Drámacsontváz

Kórház. A kőpadló sima kockáin villogó neonfény, zöldes megvilágítás gondoskodik a vidám hangulatról. Fertőtlenítő, gomolygó köd, patkányméreg. A színpad baloldalán műanyag öntöttszékek hada sorakozik, a 3. helyén karosszék, benne ülve kalapos nő iszogat valamit koktélos pohárból. Vörös kosztüm. Jobboldalon üvegajtó, sietve bejön a professzor, a doktor, és a medikus.
prof:Az áldozat. (a nőre mutat)
dr:Szemmel láthatóan provokatív személyiség volt.
medikus:De… uraim, miért nincs a hordágyra szíjazva, hiszen komoly mérgezést szenvedett, rohamai lehetnek. (hüledezve)
prof: (a dr.-hoz csendben) A kis taknyos.
dr: Nos evidens, hogy mi már itt nem tehetünk semmit. (a prof. bólogot)
medikus:De mégiscsak megkéne vizsgálnunk, a jelentés szerint: patkányméreg.
prof:Még laikus.(ismét a dr.-hoz, aki erre egyetértően hunyorít)
dr:Menthetetlen. Tehát, hol ebédelünk ma professzor úr?
medikus: És a…
prof: (szavába vág) Menjünk a Poundy vendéglőbe doktor.
dr: Zseniális elgondolodás professzor. (távolodva)
A dr. és a prof. elhagyja a színpadot, a medikus és a beteg dialógusának helyt adva. A nő kacéran végigméri és közben ízéstelen szürcsögéssel fogyasztja tovább italát.
medikus: nos, szeretném megvizsgálni, illetve egy hánytatás sokat segíthetne jelen helyzetén.. (zavartan) ..ha ön is úgy gondolja..
a Nő: De hol marad a szenvtelenség?
medikus: Esetleg, ha óhajtana átfáradni a másik szobába..én segíthetek a..
a Nő: Miben segít?
medikus:a hánytatás ebben az esetben..hisz tudja..még az életébe kerülhet ez a..
a Nő: (kacagva) az életembe? Az életem egy szóra sem érdemes.
Ekkor aggódó hozzátartozók hada ront be, az anya sírva meséli az eset részleteit, a többiek kisírt szemmel, kérdésekkel traktálva veszik körül az áldozatot. A medikus fontoskodva hallgatja a rokonok sirámait, melyeket kis idő után a nő közönyét látva, már egyenesen neki -mint az isteni hatalom földi helytartójának- címeztek. Majd, ahogy jöttek, hamar ugyanabban az ütemben ki is tolulnak az ajtón.
medikus: az ön esete nem tréfadolog, most azonnal átmegyünk a másik helyiségbe és hozzá is látok a szükséges előkészületeknek. (határozottságot erőltetve magára)
a Nő: Remek. Ha ön is úgy érzi, máris mehetünk. (csábosan)
Miközben mosolyogva felállna kényelmes székéből, hányni kezd, leborul a földre, egész testében görcsök rázzák, végül hosszú sikollyal elhagyja a földi világot. Csönd, zavar.
medikus: Nem értem..hová lett mindenki?