Csodaország 14. fejezet

Az autó lassan megállt az iskola előtt. Kitti gyorsan megtörölte arcát, s remegő térdekkel a járdára lépett. Amikor Piros odaért kivette a mózeskosarat, miután a kislányt jól betakargatta. Elindultak felfelé a lépcsőn.
– Mit gondolsz, örülni fog? – kérdezte izgatottan. Mielőtt azonban a kapun belépett volna mély lélegzetet vett, hogy rendezze lelkiállapotát, majd határozot-tan belépett.
Bent rögtön meghallotta a Jerry Lee Lewis dalt, amely betöltötte az egész épületet, mert a kihangosítón is szólt.
– De aranyos!! – a kapuban álló lány kifakadására többen odafutottak, csodálták a gyereket, így nem tudtak beljebb lépni. Az igazgató azonban észrevette a sokadalmat, és odalépett.
– Nicsak! Az utánpótlás is megérkezett. Te Baráth Kitti vagy ugye? – kérdezte, a középkorú szemüveges tanár, miközben a babát csodálta. Arcára kiült mennyire tetszik neki a gyerek. Átszellemülten nézte. Barna haja a homlokába lógott, melyet hátrasimított.
– Igen.
– A végzősök közül, magántanuló, tudom. Nagyon picike még. Fiú, vagy lány?
– Kislány, és 1 hónapos. Nem akartam otthon hagyni, mert így a közelemben van. – Magyarázta büszkén.
– Jó, gyere, keresünk neki egy nyugodt helyet, ahol tudnak figyelni is rá, és nyugi van. Azt hiszem, itt jó lesz, – Lépett be a ruhatárba – feltéve, ha a hölgyek vállalnak egy csöppséget. Julika, itt hagyhatjuk? – nézett a vezetőre, aki hirtelen a gyerekért nyúlt.
– Persze, csak nyugodtan hagyd itt, mi vigyázunk rá. Igaz, lányok? – érdeklődött a többiektől, akik egyszerre ugrottak oda. – Itt mindig van valaki. Ő Gizi, ő pedig Margit. – mutatta be társait. Nagyon pici még.
– Én kijövök hozzá gyakran majd. Azért sem akartam otthon hagyni, mert így a közelemben lehet, és ha kell, etetni is tudom. – Mondta Kitti, miközben levette a kislányról a takarót, s meglazította ruházatát. Ahogy tevékenykedett a baba körül önkéntelenül énekelni kezdte a jól ismert dallamot, ami beszűrődött a folyosóról. Párja otthon sokszor játszotta.
–
– "Eddig nem éreztem, amit most már tudok
– Egy körbe zárt világban csakis hozzád futok
– Te vagy nekem a nap az éj a hold
– Ami előtted volt az csak fehér folt
–
– Itt vagy nekem és semmi sem számít
– A félre értett szó engem már nem ámít
– A megelőlegezett jövő igaz érzést táplál
– Itt vagyok neked, hisz igaz szavakra vártál"
–
– Nagyon jól játszanak igaz? Ennek a hapsinak olyan a hangja, hogy az embernek beleborsódzik a háta, ha hallja. – Hajolt a kislány fölé Gizi, aki barnahajú alacsony asszony volt, s teljesen megbabonázta a dal.
– Igen, csodálatos hangja van. Én is szeretem hallgatni. – Helyeselt Kitti mosolyogva.
– Nagyon szeretheti azt, akinek ez a dal szól, mert tele van érzéssel. Az előbb is énekelt egyet, azt hittem sírva fakadok. Kár, hogy foglalt, mert csuda jól néz ki. Szívesen elfogadnám magamnak. – Áradozott Margit is, aki festett szőke hajával feltűnő jelenség volt. Évek óta egyedül élt.
– Úgy tudom, nincs senkije. Tavaly beszélgettem vele, akkor mondta. Honnan veszed, hogy foglalt? – Érdeklődött Gizi.
– A gyűrűről. Láttam rajta.
– Lehet, hogy csak hordja. Na menjünk, mert mindjárt kezdődik az avató. Te nem jössz? – Kérdezték Kittitől, és kifelé indultak.
