Csodaország 2. fejezet 2. rész

Károlyból dőltek a szavak. Felkavarta az emlék, de jólesett beszélni róla. Évek óta senkivel sem osztotta meg gondját, magába zárta. Lelkének ezt a bugyrát még legjobb barátjával sem osztotta meg. Most nem igazán tudta miért, de előjött minden régi fájdalom. Úgy érezte most, ez a lány, aki mellette ül érdemes arra, hogy kitárja szívét előtte. Különös érzés járta át, valahogy azonosult a lány problémájával. Úgy érezte, segít neki, ha saját döntéseit állítja példaként, s ő is megkönnyebbül tőle.
Kitti csendben, elgondolkozva hallgatta. Megérezte a férfi lelkiállapotát, azt, hogy mennyi fájdalom van benne. Hirtelen elszégyellte magát, mert idáig csak a saját bánatán siránkozott, bele sem gondolt, hogy másnak is vannak fájdalmas emlékei. Érezte erőt adott neki az, amit hallott. Tudta ebben a pillanatban, hogy képes felülemelkedni a fájdalmon, a bánaton, s megteremti gyermekének a boldog otthont. Otthont, amire ő is vágyott egész gyerekkorában, amit szülei halálával örökre elvesztett, de élénken él benne mind a mai napig. Elhatározta, boldog életet teremt a gyereknek, ami neki volt szüleivel. Nézte a férfit, aki gondolataiba merülve beszélt. Látta a markáns férfiarcot, amelyben a mélyfekete szemek, úgy ültek, mint két bogár, a sűrű fekete szemöldök alatt. Dús fekete haja rövidre nyírva, sörtésen mered az égnek. Az egyébként sármos, l75 cm magas férfi, most összekuporodva ült, lábait térd alatt átkarolva. Kellemes basszusán, nyugodtan beszélt. Szemmel láthatóan máshol járt, a múltjából bányássza elő emlékeit, amik fájón köszönnek vissza, mégis jólesik kimondani őket. Kitti nézte a férfit, s szívében megmagyarázhatatlanul a nyugalom és béke költözött. Rádöbbent, mennyire kellemesen érintik a szavak, amelyből megoldást kapott problémájára. Határozottan tudta mit kell tennie. Hálás volt Károlynak, aki méltatta arra, hogy megossza vele múltját, amik fájón törnek elő belőle, de mégis jólesik minden szó. Hirtelen megérintette a vállát, mire a férfi eszmélt. Mintha álomból térne vissza, riadtan kapta fel fejét, s Kittire emelte nagy fekete bogárszemeit.
– Nem lehetett könnyű neked sem. – Szólt halkan Kitti.
– Nem, nem volt az. Sokszor nagyon nehéz volt. Voltak éjszakák, amiket átsírtam. Igen, bevallom voltak ilyenek is. Nem szégyellem, hogy nekem is eltört a mécses. Hülyeség, hogy egy férfi nem sírhat. Ha megkönnyebbül tőle miért ne? – Mosolyodott el, s megfogta a lány kezét, ami a vállán nyugodott. – Kösz a tegezést. Már kérni akartam, de nem szeretnék tolakodónak látszani, hisz a lányom lehetnél.
– Igaz, de azért lehetünk barátok nem? Olyan jó veled beszélgetni. Jó tudni, hogy van valaki, aki meghallgat, ha bánt valami. Elmondhatom anélkül, hogy gúnyolna, vagy prédikálna. Köszönöm a tanácsot, s azt, hogy beavattál.
– Ha segített, amit mondtam, akkor elértem a célom.
– Igen, sokat segített. Megyünk fürödni?
– Menjünk – Állt fel Károly, s nyújtotta kezét a lánynak. – Tudsz úszni?
– Igen.
– Jó, akkor versenyezzünk. Ki ért előbb a bójához.
– Rendben – szólt Kitti és hatalmas csobbanással vetette bele magát a vízbe, s tempósan elindult a bója felé. Nem messze tőle már Károly is ott úszott, s szinte egyszerre értek a kijelölt helyre. Még jó néhány kört tettek, de egyik sem bírt a másikkal, így megegyeztek egy döntetlenben.
Esteledett már, mikor elindultak a partra.
– Hű, ez jó volt! Megismételhetnénk még egy párszor. – szólt Károly lihegve, ahogy a homokra lépett.
– Felőlem. – felelte vacogva Kitti.
– Fázol?
– Aha, nem hoztam törülközőt.
– Itt az enyém, – terítette a lányra törülközőjét a férfi – mi van srácok, de csöndbe vagytok. Megzavartunk valamit? Bocs kölyök. – Mosolygott cinkosan a fiára.
