Zsuzska a lányához igyekezett a Csapó utcába. Még mindig rossz érzés fogta el, ha a hűvös, félhomályos kapualjba lépett. Pedig milyen sok év telt el azóta! És mennyi minden történt vele, körülötte! Unokája van, ő sem Vértessyné már a Gáborral kötött házassága óta. És mégis. Nehéz szabadulni a múlttól.
Zsuzsó nagy munkában volt. Egy fateknőben mosott, a konyha tele volt gőzzel. Mellette idegen ruhák halomban.
– Mit csinálsz, kisjányom? Miféle ruhák ezek itt!?
Zsuzsó sápadt volt, leült egy hokedlire. Szép, sötét haja a verejtéktől csatakosan lógott a homlokába.
– Elvállaltam… egy katonatiszt feleségének mosok. A szemközti házban laknak.
Zsuzska teljesen elképedt.
– Dehát mi szükséged van rá?
– Gyula nem keres valami sokat, ez a különlakás is csak viszi a pénzt. Gondoltam, Katika születésnapjára veszek egy szép kis ruhát. Csak valahogy, most nem haladok… hamar elfáradok. A kicsi is mindjárt felébred.
– Drága gyermekem, ne legyél te senki mosónéja! Nem tudom, mit képzelnek ezek az újdonsült naccságák! Mosson mindenki magára meg a saját családjára. Látom, hogy nem vagy jól. Menj be a kislányhoz, feküdj le te is! Majd én befejezem.
És már kötötte a kötényt, gyűrte fel a ruha ujját, fogta a szappant meg a síkárkefét, folytatta a mosást.
Zsuzsó az utóbbi időben gyakran érezte rosszul magát. Alig várta, hogy elvégezzen, feküdt le, olyan gyengeség fogta el. Az állandó egyedüllét sem tett jót neki. Az az egy nap Gyulával, arra sem volt elég, hogy a legfontosabb dolgokat megbeszéljék. Jenő halála is nagyon rosszul érintette. Míg élt, gyakran beugrott hozzájuk. Úgy eljátszott a kicsivel, hogy öröm volt nézni. Az a szegény, bolondos fiú! Tényleg egy Zsuzsannát vett feleségül. Csakhogy ez a Zsuzsanna nem Zsuzsó volt. Örökké megsértődött valamin, kényeskedő volt, csak a divat érdekelte. Nem volt Jenőhöz való. Otthon is az öreg nagyanyja vitte a háztartást. És milyen szerencsétlenül alakult minden aznap, mikor Jenő elesett a biciklivel. Egy kapualjból kirohanó kutyát akart kikerülni. Vérezni kezdett az orra, és otthon sem állt el. Az öregasszony ott toporgott mellette, nem tudta, hogy segítsen. Amikor már a lavór jócskán tele lett vérrel, átment a szomszédokhoz. Azok hívtak mentőt, de már késő volt. Jenő elvérzett. Zsuzsó Gyulától tudta meg, hogy az öccsének gyerekkorában is nagyon lassan állt el a vérzése, akármilyen kicsi is volt a seb, amit játék közben szerzett. A felesége a temetés óta nem járt a sírnál, pedig annak lassan már egy éve.
A kislány felébredt, odabújt a mellette fekvő anyjához.
– Anya! Fújnak! – és a kicsi ujj az ablakra mutatott.
– Mik, Katikám?
– Hát a fák…
Zsuzsó elmosolyodott. Milyen is a gyermeki fantázia! Fújnak a fák… De aztán az jutott eszébe, ha vihar lesz, hova teregeti majd ki az anyja azt a rengeteg ruhát. Hogy fognak megszáradni?
11 hozzászólás
Kedves Kati!
Nem volt kegyes a sors édesanyádhoz sem. Általában az asszonyoknak jutott a nehezebb sors a múltban, de talán még a jelenben is…
Elszomorodva olvastam.
Judit
Kedves Judit!
Lelkileg biztos nehezebb volt az asszonyok sorsa, néha még fizikailag is többet kellett bírniuk erejükhöz képest.
Üdv: Kati
Kedves Kati!
Én is azt mondom, hogy a nőknek mindig több munkája volt és van is, a háztartás körül. S akik dolgoznak, azoknak dupla-munka jut, mert kevés olyan férfi van, aki otthon a konyha, vagy kert, akár
takarításnál kivenne felesége munkájából. Ők munka után nagyon sokan ebéd után, hazaérkezés után
fogják magukat, s legtöbbször a kocsmába mennek, ahol inni lehet. Tisztelet azoknak, akik nem így
tesznek. A háztartás legyen a nők dolga, meg természetesen a gyerekek körüli tevékenység is ide tartozik, őfölségeknek!
Jól írsz
, szeretem olvasni: Kata
Kedves Kata!
Sajnos, nagyon igaz, amit leírtál a nők helyzetéről.
Üdv: Kati
Szia!
Egyetértek Judittal, Katával. Mindig az asszonyoknak jut a neheze.
Anya! Fújnak! – és a kicsi ujj az ablakra mutatott. Megragadott ez a mondatod, nagyon.
üdv: túlparti
Szia!
A nehéz sem lenne nehéz, ha van értelme.
Üdv: Kati
és, majd elfelejtettem!
Szia Kati! Tökre életszagú, illetve életszerű! Nagyon jól írsz! Olvastatja magát! Üdv: én
Szia Bödön!
Köszönöm, hogy elolvastad. Íratja magát a történet.
Üdv: Kati
Újra csak dédszüleimet, nagyszüleimet látom magam előtt. Nagyapám halála után engem odaadtak nagyikámhoz, hogy legyen segítsége. Ő még kézzel mosott. A ruhákat én csavartam ki helyette. Mindent beleadtam.
Valóban nehéz sorsa volt, de ott voltam aztán én, meglett 10 éves "férfiként". Hordtam a kútról a vizet, hordtam a szenet, hasogattam a fát. És közben valahogy nem tűnt munkának. Életem legszebb évei voltak.
Laca
Nehéz egy sors ez kedves Kati!
Szeretettel olvastam
Ica