Az emberi szervezetnek árt az emberi szervezetlenség.
(ismeretlen)
A vasúti Utasításokban, Szabályzatokban nagyon sok olyan előírás van, amit a kívülállók nem értenek.
Ez egyrészt abból adódik, hogy ezek a szabályok "jogi" nyelven vannak megfogalmazva. Magyarul, olyan körmönfont megfogalmazásban, hogy ember (itt ügyvéd vagy jogász) legyen a talpán, aki el tud igazodni bennük.
De néha még a bennfentesek is elgondolkoznak, hogy hol is van a logika egyik-másik előírásban. A tanulóimat arra biztatom, hogy mindenhol keressék a "miért"-et, mert valami oka biztosan van annak, ha egy szabályt megfogalmaztak és úgy fogalmazták meg, ahogy az le van írva.
Nem kerülgetem a témát, mint macska a forró kását, hanem bevallom, néha találkozok olyan szabállyal, amit nem tudok megmagyarázni józan paraszti ésszel, mint amilyen nekem is van.
Itt van például a következő eset, ami azzal kezdődött, hogy az Újlaky- úti vasúti átjáró sorompóját kezelő "bakter" és az arra közlekedő taxisok között, nézeteltérés alakult ki.
Arra senki nem emlékszik, hogyan is kezdődött, de a következmény, hogy a taxisok és a sorompókezelő nem szerették egymást.
.
Ez az útátjáró abban az időben "teljes" sorompóval volt védve, ami azt jelenti, hogy a vonatok érkezése előtt a sorompókezelő mechanikus úton letekerte a csapó rudakat vízszintes helyzetbe. Ez után a szerkezet kiadott egy kulcsot, amit a kezelő a biztosítóberendezésbe helyezett. A berendezés rögzítette a kulcsot.
Csak ezután tudtak a szolgálattevők az érkező vagy induló vonatok részére "Szabad" jelzőt állítani.
Fontos tudni azt is, hogy ekkor már slágerekkel sem lehetett a baktert arra rábeszélni, hogy nyissa fel a sorompót.
Nem tudta felnyitni, még az anyósának sem. Pedig az nagy szó.
A berendezés ugyanis addig, amíg a vonat el nem haladt, nem adta ki azt a kulcsot, amivel a sorompót fel lehetett volna nyitni.
(Kivéve persze egy úgynevezett "Kényszeroldás" alkalmazásával, de ezt nem fogom most elmagyarázni, mert elég unalmas, és veszélyes is. Nem a magyarázás, hanem az alkalmazás.).
Emiatt néha sokat hallgatott a sorompókezelő, lévén az átjáróra kitéve egy tábla, hogy
"10 percen túl is zárva tartható", (amit a türelmetlenek egy nullával megtoldottak).
Mivel a pálya itt többvágányú, előfordult, hogy nemcsak 10 percen át jöttek-mentek a vonatok, hanem a várakozók részére úgy tűnt, hogy órákon át.
Az esetben szereplő sorompókezelő különösen rossz viszonyt alakított ki a taxisokkal. Kölcsönösen figyelték egymást. Azt lesték, hogyan lehet a másik orra alá borsot törni.
Mondanom sem kell, hogy a sorompókezelő volt kedvezőbb helyzetben.
A jobb érzésűek, illetve akik betartották az előírást, ugyanis mielőtt lecsukták a sorompót körülnéztek. Ha jött valami jármű, vártak a letekeréssel egy pár pillanatot.
A mi emberünk is így viselkedett, ha nem taxis közeledett az átjáróhoz.
Az esetnél is az történt, hogy a szolgálattevő "kérte" a sorompót a berendezéssel, ami egy csengető hangban nyilvánult meg.
A sorompókezelő kiballagott, hogy letekerje a sorompót.
Előtte azért körülnézett, nincs-e valami sürgős jármű – Mentőt, Tűzoltót, Rendőrséget előnyben szokták részesíteni – ami az átjáróhoz közeledik.
Volt. Egy taxi vágtatott elég nagy sebességgel, főleg, hogy meglátta a sorompókezelőt a tekerőhöz közeledni, még gyorsított is. Vesztére.
A sorompókezelő – tőle nem várható sebességgel – azonnal elkezdte a sorompót letekerni. Ő volt a gyorsabb. A taxi a bejutást gátló sorompórúd alatt még átsuhant, de a másik oldalon már vízszintes helyzetű rudakkal találkozott.
