Egy régi régi Karácsony

(mert ma mindenki nosztalgiázik)

Hat éves koromban történt…
Még élt Édesapám – ugyanis kilenc voltam, mikor eltávozott. Tudni kell róla, hogy hatalmas (és sajnos beteg) szívvel rendelkezett, valamint a fantáziájával sem voltak problémák.
Szenteste napja volt, én már a várakozás tetőfokára hágtam – ilyenkor Mama (keresztmamám – nagymamám nővére) szokott lefoglalni – játszott velem, rajzolt, mesélt nekem…közben szüleim a szobánkban nyilván a fát díszítették, ajándékokat csomagolták…
Mamikám ( nagymamámat így becéztük) a konyhában sürgött-forgott: készültek a fenséges sütemények.
Aztán végre-valahára felhangzott a csengettyűszó… Ma már tudom: akkoriban apukám csengetett – mint ahogy Mikuláskor is ő kopogtatta meg az ablak fáját, jelezve: megteltek a csizmáim…
Szóval meghallottuk a csengőszót, persze én azonnal rohantam a szobaajtó felé, és kitárva észre sem vettem az ajtó háta mögött megbújó apukámat – csakis a gyönyörűen feldíszített fát láttam, melyen már akkor sem gyertyák, hanem színesre festett zseblámpaizzókból házilag bütykölt csodás égősor pompázott. Említettem, hogy apukám nagyon ügyes és kreatív volt – és tévéműszerészként nem is állt távol nagyon Tőle az ilyesmi.
Mindig elkalandozok – szóval ott tartottam, hogy megbűvölt a csillogó fa látványa – el is indultam felé, erre alatta zizegni kezdett valami, és főképpen mozogni…megtorpantam – a mozgás is megállt…újra léptem, újra hallottam a zizegő-zúgó hangot, és akkor már a színes izzók fényében meg is láttam a zaj forrását: egy villanyvonat volt az, a fenyő köré köralakban összerakott sínen futott…ha én léptem, ő is elindult – ha megálltam ő is megállt, majd újabb lépésemre visszafelé kezdett haladni….varázslatos élmény volt!
Az meg sem fordult a fejemben, ami valójában történt: az ajtó mögött megbújó apukám kezében ott volt a Marklin vasút irányító doboza, és Ő "varázsolt"…
Aztán felfedeztem a többi ajándékcsomagot is, de a kisvonat – az igazi Marklin volt a legnagyobb csoda…
A családi hagyomány menete szerint elénekeltük a Mennyből az angyalt – persze csillagszóró-szikraözön közepette.
Aztán jöhetett a csomagok titkainak kikémlelése…
Sokáig nem tudtam felfogni hogy is mozoghatott – bizonyára egy angyalka segített ebben – gondoltam.
Aztán később mikor már tudtam az igazságot a karácsonyi ajándékozással kapcsolatban, akkor utólag felidézve az emlékeket összeállt a kép 🙂

Azt kell mondjam, bár ma már tudom, hogy nem volt nélkülözésektől mentes szüleim élete, de mindebből én mit sem észleltem – számomra valóban felhőtlen és ilyen élményekkel tűzdelt gyerekkort biztosítottak együtt is, aztán Apukám korai halála után anyukám egyedül is – akkor már kettőnknek – mert öcsém másfél éves volt mikor félárvák lettünk.

Ezért – a sok szépért és jóért – nem tudok elég hálás lenni az én drága anyukámnak…