Clar: Most hova?
Konstantin: Hogy hova? Hova nem! Ha lenne kabinom, oda mennék. Ha lenne irodám, odamennék. Igazából mindnek ugyanaz a vége. Egy helyre mehetek csak.
Clar: Igen? Ha gondolod…
Konstantin: Clare nem szívlelne. Higgy nekem, nem viselne el sokáig. (befordulnak a személyzeti felvonó felé)
Clar: És ha…
Konstantin: Felejtsd el! Már beszéltem Tomphynnal. Azt mondta, órák kérdése. Nekem viszont nincs túl sok időm. Sajna ketyeg az órám, és nem akarok pazarolni felesleges dolgokra az életemből.
Clar: Mit is mondjak? Ezek szerint, ez a beszélgetés is felesleges?
Konstantin: Tekintettel arra, hogy még mindig ugyanazokon akadtál meg, mint az utóbbi órákban… igen.
Clar: Köszi, hogy őszinte vagy! (megsértődik, de még vele tart. Beszállnak a liftbe.)
Konstantin: Jobb lenne, ha hazudnék, és erre a hazugságra építenénk a következő 15-20 percet?
Clar: Én is őszinte leszek veled. Ez a személyiségváltozás – túl gyors, és túl hirtelen jött.
Konstantin: Ó, hidd el, lassabban jött, mint ahogy elfelejtettetek volna, ha meghaltam volna!
Clar: Ebből elég legyen!
Konstantin: Nem személyes. Felesleges megsértődni. Az igazság olyan, hogy felesleges letagadni, vagy éppen elfelejteni.
Clar: Mindenre lett hirtelen válaszod?
Konstantin: Mindig is volt. Csak nem mondtam. Felesleges időpocsékolás úgy vitatkozni, hogy tudod, úgysem adnak neked igazat különböző okoknál fogva. Most viszont változott a forgatókönyv.
Clar: Forgatókönyv? Hogy érted… vagyis hogy szólna a te forgatókönyved?
Konstantin: Az enyém? Kicsit felgyorsultak a dolgok. Fel kell gyorsulniuk. Nincs idő a tökölésre.
Clar: Tökölésre?
Konstantin: Mint például erre a beszélgetésre. Neked úgysem változik a véleményed. Nekem sem. Szóval egyre megy. A végén ráfogod a betegségre, a kórra, vagy bármi másra, ami okozhat személyiségváltozást.
Clar: Te nem vagy beteg.
Konstantin: Beteg nem vagyok, de leszek még!
Clar: Csodás! A régi, optimista, jó kedélyű Konstantin helyett kaptunk egy megrökönyödött, cinikus valakit, aki közhelyekkel beszél.
Konstantin: Ugyan, a humorom még mindig a régi! „Csakis szívdöglesztő”! (elmosolyodik és az éppen kinyíló ajtón lép kifelé – Clar utána)
Clar: Persze. Egyébként még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.
Konstantin: Alannis.
Clar: Hogy?
Konstantin: Alannis.
Clar: Oda megyünk?
Konstantin: Bizony! Régen találkoztam vele. El kellene egy kiadós gyóntatás…
Clar: Te nem szoktál gyónni, még vallásos sem vagy!
Konstantin: A halálomon vagyok. Ilyenkor az emberek meg szoktak változni.
Clar: Te nem vagy vallásos!
Konstantin: Jó, most muszáj izélned? Csak azért megyek oda, mert máshova nem mehetek. Gondolj csak bele! Isten házából nem rakják ki a rászorulót – legalábbis nem venné ki jól magát…
Clar: Nem vagy rászoruló. Pár óra…
Konstantin: Elvesztegetett pár óra rosszabb, mint a halál!
Clar: Még mindig pihenned kellene. Ha ágyban lennél, és a rehab teljes lenne, a véleményed is más lenne.
Konstantin: Lehetne, de nem az! (Alannis ügyeleti helyére érnek, a hajó kegyhelyére)
Alannis: Micsoda kellemes meglepetés! (megpillantja a belépők terhét)
Konstantin: Nem kellemes, és nem is lesz az. Pár napig itt fogok lakni! (a sorok közé rakatja le a ládát Clarrel – Clar aztán elmegy)
Alannis: Hogy? Itt!?
Konstantin: Hát, úgy néz ki.
Alannis: De azt nem lehet…
Konstantin: Ó, sok mindent nem lehet. Dezertálni, Szövetséget építgetni, meg hasonlókat… az én formám már csak ilyen.
Alannis (eltűnődve): Hát legyen.
Konstantin: Remek! (Vodkát bont, és rágyújt)
Alannis (kényszeredett nyugalmat erőltet az arcára, de felháborodik): Mit csinálsz!?
Konstantin: Tompítom a fájdalmat. Azt csak lehet, nem?
Alannis: Ha fáj valamid, menj a gyengélkedőbe!
Konstantin: Várom Tomphynt. Elvileg kioszt majd egy kabint.
Alannis: Úgy látom, jobb lenne, minél előbb megkapnod… kicsit megsürgetem. (elmegy)