Kitti csak mosolygott az orra alatt, ahogy beszélgetésüket hallgatta. – "ha tudnátok!" – futott át az agyán, de nem szólt. Énekelte tovább a dalt, míg a kicsit etette.
–
– "Érhet-e öröm, ami nálad nagyobb,
– Mit férfi e földi létben kaphatott.
– Tudom, hogy minden cseppben benne van a tenger
– A természet vajúdása, akkor is az ember."
–
Észre sem vette, hogy kintről már nem szól a zene. Ő belemélyedt az éneklésbe.
–
– "Egyet szerettem, most már kettő az életem,
– Negatív dolgoktól kettőt kell féltenem.
– Habár mikor két szemedbe nézek,
– Rájövök, hogy értetek kell éljek."
–
Odabent a teremben már készülődtek a kezdésre, így Károlyék egy időre befejezték a zenélést, amit a gyülekezőre játszottak. Ahogy felnézett észrevette Pirost a színpad előtt, mert Kittit kereste, azért kémlelt.
-Hát te? Hogy kerülsz ide? Neked nem nálunk kéne lenned? Kiki otthon maradt? – tette fel a kérdéseket egymás után, mert sehogy sem értette.
– Nem, Kitti is itt van. – A ruhatárban, de utána az osztályába megy.
– És Virág? – Csodálkozott – Hol hagytátok? – arcára hirtelen a félelem ült, így Piros gyorsan megmagyarázta.
– Nem gondolod, hogy otthon, egyedül? Őt a ruhatárban helyeztük biztonságba. – Mosolyodott el az asszony – Úgy gondolta Kitti, így meg tudja etetni, ha kell.
– Elhoztátok? – Indult kifelé Károly, most már nyugodt arckifejezéssel. – Hol van? De jó, így közel van hozzánk, és a szünetben babázhatok.
A ruhatár felé tartott, de az ajtóban útját állták.
– Szeretném megnézni a babát – szólt szelíden, de Julika nem mozdult.
– Önt sem engedhetem be, még, ha nagy csodálója is vagyok.
Károly meghallotta Kitti hangját, ahogy énekelte az előbb játszott dalt
– De szép! Valaki nagyon szépen énekel itt. Ki lehet az? – Kérdezte hangosan, úgy, hogy a lány is hallja. Hangjából érezhető volt a csodálat, és a hódolat.
– Igen, ez a kislány szépen fújja. Látszik, hogy ismeri a dalt.
– Nem is tudom miért? Talán ő megmondja. – szólt cinkos mosollyal az arcán- Engedjen be, kérem szépen. Mindkettőre kíváncsi volnék. – Könyörgött.
– Nem tehetem, értse meg! Különben, meg éppen eszik a baba. Nem tudom, megengedné-e a kislány, ha zavarnánk.
– Nekem biztos megengedi – Csillant fel a szeme Károlynak.
– Igen, miért olyan biztos benne?
Kitti meghallotta Károly hangját, s kiszólt Julikának.
– Az apukája, ő bejöhet.
– Nem tudtam, ne haragudjon! – Mentegetődzött Julika meglepetten.
– Dehogy, köszönöm, hogy így vigyáz a hercegnőmre. – lépett be, s vette át a gyereket. – Szia picikém. Gyere ide apucihoz. – ölelte magához.
– Nem baj, hogy elhoztam? Arra gondoltam, így könnyebb, mert itt van velünk, s ha éhes etetni is tudom.
– Dehogy babám. Jó, hogy így gondoskodsz róla. Csak egy kicsit meglepődtem, mikor Pirost megláttam. Meg is ijedtem megint. Ne haragudj?!
– Dehogy – cirógatta meg arcát kedvese, vigyázva, hogy ne érjen hozzá. – Megyek, megkeresem az osztályom.
– Mindjárt kezdődik az avató, azért hagytuk abba. – mondta, miközben tisztába tette a kislányt. Julika csak nézte, s csodálta. – Van egy hírem, ami nem jó. Sajnos elmarad a táncunk, mert Józsit baleset érte, és eltört a karja. Így, nincs aki leváltson.
