-Az őrszolgálat abban az időben (1966-68) bizony nem volt gyerekjáték, az ott vétkezőket súlyosan megbüntették, nem egyszer nyilvános hadbírósági tárgyalást rendeztek az étkezdében, mintegy példát statuálva, mondván az őrszolgálat harcfeladat. Végül is az volt, hiszen éleslőszerrel betárazva őrizték a laktanyát, mi pedig a Ságodon a lőszerraktárat, úgy átlag kéthetente adtuk ezt az őrséget. Általában ide mindenki szeretett őrségbe járni, mert nyugis hely volt egy magaslat tetején Zalaegerszegtől néhány kilométerre, drótkerítéssel körbe véve, lebukni nem nagyon lehetett, ha a támlás éber volt, és figyelt.
-A többiek éjszaka, különösen télen sokszor ki sem mentek az őrhelyükre, ha ellenőrzés jött a támlás már messziről hallotta a felkapaszkodó, erőlködő gépkocsi motor zúgását, és beszólt az őrszobára, hogy „elöljáró érkezik”. Ekkor a bentlévő őröket felébresztették, akik a hátsó ablakon, az épület takarásában vígan az őrhelyükre értek mire az ellenőrzés kezdetét vette.
-Ez sok esetben így zajlott, „ezt látnák az imerialisták”, hogy milyen kreatív a magyar katona, mondogattuk cinikusan az ellenőrzés végeztével.
-Ezt eddig azért írtam le, hogy az olvasónak, (hallgatónak) fogalma legyen, hogy milyen volt a külsőőrség, és néha hogyan működött.
-A következő eset is ott történt, de nem velünk, hanem a velünk egy körletben „lakó” századdal, ők mesélték, azután az egész ezred titokban ezen röhögött.
Hideg volt, az őrök mind öregkatonák, tehát éjszaka nem mentek ki az őrhelyükre, éjféltájban aztán jön az ellenőrzés, a támlás szól időben, ahogy kell, két őr kimászik az ablakon, és megy, elfoglalja őrhelyét, azonban itt, ahogy mondani szokás homok került a fogaskerekek közé.
-Az történt ugyanis, hogy a 3-as számú őr (nevezzük Szabó honvédnak) nem ébredt fel, amikor a támlás beszólt, hogy jön az ellenőrzés, az őrparancsnok, és a felvezető sem vették észre, hogy a 3-as őr bentmaradt. Éppen akkor támolygott ki a hálóból, amikor az őrparancsnok beérkezett az ellenőrzést végző századparancsnokkal, aki szólt is neki:
-Úgylátom Szabó, nagyon álmos, menjen, mosdjon meg!
-Értettem. Azzal mindketten bementek a mosdóba, és kihallatszott, hogy beszélgetnek.
Majd a százados kijött, és szólította az őrparancsnokot, hogy menjenek ki az új váltással, és ellenőrizzék le a felállított őröket. Úgy is volt, kezdetét vette az ellenőrzés.
-Alighogy elindultak, a bentlévő váltás, és persze Szabó is rájött, hogy nagy bajban van, hiszen neki kint kéne lenni a 3-as őrhelyen. Nem láttatok idebent, rendben?-Mondta a bentieknek- Azzal gyorsan magához, vette a fegyverét, a tártáskát, a gázálarcot, és hátulról kiment az őrhelyére, ahogy kiért az ellenőrzés éppen a 2-es őrnél tartott, no eddig megvolnánk, de a neheze még most jön. Jöttek is.
-Állj, kivagy? (Kezdte a szabályzat szerint Szabó).
-Őrparancsnok.
-Őrparancsnok előre, a többiek maradjanak helyben.
-Majd jelentette, hogy a szolgálatideje alatt különös esemény nem történt.
Ezzel megvolt a váltás, és Szabó ment volna a sor végére, de el kellett haladnia a százados mellett, mire a százados, igencsak meglepődve:
-Szabó, maga mit keres itt?
-2-
-Jelentem 3-as számú felállított őr voltam a második váltásban, és most váltottak le.
