Mendi izgatottan kopogtatott be dr. Konrád ajtaján. A főorvos ajtót nyitott.
– Jöjjön be Mendi, drága! – mondta és kezet nyújtott neki, majd az ott ácsorgó vörös hajú nőhöz fordult – Jolanda nővér, elmehet!
– Nagyon sápadt kedvesem, és sokat fogyott… Miért nem vette fel a telefonomat soha, aggódtam magáért… hogy meglátogassam, ahhoz viszont nagyon elfoglalt voltam, talán a héten kapok új kardiológust, akkor kicsit könnyebb lesz…
– Sajnálom, nekem valahogy kiesett az elmúlt időszak, de most már jól leszek… mondja, hogy van Dominik? Minden rendben vele?
– Iiigen, jól van a fiú, a kezdeti állapotához képest. Kapott egy gyenge tüdőgyulladást, nehezen vészelte át, úgyhogy válságos volt az állapota, de most már rendben van, túl van rajta és bizton állíthatom, hogy életben marad, és teljes életet élhet… majd látni fogja. Kezdetben ne maradjon fél óránál tovább, jó? Jöhet minden nap, de majd szólok, ha már tovább maradhat.
– Köszönöm…
– Ja igen, még azt szerettem volna megbeszélni magával, hogy a fiú nem tud róla, hogy ki volt a donor, jó lenne, ha maga sem beszélne erről. Tudja jobb, ha sosem tudja meg, szerette Ludvigot, az orvosát, és nehogy valami bűntudata legyen, vagy ki tudhatja hogyan reagálna rá ilyen kis kamasz. Itt sem sokan tudják, akik nekem asszisztáltak, azokban meg maximálisan megbízom. Tudom, számíthatok önre. Mondja, még mindig szeretné örökbe fogadni, vagy esetleg meggondolta magát?
– Nem gondoltam meg magam.
– Jól van, akkor mindent megbeszéltünk. Menjünk a fiúhoz… tudja, gyakran bekukkantok hozzá magam is.
– Mendi néni, már azt hittem többé sosem látlak, – kiáltott fel Dominik, amikor belépett a kórterembe Konráddal – de örülök neked! Látod, már nem kell a maszk, olyan jól vagyok!
– Annak viszont én örülök! – szólt a könnyeivel küszködve Mendi. A fiúcska olyan szorosan ölelte, hogy bármennyire küzdött is ellene, elsírta magát.
– Mi van kis legény, eddig olyan bátran álltad a sarat, most meg sírni látlak? No, feküdj vissza, hadd hallom a dobogódat… – nevetett döcögve Konrád, majd lehajolt hozzá a fonendoszkóppal – hmm, na… kicsit felgyorsult, tehát rendben van. Hogy érzed magad, kisöreg?
– Nagyon jól! – mondta könnyeit törölgetve a gyerek.
Mendinek meg kellett kapaszkodnia az ágy végében, mert erősen szédülni kezdett, amikor meglátta Dominik mellkasán a varratokat. Min ment keresztül ez a gyerek, és ő nem volt mellette… senki sem volt mellette. Bűntudata támadt, és iszonyú vágyat érzett, hogy hallja ő is azt a szívdobogást. Hiszen az ott, Ludvig szíve. Szinte összerezzent, amikor Konrád megszólalt.
– Jöjjön Mendi, hallgassa csak, milyen bátor legények vagyunk mi!
Mendi szinte kikapta a doktor kezéből a fonendoszkópot, a keze reszketett, ahogy a gyerek mellkasára helyezte a hallgatófejet, majd ömleni kezdtek a könnyei.
– Hallja Mendi, minden rendben, két hónap múlva már futkározhat, mintha mi sem történt volna… persze csak óvatosan, még fél év rámegy, mire teljesen rendbe jön – mondta az orvos, miközben kivette Mendi kezéből a fonendoszkópot.
– Ne sírj Mendi néni, jól vagyok, már nagyon jól vagyok! – Mendi letörölte a könnyeit, megsimogatta a kisfiú fejét, majd megigazította rajta a pizsamát és gyengéden betakargatta.
– Úgy örülök, hogy jól vagy! El sem tudom mondani – mondta még mindig szipogva.
– Hát akkor én megyek… ahogy mondtam Mendi, fél óra, amiből tíz perc már elmúlt… Hozzád meg, kis kópé, majd benézek gyakran, szokásom szerint, oké? – fordult Dominikhoz a doktor.
Mendi boldog volt. Miután elhagyta a kórházat, azonnal hívta Brendont. Elújságolta, hogy milyen kitörő lelkesedéssel fogadta őt a kisfiú, sírtak is mindketten… nehezen is váltak meg egymástól, de Kondrád, csak fél órát engedélyezett. Kérte Brendont, hogy indítsa el az örökbe fogadási eljárást azonnal, hogy megkaphassa, mire elhagyhatja a kórházat a fiú.
