Csodaország 9. fejezet.

Ebben a mámoros hangulatban ért haza, s határozottan tetszett neki az érzés.
Kábult volt egy kicsit, de nem bánta. Azt akarta, ne múljon el ez soha, de hamar elszállt az érzés. Az ajtóban Irén várta. Ült a küszöbön, s szotyolázott. Amikor meglátta, egy pillanatra abbahagyta, s feltápászkodott.
– Na csakhogy előkerültél! 4 hónapja próbállak elérni. – szólt köszönés helyett. Rekedtes mély hangja bántóan hasított fülébe, és egyből elűzte az iménti jó hangulatot. Vörös haja rövidre nyírva, majdnem fiús. Éles vonásain szemmel látható az ital nyoma, de ruházata most ápolt volt. Fekete nadrágot és sárga pulóvert viselt, amely hozzásimult, s így jól kihozta alakját. A középkorú nő fiatal korában csinos lehetett, de az életvitele meglátszott rajta. Az összhatás azonban még így is jó volt. Ahogy föltápászkodott, s megállt Károly mellett. Látszott, hogy egyforma magasak. Nagy zöld szemeiben különös fény csillant, amit a férfi észre is vett.
– Szervusz, nem tudtam, hogy itthon kéne ülnöm. Én évekig próbáltalak elérni, még mindig te vezetsz. Mit akarsz? – Kérdezte szárazon. Hangja remegett, de próbálta leplezni. Nem akarta, hogy a nő lássa idegességét, mert a puszta látványtól szívverése felgyorsult.
– Beszélni szeretnék veled, azt hiszem, van mit tisztáznunk. Azért is üzentem jó néhányszor. Nem mondta a barátnőd? – Irén hangja cinikusan csengett, főleg az utolsó szó. Arca megrándult, szeme összeszűkült.
– De, megkaptam mindegyiket, csak mostanában fontosabb dolgok foglalkoztat-tak, mint, hogy veled találkozzam. Remélem, megbocsátod nekem, de ez nekem már nem olyan fontos, mint eddig. Tavaly még biztos ugrottam volna.
– Tudom, hogy haragszol rám, de ha megmagyarázom, azt hiszem megérted. Nem tehettem másként.
– Nem tehettél másként? Miért, olyan rossz volt velem? Rossz férjed voltam? Legalább, most erre is választ kapok. Mert 8 éve keresem az okát, hogy miért hagytál el minket. Mi volt fontosabb a családodnál, a fiadnál. – Károly hangja kemény, és könyörtelen volt. Hidegen, majdnem gépiesen beszélt, s az asszonyt a konyhába vezette.
– Itt nem változott semmi. – szólt Irén, miközben leült. – Az utóbbi időben sokat gondolkoztam. Rájöttem, hogy mégis téged szerettelek, s szeretnélek visszakap-ni, mert hiányzol. – Beszéd közben megfogta Károly kezét, aki elrántotta, és durván ellökte azt.
– Nekem is hiányoztál sokáig, de most már túl vagyok rajtad. A fiadról ezt nem tudom elmondani. Sokáig várt.
– Hol van most? Mikor jön haza?
– Majd. Egyelőre jó helyen van. Nem kellene megzavarnod, hisz úgy tűnik megnyugodott végre, mert belebetegedett, amikor rájött, hogy becsaptad, elhagytad. Sokáig magát okolta tettedért. Azt hitte rossz fiú volt, azért hagytad magára. Nagyon sok időmbe telt, míg rendbe hoztam.
– De látni akarom, beszélnem kell vele.
– Ha ezért jöttél, el is mehetsz. Nem kíváncsi rád, sem ő, sem pedig én. Már nem. Volt idő, amikor sírva aludtunk el, mert annyira fájt a hiányod, de ez mára már elmúlt. Nekem biztosan.
– Mert van valakid? – kérdezett rá hirtelen a nő. Hangjából érezhető volt a gúny.