– Nem, csak a naplementét néztük. Nézd apu, de szép! – Mutatott a víz felé a gyerek.
Hátuk mögött a nap éppen akkor bukott le, s fürdött a vízben, vörösen festve meg azt. A látóhatár alján fejét víz alá dugva lubickolt, bukfencezett a tóban, széles sávban bearanyozva a habokat. Az aranyló víz fodrai tárt karokkal fogadta be, s ölelte magához. Csodálatosan szikrázva pompázott. Ahogy bukott lejjebb, mintha lángolnának a habok, szórták szét szikrájukat.
Kitti tátott szájjal nézte, rabul ejtette a látvány.
– Azt a, de szép!
– Látod, vannak még szép dolgok, csak meg kell látnod őket. – Fogta át a vállát Károly – Új dimenzió, új élet kezdődik, s te döntöd el, hogy milyen lesz. Ne feledd, tőled függ, mi lesz tovább. A szép, a jó mindig veled marad, csak meg kell látnod. Nem mindegy az, amit teszel, gondolsz. Mindig lásd meg mindenben a jót és a szépet. Akkor tudni fogod, mit tegyél. Soha ne add fel!
Néhány percig álltak még így gyönyörködve a tóban, majd lassan haza indultak. Kitti elgondolkodva lépdelt, s a férfi szavain mélázott, s azon, mit tegyen ezután. Még mindig a látvány hatása alatt volt, s érezte mennyire megnyugtatóan hatott rá, amit hallott. Érezte, hogy a férfi átkarolja a vállát.
– Mi jár a fejedben? Érdeklődött.
– Megpróbálom számba venni esélyeimet, de sehogyan sem jutok dűlőre. Mindig ugyanoda lyukadok ki. Az pedig nem tetszik.
– Ha akarod, segítek, hogy merre indulj! Most még ne törd ezen a fejed. Ezt a pár napot próbáld pihenéssel tölteni, hogy rendbe rázódj, egy kicsit. Most ez a legfontosabb. Ígérd meg, hogy nem foglalkozol semmi komoly dologgal most. Jó? Majd, ha hazamegyünk, akkor átbeszéljük ezt az egészet rendben?
– Haza? Itt kezdődik és végződik az egész. Mert már itt megáll a tudomány. – Szomorodott el Kitti. A férfi észrevette a változást.
– Majd kitalálunk valamit, csak ne légy szomorú. – Szólt szelíden.
Vacsora után, amikor Tamásék elvonultak Kitti a teraszon üldögélt. Gondolatai az elmúlt nap eseményein jártak. Most nyugodt volt. Agyában zakatolt mindaz, amit délután hallott. Rájött igaza volt Károlynak, aki nyugalomról és békéről beszélt. Igen, határozottan kellemes itt. Valahogy jólesik a férfi közelébe lenni, mert amikor a hangját hallja, az maga a zene. Határozottan érezte a változást magán. Erőt adott neki a hely és a személy, akinek lényéből árad a nyugalom, aki mellett biztonságban van. Megmagyarázhatatlan érzés fogta el, amit maga sem tudott mi, de nagyon a kedvére volt. Ült a lépcsőn, s választ keresett magában erre az érzésre. Arra, amely felkavaró mégis kell neki. Kellemesen érezte most magát, s azt remélte így marad. Úgy gondolta, bármi lesz is, erre a napra akkor is szívesen emlékszik majd. Észre sem vette, hogy Károly mellételepszik.
– Ugye milyen jó ez a hely? Sokat üldögélek én is itt, amikor szomorú vagyok, vagy csak csöndre vágyom. Valahogy olyan megnyugtató hallgatni a csöndet. Mintha harapni lehetne. Figyelni a csillagokat, s élvezni a nyugalmat. Ha figyelmesen nézed, láthatod a Göncölt – mutatott az égbolt felé, ahol kirajzolódott az égi szekér képe – ott pedig a Nagymedve figyel téged. -újjaival a másik irányt vette célba. – Ők ott fenn sokmindent láttak már pályájuk során, tudnának mesélni. – Nézett cinkos mosollyal a lányra, aki követte tekintetével az irányt, s helyeslőn bólintott.
– Igen, tényleg nagyon jó. Teljesen más, most valahogy olyan furcsa érzésem van. Jó itt, de…
– De??
– Lehet-e? Szabad-e? Hisz nemrég még….! Nekem szabad-e ezt? – Tört fel belőle hirtelen.
