Egy szürke, ám semmiképpen sem unalmas egér naplója

I. fejezet

Attól a naptól kezdve, mióta felfedeztem ezt a helyet, csodásan érzem magam. Hihetetlen bizsergést éreztem a lábaimban, ennyire apró szervezetnek, mint az enyém, nem is igazán egészséges, de jól esett. Tudtam, hogy most az egyszer jól döntöttem. Otthagytam a vidéki pajtámat, ahol születésemet követően annyit viháncoltam. Az ottani barátaim elvesztése ellenére mégis erősnek éreztem a változás vágyát. Iszonyúan hajtott az élet. Valahogy így kerültem ide, de nem fejtegetem tovább. A lényeg, hogy minél előbb kényelmesen berendezkedjek.

Azt hiszem, a legelső feladatom, hogy bemutassam a szállásomat. Egy eléggé szűkös szoba bal hátsó sarkához közel található az üreg; a bejárat keskeny, de nekem éppen megfelel. Nem mondom, hogy világos van, de sosem szerettem a nappali fényt. Eldugott helyen van, nincs zaj, nincs zaklatás, csak a nyugalom. Elképesztő, hogy találtam ilyen tökéletes odút, mi? Szerencsés vagyok és ezt meg is becsülöm. Szóval a helyiséget már félig berendeztem, találtam puha rongydarabokat, egész otthonosan nézz ki, de még szükségem lenne pár dologra. Ja és még valami! Veszettül poros az új lakásom, de idővel ezt a problémát is megoldom. Végül is van időm…

Be kell vallanom töredelmesen, nem vagyok egyedül. Ezt a tényt még nem említettem, de gondoltam nem olyan fontos. Elismerem, nem én fedeztem fel először ezt a helyet, hanem ő. Én csak úgy beköltöztem, mielőtt még megkérdeztem volna. Jól van, meg se próbáltam, mert sokkal nagyobb nálam! Nem szólt semmit…nekem meg kellett a hely. Én innen ki nem költözök, az egyszer biztos. Csak megférünk egymás mellet valahogy, de még nem tudom a nevét. Kitalálok neki egyet. Lehetne Medve… Igen, ez jó lesz.

Sejtelmem sincs, Medve mióta élhet itt. Az arca szörnyen vékony, beesett, mintha nem érezné jól magát ezen a helyen. Én magam pár napja nem így néztem ki, mikor először megláttam a szobát. De boldog voltam, a fenébe! Medve szomorú, ez egyértelmű, de ha már ilyen társsal hozott össze a sorsom, ám legyen. Vágjunk bele az életbe!

A kajáról még nem is beszéltem. Mennyei! Medve minden este leteszi a földre a tálját, én pedig szépen veszek belőle annyit, hogy több napra is maradjon. Nem panaszkodhatom, van eleség bőven. Rendes Medvétől, hogy megosztja velem a kosztot. Még a végén megszeretem… Egyenlőre nem szoktam előmerészkedni, csak ha már elaludt. Bármi történhet. Rosszul lép, és véletlenül összetapos, s az nem lenne egy fájdalommentes vég. Beleborzongtam. Mindenesetre válogatott finomságokkal tömöm magam, amióta az új lakomban éldegélek.

Különös napokat hoz az élet, néha jobbakat, sokszor felejthetőt. Egy efféle egérfajzatnak nincsenek nagy álmai, nem is lehetnek, olyan aprók vagyunk, de mindig lehet egy kis lyuk, ahová hazamehetünk, ha baj van…vagy csak elfáradtunk…