Csillag szállt a Földre (5)

Kroikaze Csaba mellett harcolt, követte volna őt a halálba is. Nem tudom, hogy bírhatott ennyi ideig a fejedelem mellett maradni ekkora zűrzavarban. Próbáltam a nyomukba lenni, de gyakran eltűntek a szemem elől. Végül beértem őket, s mellettük harcoltam. Gazdám nem vett észre, nehéz is lett volna. Fejemet ezüst sisak takarta, a pajzs is ezüst volt, s két kard keresztbe téve helyezkedett el rajta. Könnyű pajzs védte testemet, a kardom is könnyű, de hosszú volt. Wunder pedig nyugodtan, könnyedén vágtázott alattam, nem akart makacskodni, mintha tudná, hogy küzdelmeknél fontos. Mintha már teljesen ki lenne képezve mindenre, s úgy tűnt, hogy csak harcolás közben engedi felülni az embert. Bár a sok pajzstól, vastól nehéz lehettem egy kicsit, ő könnyedén mozgott alattam, sebes volt, s hűséges.
Alig-alig értettem, hogy ebben a nagy zűrzavarban mégis, hogy nem támadnak sajátjukra a harcosok. Bár itt nem volt nehéz, ugyanis más-más ruhákat hordtak Aladár csapatai és Csaba csapatai. De ha csak egy lúdtoll különböztetné meg őket, akkor is ilyen könnyen különböztetnék meg egymást? És mi lenne akkor, ha levágnák az egyiknek a lúdtollát, vagy elhagyja? Bár gondoltam, ha az ember harcol, akkor nem fog ilyen kis problémán gondolkozni, és lesz annyi esze, hogy jobban meg tudhassa különböztetni harcosait.
Az ég beborult, nem kellett aggódni a nap miatt. Kroikazét követtem minden fele, ahogy csak tudtam. Ütöttem, vágtam jobbra, balra, akit csak érni tudtam. Értek engem is kisebb-nagyobb karcolások, főleg a lábamat. Előre néztem, s láttam, amint egy óriás körül vérmező, holtak, s azok mind a mi csapatainkból való. Aladár bérelte fel azt is, germán az óriás, hallottam róla pár dolgot. Állítólag halhatatlan, s már gyermekkorában emberhússal élt, semmi mást nem evett. Az oroszlánok futnak előle, rabszolga, s csak gazdájának engedelmeskedik, aki felnevelte és úgy tartotta, mint egy állatot. Mindezt nem tudtam elhinni, főleg azt nem, hogy embert eszik, mert azt biz nehéz lenne előkeríteni. Vagyis hát kevés az olyan vállalkozó, aki egy vadember gyomrában akar kikötni.
De mégis, előtte mindenki megtorpant, kerülték, akik bátrak voltak azok elvesztek. A testét meg óriási páncél védte, a szeme és szája látszott ki csak, kardja túl hosszú volt, s idegből vágott… Senki se győzheti le.
Miközben őt figyeltem, észrevettem, hogy Kroikazet hátulról valaki megtámadja. Belerúgtam lovamba, s el kezdtünk a leggyorsabb tempóban vágtázni. Csak pár méterre voltak tőlem, vagy öt emberre, azokon átgázoltam, s egy óriásit csaptam a harcosba. Az előrevágódott a lóra, amelyik tovább vágtatott az óriás felé. Az meglátta saját emberét, de nem érdekelte, szinte kettészelte a lóval együtt.
Lelassítottak a csapatok. Mindenki a vadembert figyelte, s várt. Ő hangosan, veszettül őrjöngött. Kroikaze felém nézett, meg akarta köszönni, de nem tette. Sisakjától nem láttam az arcát, de valami azt súgta, felismert. Várt még egy kicsit, majd Csabához sietett. A csapat összegyűlt az óriás előtt pár méterrel, majd vezérünk felemelte a kardját, s csapataink neki rontottak a vadnak. 7 úr várt Csaba mellett, köztük Kroikaze. Én is csak vártam, mellettem a hunok vágtáztak végig, neki rontva az óriásnak. Az csak mészárolt és mészárolt. Majd Kroikaze is elindult a többiekkel együtt, a fejedelemmel együtt. Mindenki elölről támadt, csak az én uram osont valahogy a vademberhez. Kereste a pontot, ahol sebezhető. Csaba lelassított, én meg lassan elindultam a tömegben, sodort az ár, nincs megállás. Az uram beleszúrta kardját az öldöklőbe, az felordított, megfordult, s rávágott Kroikazéra. Ő nála nem volt már fegyver, csak a pajzsa, amin a vad kardja áthasított, s elérte a gazdám fejét is. Leesett a lóról, le a földre, ahol már nem láttam. Megálltam, meglepődtem… mi lesz velem? Vége… vége…
Eközben Csaba elindult az óriás fele. Az kard nélkül maradt, gazdám pajzsában maradt fegyvere. Kézzel ölt, életveszélyes volt közelébe menni, de Csaba csak ment. Éreztem, amint szemem lángol, s vágtázni kezdtem. Felordítottam, nem gondolkoztam. Ekkor már Aladár csapatai sem várták meg óriásuk halálát, tudták, hogy úgy is vége lesz, elindultak, de engem már nem tudtak megállítani.
Vezérünk is hátul próbálkozott, mint Kroikaze. Kardját belevágta az óriásba, majd kihúzta. Az felordított ismét, megfordult, s kézzel támadt volna rá, hogy utolsó perceiben megölje gyilkosát, de az elugrott előle. Ott termettem háta mögött, s leszúrtam. Hátráltam, az óriás visszanézett, pár gyenge mozdulatot tett, majd feje a földön landolt. Csaba volt mögötte, rám pillantott, s tovább indult. Én még maradtam, s pár percig néztem az elszáguldó fejedelmet, majd utána indultam.
A csata ezzel eldőlt, mi nyertünk. Aladár visszavonulót fújt, s a germán harcosokkal elmenekült. Csaba lett a fejedelem.
Én visszamentem oda, ahol Kroikaze meghalt. Megláttam, élt még. Odamentem hozzá, s vizet adtam neki.
-Agenor. – mondta halkan. – Agenor…
-Itt vagyok. – feleltem parancsra készen állva.
-Maradj Csabánál. Fel vagy szabadulva. A fejedelem már tudja. Menj hozzá, s mondd meg kiküldött. Maradj mellette, Hümén… – nehezen beszélt, semmi esélye nem volt már, hogy túlélje. Bár ezt tudtam már akkor, mikor az óriás lecsapta.
-Rendben.
-Hümén…
Levegő után kapkodott, rám nézett, szeme megüvegesedett. Elsápadt arca, körülötte vértócsa. Maradtam még pár percet, majd felálltam, s visszamentem Csabához.