Remek, megy ez mint a "karikacsapás", amihez egyébként nagyon jól értek. Na, csak jó kedvem van, életem legnagyobb fogása lesz. Ennyi emberrel ezt nyugodtan meglehet csinálni, most elkapjuk a nyavalyást. "Ok fiúk mehetünk!" kiabálok egyet, de nem mozdul senki. "Na srácok, induljunk." Meglepetten körbepillantok, de semmi mozgás, semmi szuszogás. Hé, na ne! Hirtelen minden pisztoly és puskacső rám szegeződik. Ez biztos valami vicc, huncutul röhögök, megdicsérem őket, hogy nagyon jó poén volt, de most már kapjuk el akiért jöttünk. Úgy látszik, még maradunk, mert minden fegyver rám szegeződik, sőt még kattannak is. Na azt hiszem elvesztettem a humorérzékemet. Ez már komoly dolognak tűnik. De miért, valamit nem jól csináltam? Lehet, hogy elkiabáltam a dolgot. He igen, nagyon úgy tűnik. Ma már biztos nem kapjuk el. De hányan is vagyunk? Egy, kettő, három, négy… HÉT pisztoly és öt gépfegyver?! Hehe, ha ezek engem akarnak lelőni, nem sok minden marad belőlem. "Menjetek a francba!" Vettem oda kicsit viccesen. Oh, nem jött be, közelebb jöttek. Ok, most már a fejemet is célba vették. Most mi lesz? Ennyi? Hé, az ajtóban állok, ha kilépek rajta, el tudok menekülni. Ez biztos sikerül! Na futás, már így is becsináltam a gatyámba. Eh, de ha elmegyek, ezek követnek, lehet megmenekülök, de a végén úgyis elkapnak valamikor. Meg akkor gyáva nyuszi leszek. Így is beszarinak hisz mindenki. Ááá, francba az egésszel, otthon vár a… a… az izé, na a kutya… Csak a kutya? Hát ez nem hangzik valami drámainak? A kutyának meg mindegy, csak enni adjanak neki. Akkor hát legyen. Itt a pisztolyom a hátamnál, óvatosan megpróbálok elnyúlni érte, hmm, senki nem gyanít semmit, de miért állnak ilyen bambán? Hááát, lehet, hogy nem hősködök… Ez nem is lenne hősködés! Francba, tényleg bárhogy nézem, sehogy se jönnék ki jól. Most mi legyen? Az eszem az ajtóhoz húz, de a francba is, a szívem meg mindjárt kicsusszan a zakóm ujján, és belezuhan a porba. Na, fel a fejjel, egyet kilövök, a többi meg úgyis porrá lő. Így is, úgy is elkapnak. Na, kirántom a pisztolyt, ejha de gyors vagyok. Menő, bárhogy is nézem. Ordítok egyet, előreszegzem és lövök! Mellé…
1 hozzászólás
Ez egy kicsit beütött. Nagyon durván jó, félelmetesen adod át az utolsó 2 perc hangulatát. Nagyon tetszett! Gratulálok