Teljes 160 cm-emben kihúztam magam és méltóságomat megőrizvén rántottam egyet a lecsúszni készülő patchwork mintás ágytakarón. Kifejezetten igényes kézimunka volt (a végén rojtokkal), de a legjobb indulattal sem lehetett semmiféle ruhadarabbal összehasonlítani. Valószínűleg, ezért nézett rám döbbent megvetéssel az a két idős hölgy, akik az utca szemben lévő oldalán ültek egy padon. Csak sejthettem, mit jelentett, ami az arcukra volt írva. „Ezek a turisták… Azt gondolják, mindent megengedhetnek maguknak. Szégyentelen…”Mit sem törődve a matrónák vádló tekintetével, bátran leléptem az utcára. Ekkor váratlanul két dolog villant át az agyamon. Az egyik, hogy fogalmam sincs, hol vagyok, merre induljak a Hotelt keresve, a másik pedig, a forró kövezet igencsak égeti meztelen talpamat. Bár nagyon kellemetlenül éreztem magam, visszafordultam és kopogni kezdtem az ajtón. Semmi válasz. ..Oldalra néztem és észrevettem, hogy néhányan már csatlakoztak a hölgyekhez, ezek már vihorászva bámultak. –Engedjen be! –dörömböltem és gyorsan feljebb húztam a plédet, mert furcsa módon félre állt már és pucér fenekem látványa kezdett tárulkozni a nézelődők szeme elé. Akik egyre többen lettek. – Engedjen be, kérem! – az utca túloldalán összegyűlt emberek csoportja, komolyan kezdett idegesíteni.
– Engedjen már be az Istenért! Tisztában van vele, hogy a szomszédjai is engem bámulnak?! – végre kinyílt az ajtó, ott állt, szemtelen vigyorral a képén, és ettől még dühösebb lettem.
– Csak tudnám, minek örül ennyire?! Odakint csoportban állnak az emberek, és finoman szólva gyönyörködnek a patchwork takarójában.
– Szerintem, inkább a lábaiban, meg ami még látszik fölötte…
– Kérem, ne humorizáljon! Legyen szíves, adja vissza a gönceimet, és …megmondaná, merre találom a szállodámat?
– Jöjjön be… Üljön itt le…- mutatott egy székre és én tettem, amit mondott. –Ígérje meg, hogy összeszedi magát és nem töri a fejét hülyeségeken, akkor visszaadom a ruháit. – Felhúztam a szemöldököm és arra készültem, hogy megint hazudok neki, de az ijesztően komor tekintete miatt meggondoltam magam. –Jól van-mondtam csendesen – megígérem…
– Rendben, hiszek magának. – azzal elindult hátra. Amit magával hozott, az egy száraz, de meglehetősen mocskos rongykupac volt. – Hát, az eső nem tett jót nekik… Vegye inkább fel az ingemet, meg keresek magának valami nadrágot, amiben nem tűnik el teljesen…- és megint mosolyogni kezdett. Tetszett, ahogyan csinálta, mert ilyenkor ezer apró ránc jelent meg az arcán, egészen megváltozott tőle.
– Tessék,- mondta, amikor elém tette az ingét- Öltözzön fel, én most kimegyek, kiabáljon, ha készen van. – Odakint sötétedni kezdett, és ahogyan magamra húztam a ruhákat, azon gondolkodtam, már egyáltalán nincs kedvem visszamenni a szállodámba. Amikor végeztem, szóltam neki, belépett az ajtón és felém fordult.
– Jöjjön. Visszakísérem a hotelbe. – rám nézett, és hirtelen megdermedt. Az arca nagyon komoly lett és a szemét nem vette le rólam.
– Mi történt, valami baj van? – kérdeztem, mert nem értettem az egészet
– Az ingem… –mondta és hangja rekedt volt és csöndes.
– Mi van az ingével?!
– Átlátszik…
Egy nyár Cipruson 2.
By Sentinel