Brendon megkérdezte, hogy a gyerekkel beszélt-e már erről, mi van, ha ő nem egyezik bele, de Mendi megnyugtatta, hogy ezer százalék, hogy beleegyezik, hiszen nem akar vissza menni az Árvaházba, őt viszont nagyon megszerette, ugyanúgy, ahogyan ő maga is Domit. Most nem mert erről szólni, mert minden izgalomtól óvnia kell, de ezentúl mindennap meglátogatja, és megragadja a kellő alkalmat, hogy megkérdezze… nem fog ellentmondani, azt készpénznek veheti.
Tehát megállapodtak, elindítják az örökbefogadási eljárást, ki tudja még milyen akadályokba ütköznek, de Brendon nyugtatgatta Mendit, hogy nem lesz semmi baj, simán fog menni.
Mendi terveket szőtt. Elhatározta, hogy a vendégszobát átalakítja gyerekszobává. Mindenesetre, azt a kis asztalkát kidobja és íróasztalt szerez be helyette, hogy majd kényelmesen tanulhasson Dominik, amikor eljön az ideje. A két fotel, akár maradhat is, elfér, elég nagy a szoba… talán még a szekrény is megfelel, de azzal várhat is még, majd Dominik elmondja mit szeretne, a fő az, hogy legyen kényelmes fekhelye, és az már megvan.
Valójában gyerekszobának szánták ők azt Ludviggal, amikor még hittek benne, hogy lesz gyerekük, amikor már minden reményük elfogyott, akkor lett belőle vendégszoba.
Ezentúl, Mendi minden áldott nap meglátogatta a kisfiút, terveket szőtt, tervezgette a jövőt. Még a regényt is elővette, olvasgatta a vázlatot, de nem tudott belemélyedni, mert a személyes tervei ezúttal jobban foglalkoztatták.
Egy alkalommal Konrád doktor is betoppant, amikor Mendi játszott Dominikkal. A kisfiút nagyon lekötötte a társasjáték, látta ezt a főorvos is, és szólt Mendinek, hogy ezentúl maradhat egy órát. Mindketten nagyon örültek az új helyzetnek, s amikor az orvos elhagyta a kórtermet, cinkos mosollyal megkérdezte a kisfiút:
– Mit szólnál ahhoz, ha az én fiam lennél?
– Hogyan lehetnék a te fiad? – csodálkozott rá Domi.
– Egyetlen módja van, örökbe fogadlak!
– Mendi néni, te tényleg örökbe fogadnál? Komolyan mondod?
– Még mennyire, hogy komolyan mondom, ha te is szeretnéd…
– Ó, Mendi néni, semmit sem szeretnék jobban a világon! – sírta el magát, majd átölelte Mendi nyakát, s így sírdogáltak együtt. – És mondd, akkor te leszel az anyukám?… – szipogott Domi.
– Igen drágám, én leszek az anyukád!
Mihelyt elhagyta a kórházat, már hívta is Brendont.
– Képzeld, igent mondott, igent mondott!… Lesz gyerekem… anya leszek! – újságolta végül sírva-zokogva – Brendon, én olyan boldog vagyok! Elhiszed?…
Brendon is boldog volt. Néhány alkalommal el is kísérte Mendit a kórházba, hadd ismerje meg ő is a fiút, ha már a papírmunkát neki kell végeznie. Rá is állt, ezúttal sürgette minden lépését, mert tudta, hogy mennyi ideig képesek ülni rajta egyes szervezetek.
Egy alkalommal, amikor Mendi elbúcsúzott Domitól, az ajtóban beleütközött Jolanda nővérbe.
– Szervusz Mendi, beszélni szeretnék veled – mondta, szinte követelőzően – ott arrább van egy üres kórterem, menjünk oda. – Mendi kicsit értetlenül nézett rá, de követte, s közben azon töprengett, vajon mi mondanivalója lehet számára, az üdvözlésen kívül eddig még szót sem szóltak egymáshoz.
– Meg kellene beszélnünk néhány dolgot, – szólt, mire Mendi nagy szemeket meresztett. – Talán nem tudtál róla, de nekem viszonyom volt Ludviggal…
– Micsoda?… Neked… Ludviggal?…
– Igen! Egyébként mindent tudok. Tudom, hogy Dominik kapta Ludvig szívét, és azt is tudom, hogy te örökbe akarod fogadni a fiút…
– Honnan tudsz te… egyáltalán?…
– Vannak forrásaim! Azt akartam kérni, hogy mondj le az örökbefogadási szándékodról, mert én akarom örökbe fogadni a gyereket.
