Bumbi

Miként vetemedhet ember olyan aljasságra, hogy egy ereje és értelmi képessége teljében lévő kiváló alkalmazottjának, és főként egy vagyonőrnek olyan ostobán hangzó nevet adjon mint a Bumbi. Aki ismert, az persze cseppet sem csodálkozott, mert a juhásztól kapott bárányom a Woolmark nevet viselte, a skót juhász kutyát pedig, tekintettel szokatlanul hosszú orrára Hosszú puskának hívtam.
Bumbi a biztonsági szolgálatom legmegbízhatóbb tagja volt. Kuvasz létére meglehetősen hiperaktívra sikeredett a lelkem. Volt, hogy faladatát messze meghaladva a tojásokat szedte össze, volt, hogy a szomszéd libáját fenyítette, két nappal később pedig a kacsáját terítette a küszöböm elé. A macskák pedig többnyire a kerítések tetején, a fák törzsein vagy ágain közlekedtek mifélénk. Az idegeneket viszont hatalmas szívvel, heves farkcsóválás közepette engedte a telekre, ami önmagában talán nem egy kimagasló őrző-védő tulajdonság, viszont bármennyire szerettek volna távozni onnan, érkezésemig vagy jelenlétem esetén engedélyemig, Bumbi félelmetes agyari gátolták meg e szándékukban.
Történt egy verőfényes nyárvégi vasárnapon, hogy a hátsó kertben ügyködtem, amikor az országút túlsó oldaláról dühös, majd kétségbe esett kiabálásra lettem figyelmes. Mondanom sem kell, futólépésben érkeztem a helyszínre aztán néhány pillanat múlva térdcsapkodó röhögéssel rogytam a földre.
Az alig egy kilóméterre lévő szomszéd település felől hét fős fiatal társaság igyekezett a falunk irányába. Vasárnap lévén jó időben ez megszokott tömegközlekedési forma volt nálunk, hiszen autóbusz csak reggel és késő délután járt erre felé.
Szóval! A fiatalok jöttek, Bumbi pedig csekkolta a társaságot és nézeteltérésbe keveredett velük. Mert embert ő itt csak akkor látott, amikor az a buszról a megállóban leszállt, vagy éppen tőlünk távozóban arra fel. Számára tehát nyilvánvaló volt a szabálysértés, hát szépen mindet beterelte az ütött-kopott gaz felverte buszmegállóba. Mert milyen dolog az kérem, hogy ezek itt megszegve minden törvényt és szokást csak úgy grasszálnak világos nappal az út mentén.
Magamhoz rendeltem Bumbit kihallgatásra. Némi értetlenség tükröződött a szemében ám néhány pillanat múlva a főnök iránt érzett tisztelet megnyilvánulásaként kézfejemet nyalogatva jelezte, tudomásul vette akaratomat.
A fiatalok morgolódva araszoltak ki buszmegállóból és biztonságosnak vélt távolságból visszafordulva öklüket rázták és hangos szitkozódásba kezdtek. Elég volt Bumbi feléjük irányuló pillantása, hogy figyelmüket az eredeti céljuk felé fordítsa, mert a következő pillanatban futásnak eredtek és eltűntek az út hajlatában. Bumbi pedig megérdemelt jutalmát várva csóválta a farkát, majd érzékelve a helyzet megítélésében fennálló nézet különbségünket komótosan elsétált a terménytár irányába.