– Közöd? – Vágta oda Károly – Engem sem érdekel az, hogy kivel kavarsz 8 éve. Téged se érdekeljen, hogy kivel élek. Ő legalább szeret, nem úgy, mint te. Te sohasem szerettél. – Károly nem tudta miért mondja ezt, hisz nem élnek együtt Kittivel, s nem tudhatja biztosan, hogy szereti, de úgy érezte, ezt kell mondania.
– Igazán? Megmutatom, mennyire szeretlek! – Szólt Irén, és átölelte Károlyt, aki az asztal mellett állt.
– Nem vagyok rá kíváncsi! – Lökte el magától durván a nőt, aki már gombolni kezdte az ingét. – Amikor még érdekelt volna, te éppen mással voltál elfoglalva. Most már nem érdekel. Miért jöttél ide? – Károly egyre idegesebb lett, s már nem tudta türtőztetni indulatát, s felemelt hanggal kérdezte. Az utálat és az indulat érződött ki hangjából. Szemei szikrákat szórtak, ahogy nézte a nőt. Arca kemény és kíméletlen. – Mit akarsz tőlem?! 8 év után idejössz, és arcátlanul vetkőztetni próbálsz, mintha nem is tettél volna tönkre, mintha nem okoztál volna halálosan mély sebeket a szívemben, lelkemben. Aljas és gerinctelen vagy. Sajnálom, hogy valaha a feleségem voltál, hogy valaha szerettelek.
– Erről akartam beszélni veled. Anyuéktól kaptam valami bírósági papírt, amit nem értek.
– Mit nem értesz? 3 éve a bíróság elválasztott tőled, mivel akkor már 5 éve nem tudtam rólad semmit. Nem találtak ők sem, így távollétedben kimondták a válást. Most már végre szabad vagyok, s szerencsére nem tartozom hozzád.
– Adj egy esélyt, csak még egyet. Tudom, hogy vétettem ellened, de meglátod, megváltoztam. Elvonón is voltam.
– Épp ideje volt. Előbb kellett volna. Mondtam, hogy segítek. Mindenben melletted álltam tudod jól, mert én mindennek ellenére szerettelek. De azt te sem gondolhatod komolyan, hogy ideállítasz 8 év után, mintha semmi sem történt volna, és azt várod tőlem, hogy én adjak fel mindent, amit 8 év alatt megteremtettem, csak azért, mert megjelensz. Az eszedbe sem jut, hogy van partnerem. Nagyon sokáig vártalak vissza, egy évig még mindig senkim sem volt utánad. De most már van valaki, aki megpróbálja meggyógyítani a sebeket, amiket okoztál. Azt a sok fájdalmat és durvaságot, amit tőled kaptam. Ő legalább szeret.
– Én is szeretlek, csak engedd, hogy bebizonyítsam. – közeledett ismét Irén, de Károly kitért előle.
– Mondtam az előbb, hogy nem kívánok veled semmiféle kapcsolatot kialakítani. Nekem nem kell megmagyaráznod a megmagyarázhatatlant. Nem érdekel, de a fiadnak hogy magyarázod meg. Vajon ő megbocsátja-e neked azt, hogy cserbenhagytad l0 évesen. Soha még csak fel sem hívtad. Pedig volt neki születésnapja is minden évben egyszer. Vagy elfelejtetted mikor született? Emlékeztetőül május 1. Ha velem volt bajod, miért bűntetted őt is. Lehet, hogy akkor, ha elmagyarázod, talán megérti, hogy nem akarsz velem élni, mert nem szeretsz. Lehet. Ő erről nem tehetett, s arról sem, hogy világra jött. Sokáig várt, tudod, nagyon sokáig. Neki mit mondasz? Bele tudsz nézni a szemébe? Nem lehet megmagyarázni azt, amit tettél. És most azt várod tőlem, hogy felejtsek el mindent. – Most kimért és határozott volt. Szavai élesen vágtak, s kíméletlenül vetette oda azt, amit évek óta szeretett volna elmondani ennek a nőnek, aki valaha az élete értelme volt. Most azonban már csak az indulatot, a gyűlöletet érzi iránta. – Azt hiszem itt már semmi keresnivalód nincs. Számomra, és azt hiszem Tomi számára is, meghaltál. Nem létezel, úgyhogy visszamehetsz oda, ahol idáig voltál, ahol a fontos dolgokat intézted.
