Nagyregényem kiadásához
Nehéz, gondokkal teli életem végigkísérték Ady Endre Az Úr érkezése c. költeményének sorai: „Mikor elhagytak, amikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten.” A vers mély gondolata gyakran szerepel naplómban és egyéb írásaim sorai közt. Mert hittem varázserejű szavaiban, sokszor imádságként idéztem fel magamban, s éreztem, hogy a Teremtő nekem a nehéz, kilátástalan helyzetekben erőt adott és mindig megsegített.
Csodával határos, hogy miközben a család minden vagyona odaveszett, a naplók, az akkori kislány féltett kincsei: imakönyvek, fényképezőgépem és fotók, a vérzivataros időket, menekülést átvészelve, épségben megmaradtak.
Nyugdíjas koromban, a lakás tatarozása közben kerültek kezembe a megmentett csomag kincsei; ennek köszönhetően örökítettem meg hű ábrázolással fiatalságom szép emlékei mellett a háború borzalmait, mert a front alatt is, az ablaktalan, hideg szobában hasalva, szinte történelmi hűséggel írtam naplómba az átélt napok eseményeit.
Sok-sok évtizedet hátrahagyva, önszorgalomból kezdtem a számítógép rejtelmeit megismerni, majd a több kötetre terjedő regény megírásához. Benne írom le – mint egykori művészi pályára készülő kislány – a reményeimet, akit a sors más irányba terelt.
A könyvben található öröm- és bánat, szerelem és küzdelem, háború és borzalom, minden, ami előfordulhat egy hosszú élet évei alatt. A naplószerű írás átível két világháborút, két világválságot, három rendszerváltást és Én, mint a regény szerzője, átéltem két sikertelen házasságot, utána a nyugdíjas évek örömeit-küzdelmeit kötöttem csokorba.
Mindez számomra kincset jelent, mivel az újabb eseményeket összehasonlítom azokkal a korabeli eseményekkel, amelyeket a véletlen megmentett számomra.
Azóta folyton írok, ezzel töltöm napjaim óráit. Rövidebb-hosszabb regényeket írtam, több kötetet állítottam össze novellákból és általam pillanatképeknek nevezett rövid történetekből, sőt, azóta DIGI-kötetként megjelent nyolc könyvem, köztük csokorba kötöttem zsengéimet (verseimet). Ugyanis nem tudom oly szép, szabályos verssorokba szedni, hogy annak részlete verstanilag pontos, és rímelő legyen, ahogyan valaha édesapám alkotta a költeményeit.
De azért próbálkozom.
Miért ne? Hiszen még fiatal vagyok!
Vagy inkább illene rám az, hogy a jó pap holtig tanul és lehetek még híres író vagy költő is?
Bevezető
Nagyregényem első része ez a kötet. Benne édesapámnak az első világháború utáni életkezdését, küzdelmeit írom le, majd a család megjelenését, testvéreim és a saját felejthetetlen gyermekkoromra emlékezem.
Kérem, fogadják szeretettel naplószerű életregényem első fejezetét.
A teljes regényt 2002-ben írtam át nagyrészt a naplómból számítógépbe.
Az 1. fejezetet 2007-ben, a továbbiakat folyamatosan írtam, és készítem elő kiadásra.
Fölért a dombtetőre és körülnézett; előtte szép táj terült el. Szemközt a völgyben elnyúlva apró falu, – közepén zsupptetős harangláb emelkedik ki az apró házak közül. Gyönyörködött a szép látványban.
Azt hitte, a szeme káprázik. Más ez a hely, más a táj, mégis ismerős. Messze innen, talán ezer kilométer távolságban, a Görgényi-havasokon, a Hargitán túl, a Háromszéki havasok lábánál megbúvó kicsiny falu képe jelenik meg előtte, ahol 1894. december 15-én látta meg a napvilágot, ahol a település egyik házsora fenyvesek közé ékelődik, és szinte az égig felnyúló hegyek lábánál várja vissza idős édesanyja nagy, kertekkel körülvett udvarházában.
