Csodaország 1 fejezet 1.rész

Az autó nyugodt tempóban falta a kilómétereket a csendes június végi éjszakában. Károly a visszapillantó tükörből figyelte utasait. Fiát, akit 1 éve nem látott már, mert megnyert egy franciaországi ösztöndíjat, s így Párizsban tanul. Az első évben még itthon volt a szünetben, de az idei tanévben egyszer sem jött. Nehéz időszak következett a férfi életében, mert gyakorlatilag 8 éve teljesen egyedül nevelte a gyereket, s szoros kapcsolat alakult ki kettőjük között. Hisz amióta felesége elhagyta őket, minden szabadidejüket együtt töltötték. Amikor a díjat megnyerte a gyerek, nagyon büszke volt rá, de az öröm mellett szívébe félelem és kétség költözött. Mi lesz most vele 36 évesen egyedül? Aztán szép lassan hozzászokott, megszokta a magányt, hogy senki sem várja otthon. Az utóbbi 2 évben sokat dolgozott az iskolában,ahol matematikát tanított.Különórákat is vállalt, hogy minél jobban lekösse magát.
Figyelte fiát, aki 18 éves korára csinos szép szál legénnyé serdült, aki tudja mit akar.Kisfiús arcából csillogó zöld szempár néz rá. Arcát bajusszal próbálja férfiassá tenni, ami határozottan jól áll neki. Dús barna haja hosszú,de rendezett.
Mikor a gyerek megírta, hazajön, de nem egyedül, izgatottan készült a találkozóra. Amíg a repülőt várta, megpróbálta elképzelni milyen lehet a kislány,aki fia szívét rabul ejtette, mert gyanította, azért nem jött idáig. Szerelmes, ha akarná sem tudja tagadni, mert amint meglátta őket, észrevette. A gyerekről sugárzott a boldogság.Ahogy közeledtek felé szíve hevesen kalapált, izgatottságát alig tudta leplezni. A feketehajú csinos lányon is látszott izgatottsága, ahogy fiába kapaszkodva eléléptek.
– Szia apu! -ugrott a nyakába Tamás – Ő Monique, náluk lakom, s a barátnőm.
– Szervusz – üdvözölte franciául – Kereki Károly vagyok, Tomi apukája.Örülök, hogy látlak. – nyújtotta kezét a kislány felé, akit 17 évesnek saccolt. Fél fejjel alacsonyabb, mint fia. Tetszett neki, első látásra szimpatikus volt. Félhosszú haja lófarokban összefogva, így arca jól látható, melyből hatalmas barna csillogó szemekkel néz. Különös kíváncsisággal hallgatta, amit Tomi mesélt, míg oda nem értek hozzá.
– Jól megnőttél kölyök! Már majdnem olyan magas vagy, mint én. Hosszú volt ez az év tudod-e? – ölelte magához a gyereket.
– Tudom apu, ne haragudj, de Monique nem tudott jönni előbb.
– Nem baj, fő, hogy itt vagytok. Remélem, itthon töltitek az egész szünidőt.
– Igen, úgy terveztük, sok látnivaló van Magyarországon, és a Balcsira is elmennénk.
Vezetés közben nem igazán akart beszélgetni, úgy gondolta, lesz idő megismerni fia barátnőjét a nyáron. A fiatalok beszélgetéséből nem minden szót értett, mrt bár tudott franciául, suttogóra fogták.Tudta, ez most nem tartozik rá.Megpróbálta figyelmét az útra terelni, teljesen a vezetésre koncentrált. Hirtelen észrevette, hogy az út széléről valami, vagy valaki feléjük közeledik, pont a kocsi elé! Teljes erejéből beletaposott a fékbe. Az autó csikorogva lassított, majd az elválaszókorlátnak ütközve keresztbe fordult az úton, és megállt.A bent ülők döbbenetükben szólni sem tudtak. Pár másodperc riadt csend után az apa remegő hangon, teljes testében remegve próbált megszólalni.
– Jól vagytok? Tomi?
– Igen, mi volt ez?
– Monique?
– Ő is, nincs semmi baj! Mi a fene volt ez?
– Nem tudom. Lehet, hogy elütöttem valakit! Megnézem, maradjatok a kocsiban. -Károly remegő térdekkel kászálódott ki, hogy megnézze mi volt az, s megsérült-e valaki. Fia azonban hamarabb kapcsolt, kiugrott a kocsiból, s mire odaért, már hangosan kiabált az ott álló döbbent lánnyal.
– Teljesen elment az eszed!? Mit művelsz?! Meg akarsz halni, te őtült, hülye liba?!
– És, ha igen? Mi közöd hozzá?
– A te dolgod, de ne a mi kocsink előtt!
– Tomi, ne mondj ilyet! – ért oda az apa is, s próbálta összeszedni erejét, hogy lecsillapítsa fiát. – Ez igazán nem volt jó ötlet kislány, mert így másokat is bajba sodorsz.Különben meg mi okod lehet rá, hogy így cselekedj?!
– Semmi köze hozzá! Hagyjon békén! – Tört ki a lányból a hangos zokogás – Meg akarok halni és kész! Elegem van ebből a büdös, nyavalyás életből!
Károl ráérzett, hogy valami komoly baj történhetett ezzel a gyereklánnyal, mert lassan lecsillapodott, s a félhomályban kivette, hogy a lány nem lehet több 17 évesnél.Riadtan kétségbeesve állt az út közepén, s remegve mozdulni sem tudott.
– Rendben, de azért nem esett bajod?El kellene jönnöd innen, mert nem biztonságos az út közepén állni a sötétben. Gyere, menjünk a kocsihoz, ott egy kicsit mindenki megnyugszik. Meg aztán nem szeretnék rendőrrel találkozni, gondolom te sem? – nézett kérdőn a lányra, aki még mindig sírva intett, hogy nem.
Az apa kézenfogta a remegő lányt, s az autóhoz kísérte, majd beszállt, s menetirányba fordult.
-Gyere szállj be, majd itt megbeszéljük, hogyan tovább.
– Hagyjon békén, nincs mit megbeszélni!
– De igen van! – szólt közbe Tamás, még mindig az ijedség hatása alatt. – Bajba sodorsz bennünket is, majdnem elütött apu. Ha nem szállsz be önszántadból, berángatlak!
– Tomi csillapodj! Ha nem akar nem jön.
– Ha már bajt csinált, jönnie kell! Vagy rendőrt akarsz?
– Nem, azt nem! -Felelt a lány riadtan.
– Akkor gyere, -Károly az ajtóra mutatott, amely nyitva állt a lány előtt, aki lassan beszállt, s összekuporodott az anyósülésen. – hazaviszem a fiamékat, utána elviszlek téged is. -Szólt már nyugodtan.
– Én nem akarok hazamenni! Haza? Minek? Hová? -kérdezte szinte csak magától.
– Szüleid biztos izgulnak érted. Jó lenne megnyugtatni őket, nem gondolod? – nézett a lányra, de ő csak gubbasztott mellette, s nem szólt többet egész úton.