– Oda nem tudok.
– Nem tudsz? Na, vajon miért? Nem is tudom? – Károly most cinikus mosollyal az arcán vágott vissza a kérdéssel.
– Kidobtak, amíg a kórházban voltam. Elhagytak, pedig én mindent megtettem értük. Még elvonóra is elmentem. Csak addig kellettem, míg felneveltem azt a kislányt. Utána már… – Irén hangja érezhetően elcsuklott. Károly is megérezte, és már csendesen jegyezte meg.
– A fiad nem kellett, más lánya igen. Most legalább tapasztalhatod milyen érzés elhagyottnak lenni. Ugye nem bánod, ha most nem sajnállak. Te kerested, te akartad. Miattunk még elvonóra sem mentél, pedig én melletted lettem volna akkor is. Remélem, ezt azért elismered. Lehet, hogy vétettem hibát, hisz nincs hibátlan ember, de ha akkor veszed a fáradságot, és leülsz velem, s megbeszél-jük a dolgainkat, talán még megmenthettük volna, és nem kínlódik a gyerek sem. Most már, nincs mit megbeszéljünk, úgyhogy, ha nem haragszol, de részemről befejezem, mert még ki kell javítanom a dolgozatokat holnapra. Tegnap nem jutott rá idő.
– Tanítasz, már nem zenélsz?
– De, zenélek is újból egy ideje.
– Tegnap is itt voltam, sokáig vártam rád, aztán elmentem anyuékhoz. Későn jöttél. Valami fontos dolgod volt?
– Igen, nem mintha el kellene számolnom, hogy merre jártam, mert nem tartozik rád, de tegnap sokáig voltam a kórházban.
– A barátnőd van kórházban? – Kérdezte gúnyosan a nő.
– Igen, mert este megszületett a kislányom. S az mindennél fontosabb volt. De, ha nem haragszol? – állt fel az asztaltól Károly, hogy kikísérje az asszonyt. Ő azonban átölelte a nyakát.
– Kacsa, adj nekem még egy esélyt! Kérlek!?
Károly lefejtette a nő kezét, majd erősen megfogta és ellökte magától, amitől az, megtántorodott.
– Ezt még egyszer meg ne próbáld!! – szólt fogai között sziszegve. Szemeiben ismét szikrák pattogtak, s arca eltorzult. Kíméletlenül keményen utasította rendre. – Mondtam, hogy nincs itt semmi keresnivalód!!
Az asszony arca megrándult, Károly elé ugorva, fujtatva szólt,
– Ha így akarod, legyen! De mi lesz a részemmel, ami a lakásból, meg a többiből jár. Ami az enyém. Az én részem nem adhatod ennek a kis… cafkának!
Károly hirtelen megtorpant, szembefordult Irénnel, s fuldokolva a dühtől arcul ütötte. Remegve, zihálva próbált megszólalni, de nem jött ki hang a torkán. Kis időbe telt, míg levegőhöz jutott, s galléron ragadta, az ajtó felé vonszolta, s feltépte azt.
– Milyen jogon jössz te ahhoz, hogy bárkit is lecafkázz! Vedd tudomásul, milliószor különb nálad, s ha még egyszer csak egy rossz szót szólsz róla, rosszabbul jársz! Most pedig takarodj!! Az a tied, amit elittál, az alatt, amíg együtt voltunk. Itt minden a fiamé. Kapsz 2 percet, hogy eltűnj. S meg ne lássalak itt még egyszer. Megértetted? Durván kilökte a folyosóra, s becsapta az ajtót mögötte. A dühtől még mindig zihálva állt, levegőért kapkodva. Remegve, tántorogva indult a konyhába, hogy vizet igyon, de a pohár kicsúszott remegő kezéből, s a földön millió darabra tört.
