„ … Nekünk nemcsak kitűznünk kell a feladatokat, hanem az e feladatok teljesítéséhez szükséges módszerek kérdését is meg kell oldanunk. Ha az a feladatunk, hogy átkeljünk egy folyón, híd vagy csónak hiányában nem tudunk átkelni. Ha a híd, illetve a csónak problémáját nem oldjuk meg, üres szószaporítás az átkelésről beszélni. Ha nem oldjuk meg a módszer problémáját, a feladatról beszélni csak haszontalan fecsegés. …”
Mao Ce-tung – Törődjünk a tömegek életével, ügyeljünk a munkamódszerekre", Válogatott Művek I. k.
I. sz. 1934
– Konstantin, próbálj meg dokkolni!
– Lőnek rám!
– Dokkolj, és nem fognak.
– De lőnek!
– Figyelj arra, amit mondtam!
– Dokkolni… ahol nálad?
– Igen.
– Az Istenért, hogy lehetsz ilyen nyugodt!? Lőnek rám. Az egy dolog, hogy rád lőhetnek jó ideig, de nekem elég egy is…
– Elég legyen belőled is! Csend legyen, és csináld, amit mondok!
– Dokkolni, dokkolni… Egy lángcsóvával szegélyezett kapuszerűség van előttem. Az is jó?
– Feltehetően az az egyik dokk.
– Nem akarok akadékoskodni, de ha a dokkoló ég, akkor nincs baja?
– Nyugalom! A burkolatod sokkal nagyobb hőingadozást is kibír.
– De annak a tűznek jönnie kell valahonnan! Tűz nincsen csak úgy az űrben!
– Biztosan megsérült a Theia.
– Bezzeg magadról „a” nélkül beszélsz…
– Hogy?
– Mindegy! Itt vagyok. Majdnem beértem teljesen, de nem igazán látom, hogy hová kellene most mennem. Most látom csak, nem ég semmi, csak egy vezeték pukkad folyamatosan.
– Megfagyott gázbuborékok. Az elektronikával is lesznek bajok.
– Had idézzek valakit: „Nyugalom”… ennyi erővel mondhattad volna azt is, hogy „Mit sz.rozok, úgyis megdöglök…”
– Így is fel lehet fogni!
– Medvesztikus. Szóval dokkoltam. Szerencsére megtaláltam azt a részt, ahol Diánáról indulni szokás. Tudod, annál a beugrós és zsilipelős részt.
– A vészdokkot? Lenyűgöző. Nem vártam volna.
– Na jó, most gúnyt hallottam a hangodban?
– Nem, ez csak sima „lenyűgöző” volt.
– Helyes… Most szisszentem egyet, az nagy probléma?
– Most csatlakozott a gép az aljzathoz. Ez természetes.
– A jégvirágok is?
– Az megnehezíti a dolgokat.
– Akkor inkább leteszem, ahogy múltkor, oda le… a raktérbe.
– Nem tudnál kiszállni. Megfagynál. Az egész dokkban az űr az úr.
– Ez nagyon költői volt.
– Az ülés alatt található a vészkalapács.
– Itt mindennek az a neve, hogy „vészvalami”?
– Inkább vedd elő! Ki kell törnöd a pilótafülke üvegét.
– A fejem fölött?
– Igen.
– Nem akarok akadékoskodni, de ez a cucc az űrt képes kirekeszteni. A lövedékeket is jó esetben kibírja. És azt mondod, hogy egy kalapáccsal ki lehet törni?
– Belülről kifelé van rendezve a szálszerkezete. Azt jelenti, hogy belülről gyengébb, mint kívülről.
– Aha. És még néhány jó tanács, tipp, hogy mit tegyek, ha kijutok innen?
– Vegyél elő egy rádiót. A…
– Azt tudom, hol van.
– Amint kitöröd a fedelet, azonnal rohanj! Egészen az ajtóig!
– Miért?
– A jégvirágok miatt – ahogy te mondtad.
– Tudtam, hogy nem jelent jót.
– Azt jelenti, hogy nem illeszkedik a hajó tökéletesen a fedélhez. Azaz szivárog a levegő a felső emelvény elszigetelt részéről egészen a dokkba. Remélhetőleg, elég levegő van, hogy eljuss az ajtóig.
– Köszi a jókívánságokat!
…
– De rohadt hideg van itt…
– Sikerült?
– Igen. Legalábbis lezártam a hajóhoz vezető utat. Itt viszont tűz van.
– Az sem jelent jót.
– Legalább kezd melegedni!
– Igen, de a létfenntartó rendszer haldoklik. Az is csoda, hogy van gravitáció!
– Egy pillanat! Azt mondod, fogy a levegő?
– Igen!
– Jut eszembe, hogy megyek vissza a dokkolóba, hogy megmeneküljek?
– Sehogy. A hajót már nem használhatod. Úgymond: „nem funkcionális”.
– Akkor hogy lesz tovább?