– Ez baj, de majd máskor bepótoljuk. Súlyos a törés? Mi történt?
– Biciklivel bukott fel, s a karjára esett. Még kórházban van. Most kaptam a hírt. Szegény srác, pedig nagyon készült erre a bálra, és a versenyre is. Most azt is át kell beszélnünk, hogy mi legyen. Az éneklésben a segítségedre van szükségem, mert Bea is Józsival van, nem tudni mikor érnek ide. Ő szokott szólózni, Réka is beszáll. Az ABBA is kimarad, hisz oda is kellenek.
– Azt még nem tudom, meg csak otthon szoktam – szólt riadtan Kitti.
– Tudom, hogy menni fog. Otthon hallottalak. Csak olyan lesz, amit ismersz. Segíts!!- Szólt kérőn – úgy sem tudtál tanulni velük. Te ezzel szerepelsz.
– De nem is gyakoroltam. Közönség előtt még nem álltam. Izgulni fogok.
– Nem baj, csak úgy csináld, mint otthon. Misuval megbeszéltem. A srácokkal is egyeztetek addig. Menned kell, mert jönnek a társaid. – szólt, s megsimogatta a haját – Szeretlek. –
Kitti gyorsan eltűnt az ajtóban, s csatlakozott társaihoz. Károly tartotta még a babát, majd óvatosan helyére tette és a lány után indult. Látni akarta őt, ahogy feltűzik szalagját. Szívében büszkeséggel nézte a kedvest, aki állt a sorban csinosan, megnyerőn, izgatón. Úgy találta, övé a legcsinosabb lány az összes között. Óvatosan, hogy ne zavarjon Pirosék mellé lépett, és onnan nézte.
– Ugye az én asszonykám a legszebb? – kérdezte Misutól, fülébe súgva.
– Igen, de tudod, hogy éppen ezért hozzánk jössz. Majd amikor lehet, akkor engedlek vissza hozzá.
– Mi van?? – kapta fel a fejét, hisz nem tudta miről beszél barátja. Piros elmagyarázta neki, amiről Kittivel beszélt.
– Hidd el ez lesz a legjobb, amit most tehettek.
– Tény, hogy nagyon nehéz, és egyre nehezebb. Megtennétek, hogy ti is külön legyetek miattunk?
– Barátok vagyunk nem? Különben meg találunk lehetőséget, ha úgy akarjuk, ugye anyjuk? – Szólt mosolyogva feleségéhez Mihály. – Már este elviszlek.
– Akkor ma már odamegyek, de hát… Rendben. – szólt lemondóan.
Károly nézte párja csillogó szemét, ahogy figyeli társait. Megmagyarázhatatlan érzés járta át. Érezte valami más ez, mint a többi, de azt nem tudta, hogy mi. Azt viszont igen, biztos volt benne, hogy Kitti számára ez a nap fontos, hisz látta izgatottságát. Átérezte lényének rezdülését. Megérezte, mennyire jól érzi magát. Arca kipirult, szinte átszellemülten állt. Átvette a ritmust, táncolt magának. Észre sem vette, mert teljesen a zene hatása alá került.
Elindult, megkerülte a tömeget, s Kitti mögé lépett. Átfogta derekát a zene ritmusára mozgott együtt a lánnyal, aki hirtelen eszmélt, s belesimult karjaiba. Hagyta, hogy vezesse. Jó volt érezni ismét, a puha ölelést. A zene megmámorosí-totta őket. Nem érdekelte most egyiküket sem, hogy szabad, nem szabad, csak az ellopott időnek örültek, amit maguknak elcsentek így. Vigyázva azonban egymásra. Károly feje a lány vállán pihent, s behunyt szemmel élvezte közelségét, agyában a gondolattal, egy hónapig nem látja majd.
– Ne Kari nem szabad, tudod. – próbált Kitti ellenállni, de érezte reménytelen, hisz neki is hiányzott a férfi lénye. A lágy karok, ahogy védik, óvják.
– Ne félj kicsim nem lesz baj, de szeretnélek érezni. Tudom, hogy mondtam, de úgysem tart sokáig. Addig legalább az enyém vagy. Csak az enyém.
