Egy plátói szerelem kezdete 1.

Egy plátói szerelem kezdete

Feljegyzés:

Ma megpillantottam, azt hiszem, a nagy Ő-t. Bár még nem tudom, hogy ő hasonlóképpen érez-e irántam, de azt tudom, hogy nekem kell ez a lány. Van benne valami, ami vonz, akár egy mágnes. Szinte rá se merek nézni, annyira szép, hogy az már fáj. Csak a kezét bámulom fiús zavaromban és dadogok. Próbálok vele kedves lenni, a kedvében járni, hogy minél jobban észrevegye, hogy mennyire tetszik nekem. Vagy elérjem legalább azt, hogy kivegye a lakást, és pár alkalomig találkozhassak vele. Gyönyörködjem a páratlan szépségében, vagy csak egyszerűen a mosolyában, amiért mit nem adnék, ha minden nap láthatnám, mikor felkelek reggel. Váltunk pár szót a lakásról, és közli, hogy ő akkor most menne is. Még magyarázok neki valamiről, amin jókat mosolyog, de csak kilép az ajtón, és elköszön tőlem. Pár perc múlva jön a telefon:
– Szia, nem rég voltam megnézni egy lakást, és úgy döntöttem kivenném, ha lehet minél előbb.
Mire én: – biztos? Egészen komolyan gondolod? Akkor már intézem is a dolgokat a tulajjal – telefont leteszem, szusszanok egyet, és el sem tudom hinni, hogy megtörtént, újra látom őt, azt a csodálatos nőt, akit pár perccel azelőtt megpillantottam. Már hívom is a megbízómat, hogy minél előbb nyélbe üthessem a kisasszonnyal az üzletet. Egy óra eltelik, és már hívom is a leányzót, hogy akkor mikor tudnánk találkozni ismét.
– Szia, H. Gábor vagyok, tudod, a közvetítő, akit hívtál nem rég, hogy ki szeretned venni a lakást… Szeretném megkérdezni, mikor tudnánk találkozni és megkötni a szerződést? Mondjuk ma délután? Jó neked?
– Szia, nem igazán, mert orvoshoz kell mennem, de holnap délelőtt ráérek, vagy jó akár reggel is –hangzik el a válasza.
– Hű, hát, akkor reggel tíz óra neked jó lenne? Akkor mondanék egy pontos címet a számodra.
– Tökéletes! Akkor mondanál nekem egy címet, ahová be kéne fáradnom reggel? – kérdezi a lány.
– Persze. Ötödik kerület. Párisi utca hatos per béla szám alatt vagyunk, ha itt vagy csörgess meg, vagy nyomd meg a tizenhármas kapucsengőt, és már rohanok is eléd.
– Okés, rendben van, holnap ott leszek tízkor a megadott helyen, szia, további szép napot! – mondta a lány.
Mire én: – Rendben van, várlak, szia! – azzal a mozdulattal megszűnt a telefonon ható kölcsönhatás számomra, letette a telefont a hölgy. Nekem még utána is csengett a fülemben a kedves női hang, be-bevillant a kedves mosolya. Hogy fogom kibírni holnap reggelig, hogy ne lássam? Na, jó foglaljuk el magunkat valamivel, addig is, míg nem látom az imádott nagy Ő-t. Nézelődöm a neten keresztül, de csak eszembe jut. Kikapcsolom a gépet, hallgatok egy kis zenét, tovább intézem a dolgaimat. Képtelen vagyok nem rá gondolni, egyszerűen gyönyörű az a lány.
Este van, alváshoz készülődöm, de még mindig ő jár a fejemben szüntelenül. Már csak pár óra és újra megpillantom a mosolyát, hallom a hangját. Ha lecsukom a szemem is őt látom. Mi ez, ha nem szerelem első látásra? Ez már röhejes számomra, hiszen még csak egyszer láttam. Mi lesz, ha többször jön majd be hozzám, az irodába? Hiába van május, szakad rólam a víz, miközben már álmaimba is bele férkőzött. Forgolódom az ágyamban, egyszer csak felriadok a reggeli ébresztőmre, az vekker kilenc órát mutat. Már csak egy óra, és ott lesz az irodámban. Gyerünk fürdeni, rendbe szedni magam. Hoppá, kicsit elnéztem az órát, már fél tíz is elmúlt, felhívom, hogy kések picit.
– Szia, H. Gábor vagyok, csak azért hívlak, mert kések egy kicsit, de a kolléganőm már ott van az irodában, ő be tud engedni.
– Szia, rendben van.
– Tudod a kódot? – kérdezem tőle kissé remegő hangon.
