Éljen a nászéjszaka

Júlia tudta, hogy ez életének legboldogabb napja, de éjfél körül mégis a kimerültség jeleit vette észre magán. Fárasztotta a túl hangos zene, meg a vendégek kiabálása, ahogy a muzsikát túlharsogva próbálták megérteni egymást. A zsibongás elbágyasztotta, ernyedten ült kissé kényelmetlen székében, hol a táncolókat figyelte, hol pedig csak bámult maga elé. Az esküvői szertartást csodálatosnak találta, az anyakönyvvezető nem túl hosszú, de velős beszédével kitett magáért. A rezesbanda már várta őket a házasságkötő terem előtt, óriási csinnadrattával vonultak át az étterembe. A násznép néhány duhajabb tagja a vőfély vezényletével már az utcán dalra fakadt. Egy kirándulóbusz haladt el mellettük, a sofőr rádudált a vidám menetre, az utasok pedig integettek a násznépnek, akik viszonozták ezt a kedves gesztust. A szakácsra sem lehetett panasz, bőséges vacsorával, finomabbnál finomabb süteményekkel kápráztatta el az ünneplő társaságot. Hirtelen elhallgatott a zene, a cimbalmos kimerülten törölte meg izzadt homlokát kétes tisztaságú zsebkendőjével. A beállt csend egy percre zavarba hozta a sokaságot, de aztán annál élénkebb beszélgetésbe kezdtek. Ottó, aki ezen a napon vált férjjé, visszatért helyére. Újdonsült felesége sört töltött a táncolásban kiszáradt férfi poharába, aki mohón fel is hörpölte. Anna néni jelent meg az asztaluknál.
– Drágám, gyönyörű ez az este. Nagyon jól éreztem magam, de most már mennem kell.
– De még csak most jön a menyasszonyi torta. Nem várod meg?- kérlelte Júlia nagynénjét.
Anna néni azonban megrázta a fejét:
– Nem lehet, angyalom. A cukrom miatt nem ehetek édességet. Sok boldogságot kívánok nektek.
– Ottó, te is mondj már valamit- bökte oldalba Júlia a férjét.
Mielőtt azonban kinyithatta volna a száját, Anna néni már el is indult a kijárat felé, menet közben fordult vissza:
– Szervusztok, drágáim.
– Akkor legalább kikísérlek- pattant fel Júlia.
Az utca friss levegőjétől mindketten felélénkültek.
– Menj vissza, még megfázol nekem- kérte a nagynéni.
– Á, dehogyis, olyan jólesik ez a hűvös.
Anna közelebb hajolt unokahúgához:
– Fess fiatalember a férjed, meglátod, jó sorod lesz mellette. Hanem a barátja, ez a Géza, sehogy sem tetszik nekem. Túlságosan finomkodó. Egy férfi legyen erős, határozott.
– Még szerencse, hogy Ottót választottam. Nem félsz a sötétben?
Megtermett, tenyeres-talpas alakjával a nagynéni egyáltalán nem úgy festett, mint aki megijed az esti kiruccanástól.
– Csak három saroknyira lakom innen. Mire észbe kapnál, már haza is értem. Most menj, törődj a férjeddel és a vendégekkel. Hideg van itt kint, nehogy megbetegedj egy ilyen fontos éjszaka előtt.