– De nehogy…
– Ne, most ne! Nem érdekel semmi. Egy kicsit legyünk így együtt. Mást úgysem teszünk. Jó így, nagyon jó. – Megcsókolta a nyakát, s megsimogatta – Gyönyörű-ségem! Te vagy a legszebb. Jó, hogy itt vagy. A mai nap lesz a legjobb, mert végre neked játszhatom, hisz most érted szól a zeném. Minden dalom, tudod, hogy a tied. Csak segítened kell egy kicsit, ugye segítesz? – Nézett rá kérdőn.
Kitti felé fordult, s átfogta a nyakát.
– Igen, de ne a szólóval kezdjük, mert nagyon izgulok.
– Rendben. Akkor először a Sanzelizét játsszuk. Ott csak a refrént kell énekelned velem. Utána meg úgyis jelzem, amikor te jössz. Otthon is egyedül énekelted. Tudom, hallottam. Azt nem tudtad, hogy otthon vagyok.
– Kihallgattál?
– Igen, és meg kell mondjam, csodaszép volt, amit hallottam. Tegnap például. – Mondta Károly huncut fénnyel a szemében. – Ne légy bátortalan. Tudom, még nem volt lehetőséged színpadon énekelni. Most itt az alkalom, mutasd meg nekik, mit tudsz!
– Csak nagyon izgulok. Ez más, mint magamnak.
– Nem baj, az belefér. Még én is szoktam, pedig nekem van már rutinom. Majd elmúlik, ahogy elkezded. Úgyis elkápráztatod őket.
– A srácokkal már beszéltél?
– Igen, minden rendben lesz, ne félj. Te csak add magadat, akkor csodás leszel. A mi dalainkat úgyis én szoktam énekelni, azt ők nem tudják, hisz neked szólnak.
A zene elhallgatott. A diákok befejezték a bemutatót, kezdetét vette a bál, így Károly is a helyére indult. Kitti még tétovázott a színpad előtt. Állt, s most úgy érezte, nem tud megmozdulni.
– Gyere – fogta kézen Réka, s ő követte. Igaz, hogy csak a lába vitte, mert hirtelen elfogta a lámpaláz, s úgy érezte, nem jön ki hang a torkán. De meghallot-ta Károly hangját, így megállt a lépcső előtt. Réka is megtorpant.
– A zenekar nevében sok szeretettel köszöntöm a végzősöket. Üdvözöljük nagy tapssal őket, és kívánom, hogy mindenkinek sikerüljön a vizsgája. Ez az utolsó év, így gondolom nagy elhatározással, és sok tervvel készültök a jövőre. Ma viszont tegyétek félre a munkát, érezzétek jól magatokat, mert ez a ti napotok. Ehhez kívánok jó szórakozást. Mielőtt azonban elkezdenénk a bált, szeretnék bemutatni egy lányt, aki szintén végzős, de egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott veletek készülni erre a napra. Ő lesz az én segítségem a mai bálon, de mivel még nem szerepelt közönség előtt, fogadjátok őt nagy tapssal. Kedves közönségünk Baráth Kitti. – Károly elindult a lépcsőhöz, s nyújtotta kezét a lány felé, aki remegve fogta meg, s követte a színpadra. Egész a dobig vezette, közben szelíden, bátorítóan súgta fülébe. – Nyugi babám, te vagy a legjobb – majd hangosan, most már a közönségnek intézte – az első szám, amivel kezdjük a mai napot, egy francia dal a Sanzelizé.
Ahogy felcsendült az ismert dallam, s Károly énekelni kezdte Kittinek elszállt az izgalma, mert teljesen hatalmába kerítette a hangulat. Eszébe jutott a szilveszter. Az első közösen töltött szilveszterük, amely nagyon jó hangulatban, és boldogan telt. Akkor látta először felszabadultan zenélni pátját, hisz ott volt mindenki, aki életében fontos volt, és szeretett. Tomi is lassan rendbe jött a karácsonyi incidens után. Igaz, hogy keveset szólt, de legalább visszajött a hangja. Amikor elment Párizsba már beszélt, és hálás volt Kittinek tettéért.
