Megbocsátás

Ez egy olyan téma, ami mindig sláger marad. Hány és hány embertől hangzik el, hogy ezt soha nem tudom megbocsátani neki és mondja ezt azért, mert így érzi és így is gondolja. Nagyon fáj a csalódás, átverés, megcsalás, elhagyás, a jogtalan és alaptalan bántás, a rosszindulatú pletyka, a fizikai és lelki bántalmazás. Igen, jogosan érezzük, hogy ezeket nem lehet elfelejteni és megbocsátani sem.

Van, akinek idővel mégis sikerül, de talán a többségnek valóban nem, és hiába telnek az évek és az évtizedek, nem tudja elengedni az egykori bánatát, csalódását, sérelmét. Lehet, hogy a bántó fél csontjai már rég elporladtak a temetőben, de ő még mindig indulattal gondol rá. Kinek árt vele? Érdemes végig gondolni, hogy kell-e cipelni a múlt terhét, vagy könnyebb lesz az élet, ha letesszük?

Egy egyszerű – nem nagy horderejű – téma, apró kis sztori jutott eszembe. Egy kedves ismerősömmel szó szót követett – már meg se tudnám mondani, hogy mi miatt – ami úgy elmérgesedett, hogy azt gondoltam, örök-harag, többé akár szóba se állok vele. Hogy jön ahhoz…? Mégis mit képzel…? Ki ő, hogy így megbántott engem, stb., stb. Egymás fejéhez vágtunk mindent, dúltunk, fúltunk, tán még egy kanál vízben is megfojtottuk volna egymást.

Néhány héttel később úgy alakult, hogy összefutottunk valahol, ahová mindketten hivatalosak voltunk. Mikor megérkeztem, rögtön feltűnt az asztal közepén vázában álló csodaszép tulipán csokor, a tavasz elején, mikor még nem termett a kertekben, de a virágüzletben már kapható volt. Le se tudtam venni róla a szemem, miközben azon gondolkodtam, hogy kinek, milyen alkalma lehet, amire a virágot kapta és én miért nem tudok róla, illetve miért nem emlékszem rá?

Mikor véget ért az alkalom – amin hallgatóság voltunk – az illető odajött hozzám és kedvesen, őszinte mosollyal és szeretettel az arcán, átadta a virágot azzal, hogy: „sokkal jobban szeretlek, mint hogy hajlandó legyek haragban lenni veled.”

A meghatottságtól elsírtam magam. Nekem is fájt, hogy harag volt a szívemben, de nem volt ötletem arra, hogyan rendezzen a kialakult helyzetet.

Azóta is gyakorta eszembe jut a tulipán, mint a kettőnk közötti békesség szimbóluma. Tudom, hogy vannak ettől sokkal nagyobb sérelmek, bánatok, fájdalmak, de ha egy életen át hordozzuk, akkor se lesz jobb. Ha él még a másik fél, megpróbálhatunk nyitni felé, a többi már nem rajtunk múlik. Hátha ő is úgy van vele, hogy szeretné a megbékélést, de nem találja a módját, fél az elutasítástól, vagy szégyelli magát.

Persze az is szíve joga mindenkinek, hogy élete végéig haragudjon és elvigye magával a haragját a túlvilágra is.