-Ezt én is tudom, de tíz perccel ezelőtt még az őrszobán volt.
-Én százados elvtárs? Hát most tetszettek leváltani, hogyan lehettem volna egyszerre két helyen?
Ettől a magabiztos választól a tiszt szinte megrökönyödött, és üvöltve mondta, menjünk be az őrszobára, majd ott számolunk. Beértek az őrszobára, ott a tiszt üvöltve:
-Szabó ebből hadbíróság lesz, mert elhagyta az őrhelyét!
-Nem hagyhattam el, hiszen az ön jelenlétében váltottak le.
-Igen, de előtte itt bent elküldtem mosakodni, mert láttam, hogy nagyon álmos.
-Engem?
-Magát hát, aztán a mosdóban még beszéltünk, hogy ebben a hónapban nincs több szolgálat.
-Velem ugyan nem beszélt senki, mert kinn az őrhelyén egyedül van az ember ugyebár.
Most tessenek elképzelni a többieket a helyiségben, a félelem, az izgalom, és a fojtogató nevetéskényszer együttes hatása valami különös miliőt kölcsönzött a szobának. Minden jelenlévő tudta, hogy Szabó nem volt kinn, csak utólag ment ki, és most az „életéért küzd”.
-Szóval azt mondja, hogy mi idebent nem beszéltünk egymással?
-Jelentem nemhogy nem beszéltünk, nem is találkoztunk.
A százados ekkor már az önkívület határán volt, feje, mint a cékla, a szemei szikráztak a dühtől.
Erre a szobában lévő, éppen leváltott katonák felé fordult, és rámutatott az egyikre, ugye maga is látta idebent Szabót.
-Jelentem nem láttam.
Sorba kérdezett mindenkit, de mindenkitől nemleges választ kapott.
Ekkor kihívta Szabót az épület elé, és a következőket mondta:- Idefigyeljen katona, vallja be, hogy benn volt, és megígérem, hogy nem teszek semmit, elfelejtjük az egészet.
-Miért mondanék ilyet, amikor százados elvtárs is tudja, hogy kinn voltam a 3-as őrhelyen.
A tisztet, aki egyébként ennek a századnak volt a parancsnoka, aki most a külsőőrséget adta- az őrülettől nem sok választotta el,- tehát az őrség katonái az ő „fiai” voltak, ledobta sapkáját földre, rugdosta, megtaposta, és olyasmit kiabált, hogy sose leszek őrnagy.
-Az esetből aztán nem lett ügy, nem is lehetett, a századost néhány hét múlva, saját kérésére elhelyezték más városba. A történet azonban máig megmaradt, és nem, azért mert egyetértenénk Szabóval, a „szabókkal”, hanem azért, mert ez a tizenegynéhány fős őrség, ha nem is az objektum őrzéséből, de valami másból jelesre vizsgázott 1968 februárjában.
6 hozzászólás
Szerintem ez nem cikk, inkább próza. Azért nagyon élveztem.
Üdv: Colhicum
Kedves Colhicum örülök, hogy olvastad az írásomat, annak mégjobban, hogy élvezted is. Igazad van a prózák közé kellett volna feltöltenem.
Üdv: Zagyvapart.
Ez aztán merész katona volt!:)))))
Sodró olvasmány….
Gratulálok!
Kedves Lyza!
Köszönöm elismerő hozzászólásod.
Kedves Zagyvapart!
Amikor fiatalok voltunk, az a mondás járta, hogy a fiúk a katonaságnál rendet tanulnak.
Tanultak is sok mindent… 🙂
Lőni, szúrni, verekedni, a pohár fenekére nézni, nótázni, simliskedni, tiszteket nem tisztelni, de rendet azt nem tanultak… 😀
Jól ábrázolod az írásodban, hogy az "őrség elkerülő" virtus, meg a betyárbecsület jobban összetartotta a fiúkat, mint az a bizonyos rend, amit ott kellett volna megtanulniuk.
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm a hozzászólásod, úgy volt.