Nézte Károlyt a dob mellett, s határozottan tetszett, amit látott. Rájött igaza volt Pirosnak, amikor azt mondta, fantasztikusan játszik. Tapasztalhatta, hisz most a Bee Gees nóta pereg. Kitti állt a dob mellett, most nem volt dolga, így tudta figyelni szerelmét. Látta átszellemült arcát, ahogy a zenével együtt él. Szemeiben különös csillogás, tűz égett, amely égette, ahogy állt mellette. Aztán egy jelzés. Ő következik, s hallotta az otthon sűrűn énekelt dalt.
–
– "Arra gondoltam, hogyha reggel felkelek,
– Arra gondoltam, hogy van, akinek még kellek.
– Arra gondoltam, hogyha majd elindulok,
– Arra gondoltam, élni csak veled tudok."
–
Ahogy Károly belekezdett egy mosolyt küldött felé, jelezve, hogy ő következik, így lassan előre lépett, s szopránján belekezdett.
–
– "Ha érted élek, mond mi lesz a vég?
– Ha érted élek, meddig szeretsz még?
– Ha érted élek, közös lesz sorsunk,
– Ha érted élek, hogyan kell szólnunk?"
–
Aztán Károly is bekapcsolódik, együtt szól a dal, s Kittiből elszáll az izgalom, csak az érzés marad, az, hogy együtt vannak, s most először nyíltan minden félelem nélkül adhatja át kedvesének mindazt, ami benne van. Hisz érezhető a dalból határtalan szerelmük, az, hogy történjék bármi, ők akkor is szeretik egymást.
–
– "Reggel felkelek, csak is érted élek,
– Reggel felkelek, mindennap remélek.
– Reggel felkelek, majd újra megtalállak,
– Reggel felkelek, este újra megkívánlak."
–
S megint egyedül szól a dal, hisz Károly elhallgatott. Így érezhető, a lényéből sugárzó érzés, ami most nyíltan tisztán árad belőle.
–
– "Arra gondoltam, ha érted élek,
– Reggel felkelek, szerelmet remélek.
– Reggel felkelek, arra gondolok,
– Ha érted élek, csak neked hódolok."
–
Ismét csak Károly kellemes hangja szól. De sugárzik a lelkét, szívét, testét elöntő imádat, amit érez. Minden egyes szóból, ami elhagyja ajkát, süt a szenvedély.
–
– "Nem azért élek, hogy feledjelek,
– Hanem azért, hogy szeresselek.
– Ha elmegyek, legyen kire gondoljak,
– Mint Szerelmi múzsámhoz, hozzád szóljak."
–
A refrén újból együtt szól, felszabadultan, mintha csak ők lennének senki más.
–
– "Reggel felkelek, csak is érted élek,
– Reggel felkelek, mindennap remélek.
– Reggel felkelek, majd újra megtalállak,
– Reggel felkelek, este újra megkívánlak."
–
– A dal utolsó üteme is elhalt, de az ő lelkükben még él tovább. A hangulat, mely átjárta lényüket, s tudatta a világgal, mit éreznek egymás iránt. Azt, hogy történjen bármi, ők már egymásért élnek, s tudja meg az egész világ, ők csak együtt léteznek már.
Kitti állt a színpad közepén, s lassan eljutott füléhez a taps, mert a megbabonázott közönség hatalmas tapsviharral és ovációval jutalmazta őket. Misu is, aki már jól ismerte a számot, most elbűvölve állt, mert határozottan tetszett neki, amit hallott.
Bea, aki időközben megérkezett Józsival, megilletődötten nézte a színpad közepén álló lányt. Ő nem tudta az előzményeket, így először megdöbbent, amikor meglátta. Ahogy azonban hallgatta egyre inkább hatása alá került, s mire véget ért ámulatba ejtette az előadás, hisz érzelmekkel telt, s sugárzott a számból a szerelem, az összetartozás. Ezt már játszották egy párszor, de mindig csak Károly énekelte. Nem értette igazán, miért nem engedi neki, de most ráérzett az okára. Rájött, ez a dal ennek a lánynak íródott, így nem énekelheti más.
–
– .
–