Átkarolom magam két karommal, mintha ölelne valaki.
Ám az érzés nem ugyanaz, csak átverés.
Szívesen gondolnám, hogy rám gondolva
Te is ezt teszed, s titokban nem más karjába vágysz.
De gondtalan életről csak álmodunk…
Az évek leperegnek lassan az ablaküvegen,
Mint apró esőcseppek.
A vágyakozás lassan múlttá tömörült érzés csak.
S míg a tehervonat magányosan elhalad,
A szívem kapuja szomorúan zörög
Rázza az elmúlás lomha szele
Melyet nem várt soha, melyet került…
Rám talált s végzetes áramütéssel terít le
Lábaimról: a felismerés, hogy szíved már nem az enyém.
Elenyészett az időben s a térben.
Nem találom helyem a párhuzamok között.
Ha lakozna bennem valaki, ki még jobban
Szenved magamnál
Ereket nyitván nyújtanám neki a boldog
Megsemmisülést: a szabadságot
S én új lényként, évek vagy percek múltán
Születek újjá egy új világ mezején
Küldetésem változatlan, hisz teljesítetlen:
Boldoggá s egésszé tenni újjászületett önmagam.
Egyetlen perc
By Mischa
4 hozzászólás
Elgondolkodtató sorok, szép vers.
Szeretettel: Rozália
"Átkarolom magam két karommal, mintha ölelne valaki."
Aki képes önmagát, az könnyebben tud másokat is szeretni. Ha mások boldogsága a tiéd is, akkor a te boldogságod másokra is sugárzik. Aki nem keresi önmagát, az gyűlöli az embereket, mégha nem is venni észre rajta. Érezni bizony, hogy mondataid az önmegismerés, a keresés mondatai. Nagyon jó úton jársz. Ez a véleményem.
Üdv.
Köszönöm a véleményeket, kedves Rozália és Artur!
az első négy sor nagyon tetszett, de a következő rész tetszett a legjobban:
"Ha lakozna bennem valaki, ki még jobban
Szenved magamnál
Ereket nyitván nyújtanám neki a boldog
Megsemmisülést: a szabadságot"
az újjászületés milyen szép gondolat a végén..
Gratula!