Ott élnek testvérei, rokonai, ott alusszák örök álmukat elődei, a kis temető családi sírboltjában.
A ház közelében terül el a Patakkert árnyat adó gyümölcsfáival; közepén folydogál egy kristálytiszta vizű patakocska, melyen fahíd vezet át a kert másik részébe. Olyan jóízű gyümölcsöt rég’ nem evett, mint otthon. A rengeteg körtét és almát a nagy ház alatt húzódó pincében tárolják.
Szinte érezi a gyümölcs ízét, illatát, amikor gondolataiban két évtizedet átugorva felocsúdik, és visszatér a közelmúlt eseményeihez.
A katonaságtól tartalékos főhadnagyként szerelt le. Szenvedései, de még kitüntetései is hiábavalónak bizonyultak, mert szűkebb hazáját, Erdélyt ismét elszakították Magyarországtól. Nem mehet haza, a Székelyföldre, ahol született, ahol szerettei élnek, ahol az alapfokú iskolát végezte, majd Székelykeresztúron folytatta, és szerzett tanítói diplomát.
Nem mehet vissza, – magyar tartalékos katonatisztnek ott már nincs keresnivalója. Oklevelén alig száradt fel a pecsét, amikor kitört az első világháború, és iskolatársaival együtt önként jelentkezett hadi szolgálatra. SORSA elűzte Erdélyből, életét megváltoztatta. Nem bír belenyugodni, hogy a háborút végigharcolva, katonáink hősiesen, győztesként küzdöttek; ő maga is több kitüntetésben részesült, a trianoni „békeszerződés” mégis megfosztotta az országot területének túlnyomó részétől, őt pedig szülőföldjétől, édesanyjától, testvéreitől választotta el. A háború életének új útját jelölte ki. Romba döntötte jövőjére vonatkozó elképzeléseit; hét év kihagyás után nem mehet mérnöki pályára.
Ide jött hát a frontról, a csonka országba, kórházi kezelésre, hogy a hadi koszt miatt elszenvedett gyomorbántalmait gyógyítsák, majd egyetlen itt élő nővéréhez, Aszódra ment. Egyelőre még nincs állása, ezért az ő üzemeiben hasznosítja magát, akinek huszonkét helyiségből álló házat építtetett, abban gépekkel felszerelt, felbecsülhetetlen értékű tejüzemet létesített. Megvetette alapját egy virágkertészetnek és egy nagy méhészetnek. A tejüzemet modern gépekkel szereltette fel, rövid időn belül jelentős értékűre emelte annak hozamát. A haszonból a saroképületre emelet került, ott alakították ki a nagy és kényelmes lakást, ahol csak a szobák száma hét. A földszint közepén helyezkedett el a tejüzem, jobbról egy pékség, balról pedig élelmiszerbolt.
Megvetette alapját egy virágkertészetnek és nagy méhészetnek is. Ma már nehéz lenne számokban kifejezni, hogy mindez milyen jövedelmet hozott akkor.
A világháború után kialakult helyzet megköveteli, hogy állás, kenyérkereset után nézzen, és leendő családjának megélhetést biztosítson. Székelykeresztúron oklevelet szerzett, ezért úgy döntött, hogy önállósítja magát: tanítóként helyezkedik el.
A napokban kapta kézhez tanítói kinevezését, egy Nógrád megyei kisközségbe, Kisbárkányba, ahol az első általános iskolát neki kell megszerveznie. Ki gondolta volna akkor, hogy húsz évig marad ott.
2009. augusztus 20-án, ünnepélyes keretek közt a község önkormányzata több évtizedes munkáját – holtában is elismerve – díszpolgári címet adományozott neki, amit testvéremmel vettem át püspöki istentisztelet keretein belül. Munkáját méltatták, és felolvasták az 1921-ben írt versét:)
Székely vagyok
1921. Kisbárkány
Írta: Finta István
(1894-1977.)
