Élet (?)-Képek I.

Az alább olvasható sorok kizárólag a képzelet szüleményei, a valósággal történő egyezőség csak a véletlen műve !

Előszó

Gondoljuk meg mennyi mindent él át egy ember. Megannyi pozitív és negatív élménnyel gazdagodik megszületése pillanatától kezdve. Megállapíthatunk bizonyos dolgokat, vagy megkapó érzéseket ébreszthetünk lelkünkben, ha szembeállítjuk életünk ellentétpárjait. Ezek az ellentétek talán nem mások, mint a bennünk lakozó énjeink állandó harca.
Vegyük hát számba eme jelzőpárokat:

öröm-szomorúság
határozottság-tétovázás
szembeszállás-meghátrálás
dac-megalázkodás
egyenes út-tévelygés

Sorolhatnám még tovább, de nem teszem, inkább mártózzunk meg egy ember menetélésében az oly sokszor emlegetett élet rögös útján, lássuk kívülről a buktatókat és azt, hogy hogy áll fel egy-egy jóízű pofára esés után.

A szerző

A múlt

1987. november 19. 17 óra

Ez a novemberi nap is, mint a többi szürke és sivár.
Rita a kórházi ágy kényelmesnek épp nem nevezhető matracán fekszik. Fájásai egyre sűrűbbek. Összeszorított foggal gondol arra, hogy nemsokára túl lesz rajta. Máskor nyugodt az arca, most a fájdalom rajzolódik ki rajta. Megnyomja a nővérhívót, a folyosón sípolás hallik. Combjai közt melegséget érez. Elfojt a magzatvíz, gondolja, szeme az ajtóra szegeződik, egyre sürgetőbben várva a segítséget.
Nyílik az ajtó, rajta egy enyhe ki9fejezéssel élve teltkarcsú nővér lép be.

-Mi a baj?
-Margitka! Azt hiszem elfolyt a magzatvíz!

A nővér félrehúzva a takarót megnézi, s tényleg úgy van.

-Na drágám itt az idő, megyünk szülni!
-Szóljon a férjemnek, kérem !- hangja el-elcsuklik
-Szólunk, de most a maga előtt álló „munkára” koncentráljon! Hívom dr.Kovácsot, és Pétert, aki feltolja a szülőszobára.

Ezzel a lendülettel kifordul a kórteremből a folyosó sűrűjébe. A nővérpulthoz lépve keresni kezd egy papírt, közben kérdést intéz a pult körül állókhoz.

-Nem láttátok Kovácsot?
-Itt állok maga mellett, Margit!- hangja erélyes és kimért.
-Elnézést, nem vettem észre! A hatos, kettesnél elfolyt a magzatvíz, a fájások kétpercesek, azt hisz….

Az orvos beléfolytja a szót, ellentmondást nem tűrő hangon utasítja.

-Akkor mire vár még? Szóljon a Petinek, vigyék fel, készítsék elő, én is mindjárt ott leszek!

Vele nem lehetett vitatkozni, de keménysége ellenére mindenki szerette, mert tudták róla kiváló orvos. Margit a telefonhoz megy, tárcsázza a fiúk mellékét, egy meglepően vékony hang szól bele.

-Fiúk, tessék!
-Sanya, a Petit keresem! Margit vagyok a kilencedikről.
-Peti! A Margit keres!

Néhány lépés hallik, majd szöges ellentétben az előző hanggal egy nagyon mély dörmög bele a telefonba.

-Mondjad cukorfalatom!
-A hatos, kettest fel kéne vinni!
-Hova?
-Ne viccelődj már! A szülőszobára!
-Most?
-Nem, holnapután! Kovács kéri, készítsd elő, ő is nemsoká ott lesz!
-Röpülök dobostortám!
-Péter, hagyd ….-nem tudja befejezni, mert a vonal megszakadt.- A hatosban leszek, valaki hívja fel a férjét!

Meglepő gyorsasággal ismét a kórteremben áll.

-Én félek! – mondja Rita
-Nincs mitől! Holnap jót nevetünk az egészen! Jó?
-Igen!

Erőt véve magán próbálja felidézni mit is tanult a terhesrendelésen.

-Egy….kettő…három…levegő! Menni fog!- bizonygatja magának- Lacinak szóltak, ugye?
-Persze!

Nyílik az ajtó és egy körülbelül kétméter magas, százharminc kilós, szakállas ember lép be rajta.