– Miért ne? Figyelj! Te nem tehetsz arról, hogy így alakult, s azért nem kell életed végéig gyötörnöd magad. Most az a lényeg, hogy minél előbb rendbe jöjj, mert a babának teljes ember kell, s addigra össze kell szedned magad. Hidd el, Ő sem kívánna mást. Éld az életed, tedd a dolgod, s meglátod előbb-utóbb, a lelked is meggyógyul. Csak adj időt magadnak, s ne legyen lelkiismeret furdalásod azért, ami történt. Te nem vagy felelős Zoli halálában, s senki nem várja tőled, hogy vezekelj. Rád szüksége van annak a kis embernek, akit hordasz. Ne feledd, teljes emberre van szüksége, s mivel nincs melletted más, aki átvenné a terhet tőled, ha elfáradtál, így neked kell erősnek és kitartónak lenned. Neked kell őt segítened, s akkor ő is segíteni fog neked. Zoli pedig büszke lesz rád ott fenn. Tudja, jól neveled, gondozod gyermekét. Csak így tudod megőrizni magadban mindazt a szépet és jót, amit együtt átéltetek, ha erős és bátor vagy. Mert nagy bátorság kell ahhoz, amit tenni akarsz. Hidd el, az élethez nagyobb bátorság kell, mint a halálhoz.
– Lehet, hogy igazad van, de még mindig szomorú a szívem, s ha valami jót kapok az élettől mindig, úgy érzem, nem érdemlem meg, mert nem vigyáztam rá. Pedig…
– Ne csodáld, hisz idő kell, míg feldolgozod a történteket. Biztosan nem akarsz róla beszélni? Lehet, hogy könnyítenél a lelkeden.
– Nem, nem tudok. Ha eszembe jut, összeszorul a torkom, s majd elájulok. Lehet, hogy egyszer sikerül elmondanom, de most még nem. Ne haragudj, te elmondtad a múltat fájó emlékeit, de én nem tudom, még nem!
– Nem baj, kicsi lány, nincs semmi baj. Én sem, beszéltem erről senkivel sem eddig, Még a gyerekkori barátomnak sem. Más meg nem is volt, akit komolyan érdekelt volna.
– A feleséged óta nem volt kapcsolatod?
– Komoly nem. Futó akadt, meg egyéjszakásak, hisz fizikai szükséglet, de komoly kapcsolattól féltem. Túlságosan mély sebet ejtett Irén. Mindig az van bennem, hogy úgy járok megint. Amíg Tomi itthon volt, még elviseltem az egyedüllétet, de amióta kint tanul sokszor gyötör. Talán erőt kellene vennem, s belevágni egy új kapcsolatba, de… – Pillanatnyi csönd ült a teraszra, majd Károly csendesen ismét megszólalt. – A nappaliban ágyaztam neked. Csak egy szobánk van, de az most foglalt. Remélem azért kényelmes lesz.
– Biztos, köszönöm. Te hol fogsz aludni?
– Itt kinn. Kellemes az idő. Jó lesz itt nekem.
– Látod, mindig baj van velem! Ha nem lennék itt, aludhatnál a kanapén.
– Ne kezd megint. Örülök, hogy itt vagy. Lehet, hogy akkor is itt aludnék, hanem lennél itt.
– Jól van, na, csak szólj, ha hülye vagyok. – Állt föl Kitti – Jó éjszakát, és köszönöm ezt a szép napot.
– Jóéjt, és nem vagy hülye. Ilyet ne mondj. Aludj jól. – cirógatta végig a lány arcát búcsúzóul.
Károly egy darabig üldögélt még, gondolatai a délután eseményein jártak. Megállapította, hogy kellemesen telt. Évek óta nem volt ilyen jó napja, hisz egyedül töltötte szabadságát tavaly is. Behunyta a szemét, Kittit látta maga előtt, ahogy fekszik a fűben, s a napsugár játszik formás testén. Maga sem tudta miért, de élvezte a látványt. Rádöbbent, érdekli ez a lány, aki becsöppent az életébe. Érezte, hogy különös kapcsolat alakult ki kettőjük között. Kapcsolat, amely lélekben fonódott, és amely most már összeköti a két embert. Tudta, hogy csak baráti lehet, de úgy érezte ez is több a semminél. Tudta, szüksége van arra, hogy valakivel megossza gondjait, vagy csak beszélgessen vele. Nem hagyta nyugodni az érzés. Elképzelése sem volt, hogyan tovább, de be kellett látnia izgatta a lány sorsa, az, hogy hogyan alakul az élete. Rá kellett döbbennie, hatással van rá, és részt kíván venni életéből, mégha csak barátként is. Úgy gondolta az élettől kapott még egy esélyt. Amióta fia elment üres volt az élete, most felcsillanni látszik a remény, hogy egy kis színt kap ismét. Tetszett neki a gondolat, és ezz az érzéssel elaludt.