Altáj s Ural közt végtelen síkon,
Füves sztyeppéken volt az őshazám;
Ott múltak, teltek gyermekéveim,
Megvédtem azt századok során.
Majd jött a délceg, büszke ifjúkor,
Ellenre lesve néztem szerteszét:
Megállni nem mert, félt a gyáva had,
Nyugatra űztem népek tengerét.
Elönté azt, mint szennyes tengerár;
Jött nép a nép, hullám-hullám után;
Követtem azt, kezemben kopja, kard,
Vágtatva jöttem, törtem nyomdokán.
Fénytől vakultam Róma volt az úr,
Kéjben fetrengett csak az ostoba:
Villant a kard, – Hadúr villáma sújt; –
Lettem, mert kellett „Isten-ostora”.
Munkám végezve visszatértem én,
A székelyt hagytam itt, mint őrszemet;
Ha törtek rá, üzent a föld s a lég,
Megvédeni jöttem fellegek felett.
Majd Kárpát bércén én vezettem át
Turul nyomán jött Árpád hős hadát;
Örökségként örökre adtam át
A szittya-székely ősi hun-hazát.
És elmúltak évek, hosszú századok,
Őrt álltam én e föld határinál;
Megtört e sziklán minden áradat,
Hiába tört rá kun, török, tatár.
Lengyel mezőkön, Kárpát bércein
Doberdó poklán álltam, mint a szirt;
Feltartva ott a népek ezreit,
Naponta túrtam, ástam sírra sírt.
Míg én vérezve védtem népemet,
Csatornák szennye, rongy pogányhadak
Titokban rágták szét kardvasam,
Népemre raktak súlyos láncokat.
Rab most a föld, a víz, a lég, a nép,
De él az Isten, lát az ős Hadúr;
Felporzik ott fent még az égi-út
S e földön újra székely lesz az úr.
Ha kell, fegyvert fog élő és holt,
Majd jönnek újra fényes századok:
Turáni fajtám él a szittya nép,
Egy porszem közte bár – székely vagyok.
*
(A regény folytatása következik.)
14 hozzászólás
Kedves Kata!
Úgy látom, az írás iránti érdeklődés és tehetség már édesapádnál is megmutatkozott. Nagyon örülök, hogy fölteszed életed regényét, mert érdekes, eseményekben gazdag.
A zárójelben lemaradt a "re"."(A gény folytatása következik.)"
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Örülök az érdeklődésednek és a jelzést is. Ki fogom javítani. Tudod, úgy jártam vele, hogy mikor végignéztem, s más alakot ölt, mindig kell rajta igazítani, s mire elkészültem, lejárt az idő, s az egészet előlről kellett kezdenem. Az utosó mejegyzést pedig el se olvastam.
Szeretettel: Kata
Örülök neki hogy úgy döntöttél hogy felteszed, mert jobb elölről olvasni, és érdekes is…nekem ez már történelem.
Néhány megjegyzés: néhol váltakozik a jelen és a múlt idő…szerintem elég lenne csak az egyik.:)
Jól értem hogy édesapád segített a nővérének felvirágoztatni az üzemét? (Ma azt mondanák hogy a vállalkozását?) Akkor sok mindenhez értett…
Azt írtad hogy tanítói diplomát szerzett, máshol meg, hogy nem mehetett mérnöki pályára (6 év kihagyással). Ezek szerint elkezdte a mérnöki tanulmányokat is vagy el akarta kezdeni?
Várom a folytatást!:)
Köszönöm az érdeklődésedet. Azt hiszem, az Ajánlóknál találtad a jelen- és múlt idők változásait. Nos, lehet, hogy az még nem a végleges változat (több is van belőle), egyébként én a regényben már a jelen- és a múlt időkön sem változtatok, mert teljesen kész anyag, s nagyon terjedelmes, legfeljebb majd – ha sikerül még – ha a nyomda utolsó fésülésénél fogok benne javítani. Ugyanis 14 fejezet, egyenként 90-120 oldal.