– Te? Te, ugyan miért?…
– Nem akarom az összes lapom kiteregetni előtted, de esélyed sincs, ezt jó ha tudod!
– Nem, ez nem lehet igaz! Már az sem igaz, hogy Ludvig veled kavart, jól ismerem az ízlését, a gyerekért viszont harcolni fogok. Egyébként is, miért lenne neked nagyobb esélyed?…
– Készpénznek veheted, hogy az enyém lesz!… – mondta fölényesen Jolanda, majd sarkon fordult és kiment a szobából.
Mendi utána rohant, az ajtóból még utána akart kiáltani, de a torkát fojtogatta a sírás. A lépcsőház felé vette az irányt, és futni kezdett lefelé a lépcsőn, miközben ömlöttek a könnyei.
A lépcsőfordulóban nekirohant egy felfelé tartó fehér köpenyesnek. Az igyekezett elkapni a vaktában rohanó nőt, kissé megingott, kevés híján együtt gurultak le a lépcsőkön, míg végül sikerült megkapaszkodnia a korlátban, s így sérülésmentesen megúszták.
– Nem lehetne lassabban?… – szólt a fehér köpenyes, majd amikor végül ránézett az asszonyra, felhördült – megint maga az? Tényleg sosem néz a lába elé? – erre már Mendi is felkapta a fejét – Bocsásson meg! – mormogta a szemét törölgetve, majd ijedten meredt rá a fehér köpenyen lévő névjegyre: dr. Keveházi Kelemen, kardiológus.
– Még mindig nem tudom a nevét. Kelemen vagyok.
– Én is, csupán két betűvel több, fejtse meg, ha kíváncsi rá – szólt Mendi és rohant tovább.
Folyt. köv.
8 hozzászólás
Drága Ida!
Ez aztán a nagy fordulat! Sejtettem, hogy tizenöt részen keresztül lesznek meglepetések, de erre nem gondoltam. Annak viszont örülök, hogy Dominik örült az örökbefogadás tervének Szurkolok, hogy sikerüljön egy olyan anyukát kapnia, mint Mendi. Gyanús nekem Dr. Keveházi, majd kiderül, amire gondolok…
Sok szeretettel olvastalak: Matild
Drága Matild!
Kíváncsi vagyok, mire gyanakszol, Keveházival kapcsolatosan? 🙂 Majd elmondod, ugye?
Jól sejted, meglepetések lesznek még… 🙂
Holnap jön a következő, gyere Te is! 🙂
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Jolanda alakjában még egy rosszakaró jelent meg a történetedben. Sok akadályt kell még Mendinek legyőznie.
Vajon dr. Kelemen akadály lesz a számára, vagy segítség, hogy Dominikot örökbe fogadhassa?
Érdekesen szövöd a cselekményt, az biztos.
A végén a név megfejtésével én sem boldogultam. Mendi férje Kele volt, az új orvos Keveházi Kelemen, Mendi az Amanda beceneve, arra a két betűre amivel Mendi neve több, mint a Kelemen doktoré, arra nem sikerült rájönnöm.
Judit
Kedves Judit!
Szóval, nem boldogultál a név megfejtésével. Nem árulhatom el, mert a történetből ki fog derülni. Azt viszont nem tudom, hogy Mendinek egyáltalán van-e köze az Amandához. Mert ez a név magyarosított formája az angol Mendynek. Ha hiszed, ha nem, minden nevet, a magyar anyakönyvezhető nevek közül választottam. 🙂
Az viszont jól látod, hogy Mendire még sok küzdelem vár.
Köszönöm, hogy velünk tartasz.
Ida
Drága Ida!
Azt gondoltam ebben a részben minden zavartalan…de mégsem.
Várom a fejleményeket!
Szeretettel ölellek: Ica
Drága Ica!
A való életben sok kellemetlenséget képes a sors produkálni. Miért úszná ezt meg éppen Mendi. 🙂
Köszönöm, hogy jöttél!
Szeretettel,
Ida
Drága Ida!
Húúú… ilyesmire nem számítottam. Milyen hihetetlen fordulatok jöttek, s ezeknek majd mi is lesz a vége… Nagyon jól, érdekesen írsz. Olvastam a korábbiak véleményét, és a válaszaidat. Az is érdekes.
Most mindjárt megyek, és elolvasom a következő részt is. Nagyon izgulok, milyen lesz a folytatás.
Szeretettel olvastam:
Kata
Drága Kata!
Az a legnagyobb elismerés, ha az olvasó nem tudja abbahagyni és várja a következő részt.
Örülök elismerésednek, és köszönöm szépen.
Szeretettel,
Ida