Egy kávéházi játszma

Egy Budai kis kávézó teraszán üldögélt Pongrác. Előtte a már rég kihűlt kávéja és maradék sütemény foszlányai. A kora őszi napsütés kopasz fején járta táncát, néha megvakarta.
Valami nyugalmat érzett, talán a friss levegő, talán a kávé mellé megivott két feles okozta, ami bizseregve áradt szét a testében.

Egyszer csak megpillantott egy ősz szakállú idős embert a másik asztalnál. Előtte egy sakktábla volt felállítva, talán várt valakit, de mivel nem jött, hát neki kezdett egyedül játszani. Minden lépés után fordított egyet a táblán. Pongrác nézte egy darabig, míg végül kedvet kapott a játékhoz. Régen sakkozott már. Valaha a vállalati sakkszakkört vezette. Igaz, hogy nem volt első osztályú sakkozó, de azért valamicskét értett hozzá. Gondolta is magában:
Na, most elkalapálom az öreget.

Felállt, odalépett az öreg asztalához, köszönt illendően, és megkérdezte, hogy volna e kedve játszani egy partit. Az öreg felnézett, fénytelen szemében megvillant valami huncut mosoly.
Ő is köszönt, hellyel kínálta a férfit és újra rendezte a bábukat. Kopott tábla volt, és a bábuk is itt-ott töredezettek voltak. Gondolta is Pongrác: biztos valahol kukázta az öreg. Meg is kérdezte: ismeri a játékszabályt, tudja, hogy kell a bábukkal lépni. Valamelyest válaszolta az öreg. Pongrác enyhén fölényes vigyorral közölte az öreggel: régen másodosztályú sakkozó volt, több vállalati versenyt is nyer, csak hogy tudja, mihez tartsa magát. Nem baj, mosolyodott el az öreg,

Egy érmét dobtak fel, hogy eldöntsék, ki kezdjen. Pongráchoz szegődött a szerencse, ő kezdett. Már tuti, hogy nyerek gondolta, ezt a megnyitást biztos nem ismeri az öreg.
Elkezdődött a parti. Pongrác áradozott a sakktudásáról, felsorolt pár híres játékost, akikkel nagy csatákat vívott, bár tudta, hogy füllent, de gondolta, így talán a partnere elbizonytalanodik. Az öreg csak némán hallgatta, néha ránézett, az az apró mosoly egyre szélesebb lett, végül megszólalt: Matt. Még csak a hetedik lépésnél tartottak.

Pongrác szeme kikerekedett, nem akarta elhinni, de végül be kellett látnia, ezt a játszmát elvesztette. Azonnal kijelentette, ez csak véletlen lehet, nem koncentrált eléggé, és szeretne egy visszavágót. Az öreg csak bólintott, rendben.

Pongrác most már nagyon figyelt. Nem lehet, hogy még egyszer kikapjon. A királynőt támadta, és amikor sikerült levennie, kihúzta magát, mint deli huszár pejlován, úgy feszített a székben. Most nyerek. Megint nem figyelt, csak fölényesen vigyorgott. Az öreg csak némán figyelt, és két lépés múlva megint megszólalt halkan: Matt.

Még játszottak négy, vagy öt partit, de mindig az öreg nyert. Pongrác már nem húzta ki magát, csak kuporgott a széken, mint riadt nyúl, végül megszólalt. Ma rossz passzban voltam, talán ha legközelebb is játszhatnánk. Az öreg csak bólintott, rendben, ő minden szerdán délután itt van.

Ezután minden szerdán játszottak, de Pongrácnak egyszer sem sikerült nyerni. Már nem volt fölényes. Arra gondolt, ha nem is tudja megverni az öreget legalább tanul tőle. Valami barátság alakult ki közöttük. Ám egyszer hiába várta az öreget, az nem jött, és nem jött a következő héten sem. Kedvetlenül ült a kávézóban és az aznapi újságot olvasgatta. Már a sporthíreknél járt, mikor egy ismerős képre vetődőt a tekintete. Az öreg volt rajta. Felette vastag fekete betűkkel írva: Rövid betegség után, hirtelen elhunyt az ország legidősebb sakk nagymestere. Pongrác szemében könnyek gyűltek, és mély tisztelet hatotta át gondolatait.
Már nem szégyellte a vereségeket.

Összehajtotta az újságot, megitta maradék kávéját, az ajtóból még visszanézet, talán arra gondolva, hogy meglátja újra az öreget, de nem.
Soha többet nem látták a kávézóban.