Dem, az ezüst farkas 5.

Dem és Napóleon ismét félre tették a testvér viszályt, s segítették egymást.
Napóleon szíve megenyhült öccse iránt, ugyanis szinte megmentette az életét, pedig mindig ellenséges volt vele. De azért féltette a jövőjét, ugyanis mivan, ha elfoglalja majd helyét, és testvére pedig őt legyőzi. Fogalma se volt, hogyan tanult meg Dem mindent, amit tudott, hogy lehet ilyen ügyes és okos, bátor és erős.
Dem úgy érezte, elveszített egy újabb családtagot. Magát hibáztatta. Jobban belegondolt, hogy ha nem futott volna régen arra, amerre apja küzdött, nem látta volna halálát és talán meg is tudta volna védeni az anyját. S ha jobban figyelne a küzdelmekben, akkor Reinie még élne, s most itt lehetne velük. De kik voltak azok, akik megölték barátját? Miért tették? Reinie tudná a választ. S az a fura, bár nem pont ugyanaz a szag, de valami közös volt amikor anyja eltűnt és amikor küzdött is. Érezte, hogy mindenki tudja, amit ők nem tudnak, ismerik azt az élőlényt, de miért pont ők nem tudnak semmit?
A két farkas szülőföldjére indult. Krypto már nem biztos, hogy megismeri őket, és ez jót jelent nekik. Csatlakozniuk kell a falkához, s ha minden jól megy, átvehetik a vezetést. De fogalmuk se volt, hogy merre van a falka. S most, hogy otthol voltak, Napóleon féltette örökségét.
– Dem, pihenjünk. – mondta.
– Fáradt vagy? – kérdezte öccse.
– Igen. Tiszta az ég, szél se fúj. Pihenjünk. – válaszolta.
Dem erre nem felelt. Lefeküdtek.
Másnap viszont az ifjabbik egyedül kelt. Bátyja rég elment. Féltette, mert sebesült, féltette, hogy rátámad Kryptora és meghal. Akkor már csak ő fog maradni, egyedül, nem ismer senkit. S ez is az ő hibája, mert nem volt elég éber, nem vigyázott testvérére, se anyjára, se barátjára.
Tovább indult, egyedül, magányosan. Halott valamit, s tudta, hogy ez egy farkas. A szagát is érezte már, de nem hallott morgást.
– Nyugi, nem akarok harcolni. – szólalt meg az idegen, s Dem megnyugodott, de harcra készen állt. Előbújt a farkas, s látta, hogy valamivel gyengébb, s eszébe jutott Deon tanítása: Ne becsüld le az ellenfeled. – A nevem Rolles Zone. De a barátaimnak csak Roll. Falkát keresek.
– Itt csak egy falka uralkodik. És én pedig társat keresek. – mondta Dem.
– Voltál már a falkában, hogy nem akarsz ott lenni?
– Nem, de tudom, hogy nem szeretném.
– Ugyan miért?
– Ne legyél kíváncsi! Honnan tudjam, hogy nem kém vagy?
– Kém?! Most jöttem ide, és azonnal ilyen megjegyzést kapok?!…. Várjunk csak! Téged alaposan megbántott ez a falka, hogy ennyire félsz tőlük.
– Nem félek én senkitől! Csak éppen nem szeretem ezt…
– Miért vagy itt akkor?
– Mert itt születtem.
– Társat keresel, igaz? Én leszek a társad! Mi a neved?
– Dem.
Roll gondolta, hogy valami oka van, hogy kémnek mondta Dem. Elhitte neki, hogy nem fél senkitől, s már érezte is a fiatal erejét, bátorságát.
Dem tényleg csak barátokat akart, s nem szeretett volna a falkában lenni. Nem akart vezér lenni, egy cseppet sem érdekelte, de valami hívta, különös érzései támadtak. Nem is gondolta, hogy mennyi magányos farkas van mostanában hazájában.