– Ne aggódj, tudom, ott leszek és csöngetek, szia. – azzal a mozdulattal le is rakta. Nem értem, miért ennyire szűkszavú… Valamit rosszul csinálok? Na, mindegy, igyekszem beérni a munkahelyemre tíz órára. Rohanok a buszhoz, felszállok, majd leszállok róla, és futok be az irodába. Épp, hogy csak becsukom az ajtót, megszólal a kaputelefon, felveszem, ő az! Beengedem, megyek le érte, és ekkor meglátom újra a lányt. Köszönök neki, kezet fogunk megint.
– Szia, sikerült ideérnem mégis csak időben, pedig azt hittem, nem fog sikerülni. Siettem, ahogy csak tudtam.
– Szia, örülök, hogy látlak! –mondja mosolyogva.
– Minden rendben? Gyere utánam, parancsolj, ülj le, kérlek! – mondom neki.
– Köszönöm. – feleli.
– Nos, akkor vágjunk bele! Nézzük csak, mi van itt! Tehát akkor, hol is kezdjem – kérdezem megint megzavarodva kissé.
– Igen, van itt a lakás, amit ki szeretnél venni. Mennyi időre szeretnéd?
– Félévre, ha minden igaz.
– Nos, akkor legyen inkább határozatlan, harminc napon belüli felmondással? Vagy inkább határozott?
– Inkább, határozatlan. Az a biztos, ki tudja, ki költözöm-e egy hónap múlva külföldre – feleli a lány.
– Rendben van, akkor azt írom, hogy határozatlan. Hoztad a foglalót? A többit kiszámolom neked, hogy még majd mennyit kell befizetned. Sajnálom, de matekból sose voltam jó, elnézésedet kérem.
A lány elmosolyodik, mintha, valami humorosat mondtam volna neki, és válaszol nekem.
– Ugyan semmi baj, velem is előfordul az ilyesmi.
– Igen? Tényleg?- kérdezem tőle.
– Sajnos igencsak feledékeny vagyok mostanában.
Mosolygok rá kedvesen, majd megnyugtatom, hogy semmi gond ezzel, ha sok mindent elfelejt, majd mondom neki:
-Akkor itt írd alá az átvételi elismervényt!
Magához húzza a papírt, és a tollat a kezébe veszi, én meg látványosan figyelem, ahogyan közel hajol a papírhoz, és betekintést nyerhetek kissé a dekoltázsán belülre is. Hű, micsoda látványosság van odabent, majd amikor végzett, rám néz, és mosolyogva lerakja elém a pénzt az asztalra. Ránézek, még mondok neki valamit, kissé hebegve, és mondom neki egyből:
– Nem szeretnélek igazán feltartani, de… Végre van egy értelmes ember, akivel el tudok beszélgetni. Tudod nem mindenki olyan, mint te… – ezzel is jelzem felé, hogy mennyire tetszik nekem. Nem bírom, annyira szép a mosolya, már csak pár perc és elmegy… Mit csináljak még, hogy maradjon? Csak egy kicsit. Akkor látom, hogy menni szeretne, a testmozdulatai árulkodnak, hogy már indulna tőlem, de én még magyarázok neki, hátha tovább marad még egy ideig, és csodálhatom az arcát, a hangját, meg úgy az egész lényét. De nem, ő feláll, és mondja nekem:
– Nos, akkor köszönök mindent neked, még úgyis találkozunk minden bizonnyal, ha pedig még eszembe jut valami hívlak, vagy írok sms-t vagy emailt. Még egyszer nagyon szépen köszönöm a segítségedet. Akkor én most mennék is. Szia! – azzal a mozdulattal nyújtja felém a kezét.
– Rendben van. Igazán nincs mit, ez a dolgom, vagy is a munkám. Hát akkor, ki is kísérlek, hogy el ne tévedj! Még egyszer örülök, hogy jöttél, és majd még találkozunk, meg majd küldöm a szerződést emailben. Addig is szép napot, szia! – mondom mosolyogva neki.
Az ajtó kinyílik, ő meg kilép, még visszanéz egyszer rám, majd a lépcsőhöz megy, elindul lefelé. Én meg azon tűnődőm ismét, vajon mikor jön megint? Mély levegőt veszek, becsukom az ajtót. Leülök, és ismét teszem a dolgom, egyre jobban rágondolva. Vajon van esélyem nála? Vagy csak azért mosolyog, mert kedves lány, nem pedig tetszem neki? Kérdéses a dolog, de nem adom fel. Mindent megteszek azért, hogy sűrűn láthassam őt, azt a nőt, aki elvette az eszem. Úgy érzem, ennek még lesz folytatása…