– Aláaknázol néhány vezetéket.
– Vezetéket? Azzal meg mit érünk, ha így se, úgy se juthatok ki?
– Így se, úgy se jutsz ki, csak egy mentőkabinnal.
– Lehet, költői lesz a kérdés, de a legénység mivel ment el?
– Bizonyára vannak áldozatai a hajó állapotának. Azok nem mentek sehová.
– Ahogy ismerem a formám egy roncs mentőkabint szúrok majd ki.
– Ezért menj először egy fegyverraktárba, aztán pedig egy keresőkörútra, amin találsz egy működőképes mentőkabint!
– És csak azután robbantunk. Helyes. Tetszik az ötlet. Na, gyerünk! Vágjuk haza ezt a hajót!
…
– Találtál már aknákat?
– Nem, de mindenhol törmelékek vannak, beszakadt folyosók. Ahhoz, hogy most találjak egy normális utat valamerre, körülbelül ötször annyit kell mászkálnom…
– Már 6 perc telt el! Már mi is a végünket járjuk!
– Most hogy mondod… találtam egy raktárt. Fegyver. Ez az!… Vannak aknák. Ha jól nézem, kijelzőjük is van. Gondolom, ezeket lehet időzíteni.
– Úgy van. Próbálj eljutni a hajó közepe felé. Minden hajón a legvédettebb helyen van a reaktor, a hajó közepén. Viszont nekünk elég, ha néhol leszeded a páncélozott és hőálló borítást néhány vezetékről és kész.
– Gondolom, ha a hajó belseje így néz ki, akkor azokkal sem kell túl sokat foglalkoznom.
– Ne légy benne annyira biztos!
…
– Rendben! Idefele találtam mentőkabint.
– A hajó közepe felé?
– Csak tudod egy kicsit kerülnöm kellett… Röpke három folyosó volt használhatatlan.
– Jobb lesz, ha sietsz! Társaságot kaptál.
– Nyugalom… Ha nekem ennyi ideig tartott…
– Nem. Már dokkoltak is. Burkolatfúró csapatszállítók érkeztek.
– Ja. Elhiszem, hogy azokkal valahogy gyorsabb volt a dokkolás… Mit kell lenyomni a gránátokon?
– Két gombnyomás körülbelül egy percnek felel meg.
– Piros, vagy kék gomb?
– Kék…
– Ha idefele tartott az út három percig, akkor az hat nyomás. Van négy akna, legyen az első kettőnél inkább hét…
– Siess! Mindegyik vezetékre kell. A helység négy oldalának szimmetria tengelye környékén futnak a vezetékek. Látod azokat?
– Igen. Egyből már most folyik valami… jobban mondva kifordult teljesen a falból.
– Nyugalom, az elvezető gondoskodik róla, hogy ne legyen bajod.
– Az a kis ék a padlózaton?
– Igen. A káros anyagokat egy tartályba vonzza…
– Ennél nagyobb hülyeséget sem hallottam még.
– 4000 év hosszú idő.
– Úgy van! Kettőt elhelyeztem. Most rakom a harmadikat is…
– Amint kész vagy, futás! Minél messzebb kell lenned a mentőkabinnal a hajótól.
– Mint a régi szép időkben! Vigyázz, mert a süllyedő hajó téged is magával ránt.
– Itt most egy maghasadásról van szó. Egy olyan reaktor robbanásáról, ami egy újkori középországot elláthatna energiával.
– Szóval futás!?
– Úgy van!
– Akkor sprint…
…
– Diána, nálatok az alsó szinten a… négyesen. Van másik út a burkolat felé a 12-es, 14-es és a 16-os folyosón kívül?
– Természetesen! A 15-ös.
– És ha az sincs?
– Akkor a 11-esen fél perces kerülővel lehetne odaérni, de akkor erősen balról közelítenéd meg azt a bizonyos mentőkabint.
– Mennyi időnk van még?
– Körülbelül 2 perc.
– Még belefér…
– Hogyhogy?
– Úgy, hogy van néhány furcsa kinézetű katonaviselt figura. Nem mondhatnám, hogy emberek.
– Különösebb ismertetőjelek?
– Alig van fejük!
– Lágok! Vigyázz velük!
– Köszi, hogy szóltál! Pont kártyázni akartam velük…
– Siess, mert nem fogsz kiérni!
– Ne félj, már majdnem ott vagyok… A fenébe!
– Mi az?
– Cssss….
…
– A mentőkabinban vagyok. Időben eljöttek a folyosóról. Öreg hiba.
– Alig van fél perced! Lehet, hogy nem úszod meg!
– Köszi, hogy az utolsó másodperceimben a lehető legemberibb szófordulatokkal köszöntél el tőlem…
– Tudod, mit kell tenni?
– Van egy rohadt nagy sárgás-fekete kar! Gondolom, azt kell meghúzni. Nem úgy, mint múltkor…
– Igen! Sok szerencsét!
– Nektek is!
…