Kegyelem pedig nem volt. A bakter berakta a kulcsot a berendezésbe és hallgatta a taxis szidalmait, ami magában foglalta a sorompókezelő összes rokonságát, és azoknak mindenféle tulajdonságait és alkatrészeit.
Végül a vita olyan mértékben eldurvult, hogy majdnem tettlegességre került sor.
A bakter még mielőtt egészen elragadtatta volna magát, szólt a forgalmi szolgálattevőnek, hogy küldjön oda rendőrt.
Ha tudsz!!!
Ez nagy baj volt. A taxisnak.
Érezte ezt ő is, hiszen tudta, hogy a KRESz-ben szépen leírták, hogy a csapórúd ha megindult , főleg, ha előtte megszólalt a sorompó csengője, mint most is, akkor meg kell állni és nem szabad a sínekre hajtani.
Odaért a rendőr. Felvette a jegyzőkönyv egy részét. Mert náluk sem olyan egyszerű az adminisztráció. A jegyzőkönyv másik részét a forgalmi irodában készítette el.
Itt kezdődtek a Szabályok egyértelműségének problémái.
Mert a jegyzőkönyvben fel kellett venni az egyéb fontos adatokon kívül azt is, hogy:
Mikor volt a vonat az Újlaky-úti átjárónál?
Ezt kiírta sorompókezelő naplójából: pontosan 9 óra 18 perckor.
Következő adat: Mikor volt a vonat a forgalmi irodánál? A Napló szerint: 9 óra 17 perckor.
Hoppá! Azt mondja a rendőr – joggal -, hogy létezik az, hogy a Hegyeshalom felől érkező vonat egy perccel előbb volt a forgalmi irodánál, mint az Újlakinál?
Mert ha a vonat nem cikk-cakkban megy akkor előbb kellett lenni az Újlakinál és később a forgalminál. Itt valami nem stimmel. Biztos, hogy valakinek rosszul járt az órája.
Megnyugtattam, hogy a vasutasok órája mindig jól jár (nem véletlenül eszerint közlekednek a vonatok).
Nem nyugodott meg. Emlegetett valami statisztikai fegyelmet, amivel egészen elkápráztatott engem. Honnan tud ő ilyenről?
Mondtam, hogy írja csak nyugodtan a jegyzőkönyvbe amit megállapított. Ekkor járt itt, akkor járt ott.
Azt mondja, hogy nem akarja ő "letolatni" magát a főnökei által, hogy ilyen nyilvánvaló hülyeséget ír le.
Mondtam neki, hogy ha nem haragszik tartok egy kis vasúti szabályismertetést a részére.
Elővettem a Forgalmi utasítást és megmutattam a szabályt, ami a vonatok elhaladási idejének feljegyzésére vonatkozott:
Behaladás esetén, (tehát az Újlaki átjárónál) azt az időpontot kell beírni, amikor az érkező vonat utolsó járműve elhalad a dolgozó előtt. Ez idáig tiszta és érthető.
Áthaladás idejeként a forgalmi szolgálattevő azt az időpontot köteles beírni, amikor a vonat mozdonya előtte elhalad. Ugye milyen egyszerű az egész?
Az a helyzet, hogy ez a vonat körülbelül 750 méteres volt. Amikor a mozdony a forgalmi előtt haladt (9 óra 17 perc), a vonat vége még messze volt attól, hogy az Újlaknál elhaladjon, mert az átjáró csak kb 300 méterre van a forgalmitól.
Tehát, amikor a vonat vége a sorompókezelőhöz ért, akkor már 9 óra 18 perc volt.
A rendőr ezt megértette, de hozzátette, hogy ez egy hülyeség. Igazat adtam neki.
De nemcsak én, hanem az Utasítás szerkesztői is rájöttek a szabályból eredő ellentmondásokra és a Szabályt módosították:
Jelenleg minden szolgálati helyen azt kell beírni, amikor az utolsó jármű elhaladt.
Ha azt kérdezitek, mi lett a taxissal? Nem tudom.
Még egy darabig zrikálták egymást a sorompókezelővel.
De egyszer csak jött a fénysorompó.
A fénysorompóval ezt már nem lehet megtenni.
Ha valakinek bántaná az igazságérzetét, elárulom, hogy a sorompókezelőt a főnök viszont megbüntette.
Ugyanis, Nem szabad a járművet a sorompó rudak közé zárni!!!
Még akkor sem, ha taxis.