-Csonkolom, akarom mondani, csókolom a hölgyek kezét! Na megyünk szülni?
-Peti! Te már nem változol meg, ugyanolyan gyerek maradsz most már, mint az én tizenkétéves fiam.
-Rita! Most átemelem a hordágyra, kapaszkodjon a nyakamba és próbáljon egy kicsit segíteni nekem. Rendben?
-Megpróbálom! – feleli, bár elképzelése sincs, hogyan tudna ő segíteni.
-Háromig számolok! Egy…kettő…három!

Azzal egy határozott mozdulattal átemeli a lányt, ki várta, hogy mi következik most.

-Na akkor csapjunk a lovak közé!

Óvatosan irányba állította alkalmi full-extrás „automobilt”, s meg sem állnak az ajtóig, melyet Margit már jó előre kitámasztott. Néhány másodperc múlva Péter már a lift nyomógombján támaszkodik.

-Első gyerek?
-Igen!
-Fiú vagy lány?
-Nem tudom!
-Á! Szóval meglepi lesz?
-Igen!

Hangjelzés tudatja velük, megérkezett a lift, az ajtaja komótosan vánszorog át az egyik oldalról a másikra. Nagyot lódít a kocsin, majd a tizedik emelet gombját benyomva nekitámaszkodik a falnak, az ajtó bezáródik. Hang jelzi megérkeztek, Péter kitolva a kocsit a kabinból balra fordítja, és néhány határozott lépés után megáll egy pult előtt.

-Kit hoztál?
-A hatos kettest!
-Pék Lászlóné?
-Igen!
-A négyes van előkészítve!
-Ok! Borotva?
-A helyén.
-Köszi

Azzal meg sem állnak a négyesig. Betolja.

-Az előbb olyan ügyesen segített, még egyszer menne?
-Azt hiszem!
-Fogja meg a nyakam! Egy…kettő….három! – máris a másik ágyon van Rita

A hordágyat kitolja a folyosóra, majd visszamegy a terembe. Mindenütt gépek, állványok, üvegek sorakoznak és a fertőtlenítő émelyítő szaga nehezedik az emberre. A villanykapcsolóhoz megy, s néhány pillanat múlva sejtelmes, de ugyanakkor erős fény gyúl. Odalép az egyik szekrényhez, s egy egyszerhasználatos kék borotvát vesz elő.

-Na kérem! Most felteszem a két lábát ezekre a fém micsodákra! Jó?
-Igen!- feleli elcsigázottan
-Csinálunk egy kis fazonigazítást, ön csak figyeljen a légzésre.

Belép az ajtón egy magas, szőke hosszú hajú nő.

-Jó napot Rita! Most én leszek itt önnel, mert a mi Péterünknek van egy kis dolga. Ugye Peti?
-Ö….ö…ö, igen! Csokító hölgyeim, vár a Hawaii-pizzám!
-Hányadik?
– He….He! Első! Na pá, törökmézem!
-Szíjártóné Zita vagyok, a szülésznő. Kérem, lélegezzen mélyeket. Most megnézem mennyire tágult már ki!

Azzal felhajtja a lepedőt és elvégzi a vizsgálatot. Kétujjnyira tágult.

-Milyen sűrűek a fájások?
-Ötpercesek talán.
-Mindjárt itt van a doki.

Megjelenik Kovács, az előkészítőben mosakszik be. A szülőszoba lassan „benépesül”.

-Na kedveském, lássuk miből élünk! Hogy érzi magát?
-Köszönöm, a körülményekhez képest jól!

Kovács is megvizsgálja, majd utasítja a segítőit ki, mit csináljon.

-Kössék be az infúziót, valaki figyelje a monitort! Az újszülött kocsi itt van?
-Igen! Mindennel feltöltve, mindent én magam ellenőriztem.

A külső térben megjelenik Laci, egy elsőre semmitmondónak tűnő alak.

-Apás szülés lesz?
-Igen!

Átmegy a másik terembe, s különféle hacukákba öltözteti Lacit, majd bekíséri a felesége mellé.

-Szia kicsim!
-Szia! Doktor Úr! Sűrűsödnek a fájások, már alig egypercesek.
-Nyugalom! Én most elbújok a paraván mögé, ön pedig csak nyomjon, tudja, ahogy tanulta.
-Igen!
-Nyomjon: egy…kettő…három…nyom…. egy…kettő…három…nyom…. egy…kettő…három…nyom…….

Körülbelül fél óra telik így.

-Nyomjon, már látom a fejét!- bíztatja Ritát Kovács
-Gyönyörű! – mondja megszeppenve Laci