Egy nyolcadikos lány 1. (Augusztus)

A nyár a diákok ünnepe. Olyan ünnep, ami boldogságos, élvezetes, s rövidnek tűnik. A diákok szórakoznak, beszélgetnek, s élvezik a nyarat. Egy se gondol közülük pozitívan az iskolára. Vagy talán mégis? De mégis, kinek jut eszébe, hogy vakációkor tanuljon? Vagy, hogy várja már azt a szeptembert? A tankönyvekre, melyeket augusztus végén meg is kap? Élvezettel olvassa a kötelező olvasmányokat, s 500 oldalt két nap be is fejez? Könyvtárba megy, mert szeret olvasni? Mert már annyira várja az iskolát? És ha szeret tanulni, akkor is utálja, ha nem is nagyon, de bizonyos mértékig utálja a tanárt. Melyik az a diák, aki sokkal jobban szereti, ha megtanítják, és nem magától kell megtanulnia? Aki szereti, ha bármit is tesz a tanár? Aki igazat ad neki, ha tudja, hogy igaz, ami igaz? S magányosan, búsan van barátai közt, mert ők nem úgy éreznek, mint ő? De ennek ellenére, mégis talpon van a világon, tűri a fájdalmat, a szenvedést, s legszívesebben a szerettei fájdalmát is tűrné, s bűneiket magára vállalná. Még a kedvelt tanárai problémáját is. Hát van ilyen diák? Van ilyen, általános iskolába járó diák? Van! Rámed Mónika szerette az iskolát, tisztelte a tanárokat, s nyáron is tanult. De az iskolaszeretete és a tanulásszeretete a tanáraihoz köthető. Csak azért érezte magát jól az iskolában, mert úgy érezte, ott vannak a legjobb tanárok. S csak azért tanult, mert így akart mindent megköszönni tanárainak és szüleinek.
Aligha belemert gondolni abba, hogy neki ez az utolsó éve itt. Mennyi emlék fűződik ide neki, rossz és jó, de valószínű, hogy többnyire fájdalom.

Nem tudott ő beilleszkedni, s tudta soha nem is fog. 7.-ben rengeteget változott többet talán már nem is lehetett volna, s ebben a két utolsó évben újultak szabályai. Kicsit önfejű, öntörvényű, de remek diák volt ő.
Mások felnőtt korukban, ő már diákkorában tisztelte tanárait, s minden rosszat elnézett nekik, ahogy csak tudott, bár óriási fájdalmat jelentett neki…

A nyara hosszan és unalmasan telt. Általában olvasott, vagy az unokatestvéreivel töltötte az időt. De az olvasás is már csak olyan volt, hogy kedden könyvtárba ment, pénteken vagy a másik hét keddén újra. Mivelhogy egész nap szinte olvasott, csak 2-3 órára szabadult ki, ezért rengetegszer járt könyvtárba is. Illetve még a némettel és a történelemmel foglalkozott.
A németet átismételte, hiszen egészen harmadiktól megvolt még neki könyvei. Könnyedén lefordította újra a könyveket, átnézte a feladatokat.
Történelmet 5.-től tanult. Elővette hát könyveit s újra kiolvasta, átismételte. A némettel is ugyanígy volt. Nagyon érdekelte e két tantárgy.
Keveset kellett tanulnia, és könnyedén felfogta a dolgokat. Nem tudta, hogy csinálja… nem tudta, miért ilyen. Csak azt tudta, szereti ezt a tulajdonságát. De a szeretetét nem nagyon sorolta szeretett tulajdonságaihoz. Úgy érezte, emiatt vannak nehézségei. Ezért nem tud dönteni soha, ezért olyan bátortalan. Mert a szeretet tisztelettel jár. Kemény, vad tisztelettel, ami első sorba helyezi az ismert felnőtteket.

Augusztus volt már, nyár vége. Nagyon lassan telt Mónikának a nyara. Ő úgy érezte legalábbis.
Volt egy kutyája is, akit Napóleonnak hívtak. Magyar vizsla keverék létére igen lusta kutyaként mutatkozott be mások előtt. De valójában szeretett játszani, ugrándozni és futkosni. Igaz, az is csak pár percig tartott nála, aztán ledobta magát a földre. Nagyon barátságos volt, egy embert nem bántott volna ok nélkül.

Augusztus 20.-án a jó tanulóknak előadást kell adni kis falujuk, Sólyom főterén. Móni is idetartozott, de csak verset vállalt. Mély hangja miatt nem tudott jól énekelni, de mivel nem volt egész 7. fél évig képzett énektanár, ezért nem is kellett használatba vennie. De most már felvettek egy szakképzettet is, s így nem úszhatja meg örökre.

Rámed Mónika édesanyja Inter Anna volt, Sólyomban némettanár. S 2 nappal hamarabb haza is tudta hozni Anna lányának a tankönyveit. Örült is ennek Móni, ugyanis neki kezdett az olvasásnak. Egyedül a történelembe és a németbe nem kezdett bele. Szeretett mindent órán megcsinálni ebből a két tantárgyból. A kedvencei voltak. S készült szeptemberre, várta már, hogy vége legyen unalmas nyarának, és kezdődjön az iskola. Az utolsó éve Sólyomban. Az utolsó, amit már szinte átélt. Egész nyáron tervezgette ezt az utolsó évet, többször végig játszva különböző jeleneteket, mindent átgondolva, mit hogy fog csinálni…