Egy szép kacsalány élete

Hol is kezdjem? Talán a megszokott bevezetővel?
Hol volt, hol nem volt, volt egy gyönyörűséges kicsi kacsa.
Sárga pihe tolla volt, tűzpiros csőre, pajkos, apró mélykék szemei szinte mosolyogtak.
Valami huncutság csillogott benne. Naphosszat csak játszott a többi hasonló korú apró néppel.
Oviba is járt. Tanult sok szép mesét, éneket, de legjobban azt szerette, mikor a fiúk körbe repdesték, és különböző finomságokat vittek neki.

Telt-múlt az idő a kiskacsa lassan felcseperedett. Hófehér tollruhát öltött, mintha bálba készülne, még a hattyúk is irigykedve nézték. Kénye-kedvére játszott a férfinéppel, sok szívet összetörve. Volt, aki el is költözött a forró nyárból messze északra.
Ezernyi kérője volt, de mindet kikosarazta.

Egyszer, ahogy nyitva maradt a ház ajtaja, a kíváncsiságtól hajtva bekukucskált a szobába, ahol épp ment a tévé, és egy igen daliás kacsafiúról vetítettetek egy filmet.
Ámult, csak bámul a kacsalány, még soha nem látott ilyen szép, erős, bátor fiút.
Azonnal beleszeretett. Mikor a gazda észrevette, megfogta és kivitte az udvarra.
Szegény kacsalány, többé nem láthatta szerelmét.

Szomorúan járkált egész nap, ment minden felé, benézett minden zugba, de nem találta sehol.
Egy nap gondolt egyet és világgá ment. Nem érdekelte a sok veszély, hogy nem lesz hol laknia, nem lesz, hol álomra hajtsa majd fejét. De nem törődött vele, csak ment, közbe szaporán hullottak könnyei. Szép fehér ruhája is megfakult, rókák tépték, bogáncs ragadt belé,
s az út pora száradt apró tollain. Csak az éjszaka hozott némi nyugalmat, mikor megbújt talált üregekbe, vagy elhagyott fészkekben nyomta el az álom, Olyankor a szép kacsafiúval táncolt, összebújva, néhányszor még csók is csattant.

Ahogy ment-mendegélt elért egy nagyvárosba. Zsúfolt utcákon szörnyek szaladgáltak, vicsorogtak rá, mintha el akarnák taposni. Már nagyon fáradt volt. Egyszer csak oda ért egy mozihoz, ahol épp egy film bemutatója volt. Végre megpillantotta szerelmét, akiért annyi veszélyt, hosszú és fáradságos utat vállalt. Sietni kezdett, szíve hevesen dobogott, és amikor elé állt, csak ennyit mondott: megjöttem szerelmem. A fiú, ki egy ismert filmsztár volt, csak végig nézett rajta, és így szolt hozzá csőrhegyről: te tényleg azt hiszed, hogy szóba állok egy ilyen koszos jött-menttel? Egy ilyen rút kacsával? Tisztulj az utamból.

Az egykor szép kis kacsa most valóban úgy festett, mint egy ágrólszakadt.
Lassan elballagott. Nem hallott, nem látott semmit. Nem törődött semmivel, nagyon fájt a kis szíve. Csak ment, míg bírta a lába, végül egy koszos árokparton összeesett, becsukta szemét és végtelen álomba merült. Teste a föld rögei között porladt, de lelke magasan szárnyalt, hófehér tollruhában az angyalok között. Már nem fájt neki semmi. Újra szép volt, talán a legszebb.
Zöldellő mezőkön járt, azúrkék tavakban úszkált, de szívében még ott is, egy elátkozott kép dobogott, egy fiúról, kit tiszta szívvel szeretett.