Akkor segített apám a nővéremnek, amikor 7 évi katonai-front-szolgálat után hazament – volna, de Erdélybe, haza nem mehetett, a románok nem engedték be, mivel tartalékos tisztként (hadnagy) szerelt le.
Nos, közvetlenül diploma megszerzése után vezényeltek minden épkézláb fiatalt a frontra. S ahogy gondolod, a tanítói képesítés után az akkori műegyetemre készült – volna. Ezért változott a sorsa. Mindig szívesen látlak.
Kedves Kata!
Örülök, hogy olvashatom életed regényét,
mert igen csak bővelkedett fordulatokban amint jelzed is…:)
Várom szeretettel…
Ölellek: Lyza
Kedves Lyz!
Köszönöm, hogy érdekel. Máskor is, mindig szívesen látlak.
Szeretettel: Kata
Kedves Katám!
Egy szeletet kaphattam már az életművedből, hiszen a "Sokáig integettünk"könyved egy példánya itt van velem.Várom további írásodat nagy érdeklődéssel.
Szeretettel üdvözölek:Marietta
Kedves Marietta!
Örülök, hogy érdeklődsz az írásaim iránt. A már kiadott, és Nálad lévő könyv novelláiból is több az életemből merítődött. De azok az első résztől még távolabb vannak. A könyvem nagyon terjedelmes. ? Nem is tudom, ha lassanként sikerülne föltennem kisebb részletekben, egyáltalában elfér-e majd a Napvilág honlapján?
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm leveledet, melyet megkaptam. Így most itt vagyok. Elolvastam édesapád versét, s mint írtad is régebben, valóban nem mindennapi tehetséggel rendelkezett. Élmény volt olvasni. Remélem sok verset hagyott még az utókorra, s lesz alkalmam elolvasni azokat!
Nem nagyon jártam még a prózai részen, mert szeretek olvasni és írni is prózában, ez egy időigényesebb műfaj, s internetezni csak korlátozottan van szabad időm.
De azért így részletekben szeretném elolvasni az életed regényét, s ezért átjövögetek majd a prózai részlegbe.
Szeretettel: Alberth
Kedves Albert!
Köszönöm az érdeklődésedet. Tudom, a prózát nehezebb olvasni, és időigényes is. Én is úgy vagyok vele, hogy szívesebben olvasok rövidebb alkotásokat (műtött szemem miatt).
Máshol is szoktam idézni Apukámtól, vannak is föltéve olyan helyek, majd – ha Te is úgy gondolod – jelzem, melyikben találhatók.
Előre is köszönettel, ha majd ellvasod a részleteket. Igyekszem rövidekre osztani.
Szeretettel: Kata
Az elmúlt több mint száz év történelmét családi közelségből, családi tapasztalásból megírni nem kis feladat, de lehet-e ennél szebb dologa egy írónak? Azthiszem nem, kívánok hozzá, erőt, egészséget, és sok sikert.
Szeretettel: Zagyvapart.
Kedves szavaidat köszönöm. Azt hiszem, igazad van, de ezekről az eseményekről, amelykről írok, szüleim nagyon sokat meséltek, majd gyermekkori emlékemben is élénken megmaradtak. Életem regénye egyébként nagyon terjedelmes, azonban a későbbi időben, középsiskolás koromtól fogva, már naplót írtam, ami még a második világháborút is átvészelte, és nagy segítségemre szolgál, hogy valóságos eseteket, eseményeket tudjak átadni másoknak, akik azokat az időket még nem élhették át.
Köszönöm a jókívánságokat és az értékelést is.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata
Nagyon jó olvasni életed fonalát. Most kezdtem el és szép lassan végig olvasom az egészt amit feltettél. Megyek tovább.
Szeretettel Liza
Kedves Liza!
Köszönöm az érdeklődést. Lesz mit olvasnod, ha folytatni akarod.
Szeretettel: Kata