Dem, az ezüst farkas 10.

Dem ismét elindult kutyaként és farkasként egyben, de most hagyta, hogy kutya ösztönei irányítsák. Jól érezte magát, játszott és fejlődött egyszerre. Remekül vadászott, kerülte a falkákat.
Dél felé haladt, ahol az emberek éltek. Mikor más farkasok területeire érkezett, olyan dolgokkal is találkozott, amik nála nemigen fordultak elő, csak pár helyen. Az ember csapdákat állított. A fára akasztott nyúl remek áldozat lett volna, de egyrészt nem volt éhes, másrészt gondolta, hogy áll mögötte valami. Ösztönei megsúgták a csapdákat, egy kutya ugyanis ismeri az embert. Ha megszomjazott, folyóhoz kellett mennie, ezek mentén viszont indiánok táboroztak. Ez nehézséget okozott, de megoldotta. Éjjelente gyakran ért táborozó emberekhez, akik már aludtak, de őt nem érdekelte, és nem is kerülte. Nem félt tőlük, nyugodtan elhaladt közöttük.
Egyik éjjel viszont ösztönei rosszat súgtak. Halott kiáltásokat és vonyításokat, s ez nem tetszett neki. A benne lévő kutya segíteni akart, s engedett. Követte a hangokat. 2 embert egy falka, vagy inkább egy kisebb csoport támadott meg. Voltak még ott huskyk, akiket viszont az emberek nem engedtek szabadon, mert több az esély arra, hogy megölik őket a farkasok. S Demben megszólalt a kutya, hogy segítenie kell a kétlábúaknak. Kissé félt, tovább nézte a küzdelmet. Látta, hogy az ember tűzzel próbálja elijeszteni a vadakat, ami használt is valamennyire. De végül egy igen erős szürkefarkas rávetette magát az egyikre. A másik próbálta elzavarni, de a csoport többi tagja se várt tétlen. Így az első életveszélyben volt. Dem ezt nem tudta tovább nézni, ösztönei eluralkodtak feledte, s rátámadt a farkasra. Az úgy meglepődött, mint az ember, s elfutott. A többi farkas utána, talán azért, mert ő volt a vezető. Dem tudta, visszatérnek, s akkor meg kell küzdeniük. Vetett egy pillantást a fiúra, akit megmentett. Látta, hogy csodálkozik és fél, de valamiért tiszteli őt. Elfutott, mert érezte, azt hiszik ő is meg akarja ölni őket, de nem. Csak segíteni akart, amit megtett, s nem volt több dolga.
Tovább haladt, délre. Rengeteg utat tett meg hazájától. S ahogy haladt, egyre több kunyhót pillantott meg. Ez még nappal nem is volt annyira érdekes, de éjjel aki ott lakott, lehozta a napot. Legalábbis egy farkas szemében. A kutyának ez tetszett, s Dem is szerette nézni a fényt, ami éjjel az ablakon kiáramlott. S sokszor úgy érezte, meg találta, amit keresett. De nem mert bemenni, tudta, ott az ember lakik, s nem szabad. Tovább ment, félt, hogy meglássák.
Minden teliholdkor a farkas tört elő, s vonyítani kezdett. Ez még eleinte csak a farkasokat zavarta, s közeledtek felé, de mikor megtudták, hogy ő is csak egymagában van, akkor elmentek. Viszont ott délebbre, nagyon idegesítette a kutyákat. Ugatni kezdtek, felkeltették gazdájukat.
A faluk közelében egyre több huskyt látott, s valamiért tetszett neki, amikor húzták a szánt. Valami megsúgta neki, hogy igen nagy dicsőség, ha legelöl megy, de azt ki is kell érdemelni. Óvatosan futott a szánok mellett.
Dem hamarosan vette a bátorságot, és egyik éjjel egy faluba ment. Hiába volt bátor és erős, ügyes és tapasztalt, a kutyák elől nem tudott eltűnni. Hamar észrevette egy fiatal husky, amelyik jól be volt tanítva, s pontosan tudta, ilyenkor nem szabad ugatni ugyanis felkelt mindenkit. Csak a gazdáját húzta ki az ágyból. A férfi nem félt a farkasoktól, szerette őket, akárcsak a kutyákat, de nem is akarta bántani az állatokat. Megnyugtatta a kutyáját, majd kicsit még nézte, de nem tehetett érte semmit. Tudta, hogy a faluvégén rengeteg csapda van, amit minden kutya kerül, ők már tudják. De egy idegen állat nem gondolhatja, s egyenesen belesétál. Óvatosan megpróbálta követni a farkast. A hűséges kutya gazdája után ment. A faluvégén Dem érezte a veszélyt, de nem akart megállni. Nem tetszett neki a csend, s az ember szaga sem. A legnagyobb csapdákat még is elkerülte. A férfi csodálkozott is, hogy egy állatnak ilyen jó ösztönei legyenek! De hát a farkas mégsem ember, s végül egy hurokban végezte. Valami azt súgta neki, hogy húzza, de valami más azt, maradjon nyugodt. Az előbbire hallgatott és majdnem megfojtotta magát. Már a halálszélén állt, mikor a férfi el nem vágta hurkot. Fellélegezett, de nem tudott moccanni sem. Az ember hazavitte, s megkötötte. A kutyája sokáig nézte rossz szemmel Demet. Féltette a gazdáját.
Másnap reggel Dem csodálkozva pillantott fel. Nagyon éhes volt, s zavarta a nyakörv meg a lánc. Egy udvaron volt. A házból a férfi, aki megmentette az életét, szalonnát hozott, s mellette kutyája sétált. A farkas nem tudta mit tegyen. Félt, de még is nyugodtan maradt. Mikor már elég közel volt új gazdája, morogni kezdett.
-Nyugalom! – mondta az ember, de ezt ő kevésbé értette meg. – Éhes vagy?
S letette az ételt, óvatosan. Hátrált, majd mikor elég távol volt Dem gyorsan felkapta a szalonnát és arrébb vitte. Próbált távolodni, de a lánca nem engedte.
-Gyere Luis, mi menjünk. – mondta az ember kutyájának, aki a farkast nézte egy ideig, majd elindult.