Az utolsó mondatot korához nem illő fiatalos lendülettel és pajzánsággal mondta ki. Júlia nagyon is jól tudta, mire céloz. Az ő esetükben helytálló volt ez a nászéjszakára való utalás, mert eddig még nem lettek egymáséi, bár nagyon sok időt töltöttek kettesben. Júlia ezt eleinte nem is találta furcsának, kapcsolatuk kezdetén, az ismerkedés fázisában ő is korainak találta volna. Később esti andalgásaik során eldugott sikátorokban egy-egy csók kicsikarásával kísérletezett, de Ottó mindig elhárította. Akkor arra gyanakodott, hogy kedvese talán vallási megfontolásból ódzkodik a testi érintéstől, de kiderült erről szó sincs. Szavakban a fiú rendkívül kedvesnek és előzékenynek mutatkozott, ám amint intim közelségbe kerültek, Ottó udvariasan, de határozottan kibújt alóla. Ezt Ottó azzal magyarázta, hogy rendkívül félénk és szemérmes a természete, attól tart, hogy valamit elront. De Júlia egyáltalán ne búsuljon, majd a házasságuk alatt kényeztetni fogja, és bőséges kárpótlást kap mindenért. Júlia egy kicsit csodálkozott ugyan, mert eddigi kapcsolataiban mindig a férfiak bizonyultak rámenősebbnek, de elfogadta, hogy ilyesmi is létezik. Megpuszilta nagynénjét, majd visszament a terembe, ahol már véget ért a zeneszünet.

A táncolókon átfurakodva igyekezett a széke felé, amikor egy kar elkapta. Már majdnem átölelte az illetőt, mivel azt hitte, Ottó incselkedik vele, de még időben észrevette, hogy Géza az. Mi tagadás, ő sem kedvelte különösebben Gézát, de szerelme kedvéért megpróbálta elviselni. Az erős zene miatt nem hallották egymást, ezért Géza a fülébe ordított:
– Szeretnék beszélni veled.
Félrevonultak egy oldalsó helyiségbe, ahová nem hallatszott be annyira a lárma. Géza elővett egy doboz cigarettát, kivett egy szálat, azután Júliát is megkínálta. Júlia fejrázása után rágyújtott, közelebb húzta magához a hamutartót, majd az asztal szélére telepedve így szólt:
– Azért te egy baromira rendes csaj vagy, hallod-e.
– Én? Miért mondod ezt?
Géza szippantott egyet, kéjesen az orrán át engedve ki a füstöt. Egy hosszú szőrszál lógott ki az orrából, amire egy morzsa tapadt. A lány nem tudta, figyelmeztesse-e.
– Hát hogy ilyen nagy áldozatot hoztál Ottóért. Ezt nem mindenki tenné meg.
– Nem értem, miről beszélsz.
Erre a a férfi elgondolkodva nézte a meglepődött lányt. Júliát zavarba hozta a rászegeződő tekintet.
– Na, mi van?- morrant fel csöppet sem barátságosnak mondható hangon.
– Jól van- sóhajtott a férfi.- Vedd úgy, hogy semmit sem mondtam. Kérdezd meg Ottót, majd ő mindent elmond neked.
– Egyáltalán nem tudok úgy tenni, mintha semmit sem mondtál volna. Ha már egyszer belevágtál, akkor fejezd is csak be!
Géza azonban már el is nyomta a félig elszívott cigarettát.
– Ezt Ottónak kell elmondania. Megjegyzem, elég nagy szemétség tőle, hogy idáig eltitkolta.
– Mit?!- csattant fel Júlia.
Géza a nagyterem felé fordította a lányt:
– Menj csak a férjecskédhez, és kérdezd meg őt.
Júliának nem maradt más választása, mint férjéből kiszedni a titkot. A hosszú asztalsorhoz érve egy rokon állta útját.
– Milyen jól nézel ki. Csak úgy ragyogsz. Nagyon szép a ruhád, különösen a nyakán az a rózsaszín fodor.
Valamit udvariasan válaszolt, maga sem tudta mit, nem volt képes bájcsevejre. A zene újból elhallgatott. Lekapcsolták a villanyt, a pincér már hozta is az égő csillagszóró fényében tündöklő óriási tortát. Lélegzetvisszafojtva várták, amíg a csillagszóró elég, majd a vendégek egy emberként skandálták:
– Csókot, csókot, csókot!
Még tapsoltak is hozzá, miközben felkapcsolták a lámpákat.
