete haja van, kicsit duzzadt ajka, első ránézésre nem mondaná meg senki, hogy milyen bitang.
Egy öregasszony hangosan károg. Nem tetszik neki, hogy a templom falához állították. Amikor annyi más ház van, akár itt a főtéren is. Félrelökdösik, mert nincs ma se körmenet, se egyéb vallási ünnep, aztán az egyik fal olyan, mint a másik. Isten is egyetért a falhoz állítással, már a Sinai hegyen kőbe vésette: Ne lopj! Ennek a nációnak még az Isten is hiába beszél.
A tűzifát már odakészítették jóelőre, látja a suhanc is. Mindenki ott van, akinek a szava számít. Húzzák az időt egy kicsit, hadd legyen még nagyobb a feszkó.
Öljetek már meg, könyörög a suhanc.
Be van tojva, mondják az öregek. Lehet is, mert ezt a bulit nem ússza meg.
Hirtelen egy nagy csattanás. Az emberek felkapják a fejüket. Mi az, mi történt? Ki zavarja meg a szórakozást?
Egy nyomorult szuzukis, túl gyorsan akart lefordulni a főútról, azt gondolhatta, átgurul az üres főtéren, mint máskor. Megijedt, amikor észrevette a tömeget, elrántotta a kormányt, egy akácfán akart keresztülhajtani. A kocsi eleje romokban, az úrvezető feje csak kicsit véres. Különben magánál van, túl fogja élni.
Körülnéz, keresi a rendőrséget.
Na, szép is lenne. Ilyenkor az orrát se dugja ki a házból a rendőr, ha egy csepp esze van. És van neki, megtanulta a leckét. Ebben a faluban nem ez az első buli.
A közkútnál mossa meg a fejét, már mint a szuzukis, nem a rendőr. A hivatalos közeg örül, ha kimarad a buliból. Semmi esélye itt, magányosan.
Piti tolvaj, magyarázkodnak az emberek.
Belátja ezt a szuzukis, meg látja is, miután kitörölte a vért a szeméből.
A suhanc megint könyörögni kezd: Üssetek inkább agyon.
Mit lehet tenni? Ilyen ez a náció: gyáva. Csak akkor nagy legények, amikor sötét van, mindenki alszik, és könnyen be lehet mászni a kerítésen. Akkor fölbátorodnak, bármit összeszednek, amit meg lehet mozdítani. Nemrég egy egész uborkaföldet rámoltak le a szorgos kezek. Pedig mennyi kapálás meg egyéb munka volt már abban az uborkaföldben. Nem állíthatunk egy mérges kutyát mindegyik bokor mellé. Ahol meg van kutya, ott az a baj. Védi a területét, aztán hiába papolják neki, hogy a piti tolvajok emberi jogait nem szabad megsérteni.
Lehet, hogy azt a tűzifát nem kellett volna idehordani? Vagy csak alágyújtani nem kellett volna?
Az öregek jó hátul állnak, tolakodjon az ördög ebben a tömegben. Elér idáig a sülő hús szaga. Kemény büntetés ez, nem cáfolja senki. Valamit csak ki kellett találni, ha már a szép szóból nem értenek.
Az a baj, hogy ez se használ, mondja a kopasz. Amerikában is ez volt a rendszer, aztán mit értek el vele?
A szuzukis megtoldja egy újabb népi bölcsességgel: Ennek a nációnak a vérében van a lopás.
A máglya tüze lassan kihamvad. Már csak itt-ott füstöl a parázs. Az öregasszony megint rákezd a kárálásra: Nagy istentelenség volt ez, éppen a templom mellett. Megveri az Isten, aki az ő házát nem tartja tiszteletben.
Morajlás fut végig a tömegen. Eddig tartott, amíg ideértek a rendőrautók a városból. Ez a felvonás már nem érdekli a nézőközönséget.
Na gádzsók, mondja a kopasz, mehetünk haza, a bulinak vége.
Az eperfát nem lopta el senki, a pálinkásüveg is ott van a törött márványlapon. Még egy perc, és nem hallani a szaladó lábak dobogását. Csendesség van, mintha nem is lett volna buli aznap este. Csak az asszony nem nyugszik, kétszer is kiszól a konyhából:
Megvolt?
Meg, feleli a kopasz, és kitölti a pálinka maradékát. Na, igyunk erre a bulira, mondja megfontoltan, már mint a pálinka maradéka, nem a kopasz.