Egy élet emlékére

Ez egy gyönyörű szerda délután. Aranyban úszik minden. Pár méla bárányfelhő erőlködik csak eltakarni ezt előlünk. Gondolataim valahol egész messze járnak. Magasabban mint bármely felhő, mélyebben mint a Föld középpontja. Még tán másik univerzumokba is ellátok. Újra és újra pörögnek fejemben az emlékek Rólad. A sok idő, amit együtt töltöttünk és a még több, ami még járt volna. Eszembe jut mennyi mindent szerettem volna még neked elmondani, ami már nem talál hallgató fülekre s választ rá csak a néma csend ad. Eszembe jut mennyi mindent szerettünk volna még együtt csinálni és ebből mennyire kevés valósulhatott meg.
Így visszanézve már a sok konfliktus és veszekedés is egész szép emléknek tűnik, mert magával hozta a kibékülés feloldozó hatalmát és nyugalmat adott. Úgy gondoltuk, hogy lesz még elég időnk a megbocsájtásra, a megbánásra és a vallomásokra. Mennyire rosszul gondoltuk. Az idő mindkettőnket becsapott. Hiszen olyan hirtelen és kegyetlenül hagytál itt engem. Még azt sem vártad meg, hogy elbúcsúzzunk és elmondhassam mennyire felnézek rád. El sem tudom mondani mennyire haragszom és mennyire dühös vagyok. Elkeseredett, hogy mindezt megtetted velem. Nem úgy volt, hogy te mindig itt leszel és vigyázol rám, ha valami hülyeségbe mennék bele? Nem te mondtad, hogy bármit is csinálok szeretni fogsz és akárhányszor leszek a padlón te ott leszel, hogy felsegíts? Így kellett volna lennie. Hiszen megígérted. És mégis hol vagy? Egy olyan országban, ahová már előtted oly sokan elmentek. De mégis hol van az a hely? Létezik egyáltalán?
Valahol mélyen a szívemben érzem, hogy nem szűnhettél meg csak úgy. Hiszen ember voltál, jók közül az egyik legjobb , akit valaha is ismertem.
És tudod, az utóbbi pár napban töretlenül mondok ellen az ésszerűségnek, miattad. Titokban, valahol a szívem legmélyén tudom, hogy van egy olyan hely, ahol egyszer találkozhatunk.De mégis olyan nehéz így megtépve élni, hogy szinte minden délután hazafelé, amikor felnézek az égre és látom, hogy a bárányfelhők is csak együtt boldogak,annyit suttogok:
– Istenem, kérlek add vissza az Édesapámat!