Ottó kényszeredetten ifjú feleségéhez fordult, csókja érzéketlenül csattant Júlia ajkán. A lány már a házasságkötő teremben is hidegnek érezte Ottó csókját, de akkor az izgalom hevében nem törődött ezzel. Fel kellett vágniuk a tortát, a menyasszony feladata volt a szétosztása. Később újabb rokoncsapat szállta meg az asztalukat, majd az ünnep végén egyenként búcsúztak el mindenkitől. Így aztán nem adódott rá lehetőség, hogy kettesben beszéljenek egymással, egészen addig, amíg meg nem érkeztek közös lakásukba.

Amint beléptek az ajtón, Júlia azonnal nekiszegezte a kérdést:
– Géza szerint te titkolsz valamit előlem.
Látszott, hogy Ottó összerezzen erre a kijelentésre.
– Hát beszélt veled?
Júlia nem válaszolt.
– Gyere, ülj le. Töltök neked egy whiskyt.
– Nem kell- hárította el a lány.- Már így is túl sokat ittam.
Ottó idegesen járkált fel-alá, látszott, hogy fél belekezdeni. Júlia egy pillanatra elmosolyodott. Milyen komikus, gondolta, egyáltalán nem ilyennek képzelte a nászéjszakájukat.
– Nézd drágám…tudom, hogy amit most mondani fogok, azzal csalódást okozok neked, és azt is tudom, hogy nem ezt érdemled. Talán nem lett volna szabad eddig várnom, és hidd el, rengetegszer elhatároztam, hogy megmondom, de sosem volt hozzá elég bátorságom.
Júlia számára sok volt ez a hosszú bevezető:
– Elég. A lényeget szeretném hallani. Talán valamilyen súlyos betegséged van? Én akkor is szeretlek.
– Nem, nem vagyok beteg- Ottó végre leült. – Nos, én…én…nem a lányokat szeretem, hanem…hanem…a fiúkat. Pontosabban egyet, a Gézát.
Júliának úgy tűnt, mintha egy bomba robbant volna föl a szívében. Először azt hitte nem hall jól:
– Ugye, csak tréfálsz? Hiszen most volt az esküvőnk.
– Nem viccelek. Gézával szeretjük egymást.
A detonáció szétzúzta a lelkét. Hisztérikus kacajra fakadt, még a könnyei is kicsordultak. Ez annyira abszurd, egyszerűen lehetetlen, hogy megtörténjen. Az ő újdonsült férje, élete nagy szerelme és Géza? Nem, ez csak egy rossz vicc lehet. Vagy talán álmodik? Nagy nehezen összeszedte magát:
– Akkor mit keresünk most mi itt? Miért vettél el feleségül, és egyáltalán, miért hazudtad azt, hogy szeretsz?
– Amikor azt mondtam, hogy szeretlek, nem hazudtam, mert valóban kedvellek, mint barátot. Csak nem úgy, ahogy…ahogy a férfi a nőt szereti.
– Ez igazán kecsegtető- rebegte Júlia.- Mert az a fajta szereteted Gézának jár?
Az ifjú férj lehajtotta a fejét:
– Igen. A házasságra azért volt szükségem, mert előléptettek, és ebben a beosztásban csak úgy maradhatok meg, ha házas ember vagyok. Ha kiderülne, hogy egy másik férfival van kapcsolatom, akkor azonnal elbocsátanának.
– Szóval csak kihasználtál engem?
– Kérlek Júlia, bocsáss meg! Teljesen igazad van, ha most megvetsz. De valahogy magukkal ragadtak az események. Meg te egy olyan kedves lány vagy, és az elején arra gondoltam, hogy hátha megváltozom. Tényleg szeretlek, de a szenvedélyes szerelem az Gézáé.
Júlia pillantása az ágyon heverő selyem hálóingére esett. Hány boltban megfordult, milyen sokat felpróbált, mire megtalálta a legszebbet, amiről úgy gondolta, Ottónak is tetszeni fog. Kalapácsütésként hatolt a tudatáig, hogy a hálóing ezen az éjszakán érintetlen marad.