– A francba! – Szakadt ki belőle. Állt egy darabig a konyhaszekrényre támasz-kodva. Feldúlt volt, s az idegességtől még mindig remegve próbált úrrá lenni érzelmein, de időbe telt, míg rendbe rázódott. Maga sem tudta hogyan történt ez a pofon, csak azt, nem engedi meg senkinek, Irénnek meg főleg, hogy Kittit bántsa. Bántotta a tettlegesség, hisz egész életében senkit sem bántott soha, így most magára is mérges volt, hogy nem tudott uralkodni indulatain. Nem értette igazán mi történt vele, hisz mindig nyugodtan próbálta megoldani problémáit. Azonban amikor Irént meglátta, elfogta a remegés az indulat. Pedig sokszor gondolt már arra, hogyan viselkedne, ha megjelenne. Erre azért nem számított. Bosszankodott, s rettentően szégyellte magát. Bántotta a dolog, s rágódott rajta még másnap is, de próbálta megnyugtatni magát. Azzal érvelt, azért történt, mert a felgyülemlett fájdalom így tört fel belőle, de sehogy sem tudott nyugodni tőle.
Amikor barátjának elmesélte a történteket, ő csak ennyit mondott. – Megérde-melte, azért, amit veled tett.
– Azt hiszem, ha nem tesz Kikire megjegyzést, nem bántottam volna, de milyen jogon jön hozzá! Pont ő. Neki aztán semmi joga más felett pálcát törni.
– Így igaz, ne szidd magad, csak azt kapta, amit megérdemelt. Lehet, hogy én sem tettem volna másként. De csak kerüljön a kezem közé. Már régen meg akartam mondani neki a magamét. Hagyd a csudába. Attól te még nem leszel kevesebb. – Tette bátorítóan kezét Károly vállára. Azt akarta elérni, hogy barátjának ne legyen lelkiismeret furdalása. Hiszen ez a nő csak bánatot, és keserűséget okozott neki mindig. Ő tudta, hisz nem egyszer látta Károlyt, amint könnyeivel küszködve próbál talpon maradni. Mindig csodálta erejét, ahogy elszántan harcol, s mindig, minden körülmények között ember maradt. Nem hagyja, hogy most roppanjon össze, hiszen úgy tűnik, révbe jut. Most végre eléri a régen vágyott családi boldogságot, amit Iréntől nem kapott. – Voltál Kittinél? – terelte vidámabb vizekre a beszélgetést. – karácsonyra már otthon is lesznek.
– Igen, a hétvégén megyek értük. Úgy, hogy az ünnepekre ti gyertek át. Mi nem tudunk mozogni a picivel, s Kikinek is pihennie kell.
– Természetesen, szívesen megyünk, de nem szabad még leterhelni.
– Tudom, majd én mindent megcsinálok. Ismersz, ő csak pihenni fog. Meglátod milyen aranyos a kis hercegnőm! – Károly arca felragyogott, szemeiben fény csillant, amely a boldogságot tükrözte. Teljesen elszállt a rossz kedve. Csak az foglalkoztatta ezután, hogy minél nagyobb nyugalmat tudjon biztosítani szeretteinek. Úgy tervezte, hogy szünetben állandóan otthon lesz, hogy tudjon segíteni, mert jól emlékezett arra, hogy az első időszak furcsa és fárasztó. Eszébe jutott az, amikor Tomit hazavitte. Egy darabig éjjel is felébredt, de Irén nem volt hajlandó felkelni hozzá. Így ez a feladat is ráhárult. Ezért készült fel erre is, bár sejtette, Kitti foglalkozni fog Virággal. Nagy igyekezettel rendezett el mindent, s várta a napot, amikor értük mehet.