A Húsvét menetrendszerűen érkezett, amelyet megelőzött a szokásos tervezés – szervezés – előkészítés. Amikor péntek este a bevásárlás – elpakolás – előkészítés után hullafáradtan lefeküdtem aludni, még egyszer utoljára átgondoltam a tennivalókat és mindazt, ami még előttem áll feladat és tortúra szombat reggeltől vasárnap délig.
Szóval ébresztő fél hétkor, kalácstésztát begyúrni, keleszteni. Húst kivenni a fagyasztóból, krumplit meghámozni, porszívózni, porzsákot kicserélni, szemétkukákat összegyűjteni, ablakot megmosni, mosást bekészíteni, vasalni, tojást főzni, sonkát kuktába tenni.
Szemetet kivinni, mert hétfőn automatikusan megjelenik hajnalban a kukás és ha elfelejtem, több heti hulladékot kell egymásra préselni, vagy a szomszéd kukájába orvul becsempészni, avagy a munkahelyi kukáig eljuttatni feltűnésmentesen. De tévedtem, a kukás nem jöhet hétfőn, hiszen ünnep van, ráérek a hulladékkal, majd kedden jön és magáévá teszi a cuccost.
Természetesen a főzés – takarítás – sütés bermuda háromszögéből kitörve rohanás a fürdőbe egy kis privát szférára, festés, szőrtelenítés, berakás, fésülés. Aztán sietni kell, hogy le ne maradjak a Barátok közt éppen aktuális részéről és hullafáradtan be az ágyba, hogy másnap vidáman, szépen, üdén tudjam fogadni a vendégeket.
Szóval lefeküdtem aludni. Az álom mezsgyéjén lebegve, magamat könnyeden repkedve láttam pár centivel a zöld réten. Kezem egy csodaszép Banderasos-férfi kezében, aki szerelmes nézéssel csüngött tekintetével a már-már áttetszőnek tűnő ruhám dekoltázsán. Nem bántam, oly selymes volt a tekintete, oly határozott volt a keze szorítása, oly izgató volt az a kis szőr a mellkasán. Megsimogatta az arcomat, és kezével végig simitott a vállamon, egyre lejjebb és lejjebb. …. és az a fantasztikus sárga fény, amely a szeméből villogott……
Sárga fény??? Villogás??? Na, ne! Igen, sárga, villogó fény!
– Uramisten! A kukás! Jézusom, ébresztő! Kedd van, mennem kell dolgozni! – ugrottam ki az ágyból. Olyan hirtelen ugrottam fel, hogy megszédültem és ahogy két lábra álltam, rögtön neki is estem a szemben levő tükrös szekrénynek. Erre kinyitottam a szemem és megijedtem attól a rémronda, kócos nőtől, aki velem szemben állt. Hátraléptem, de az ágy nem engedett tovább, ezért megbicsaklottam és visszazuhantam arra.
– Oké, hogy kedd van, megyek dolgozni………….ha tudok, de most mi van??? Nem értem. Voltak tegnap vendégek? Sikerült a kaja? Ehető volt a süti? – Elkezdtem gondolkodni. Erősen, de nem ment. Érthetetlen okból egyszerűen nem tudtam emlékezni.
– Atyaisten! Annyit ittam, hogy amnéziám is lett? – gondoltam. – Anyósom mit szólt? Ízlett neki a főztöm? – Próbálkoztam, próbálkoztam, de nem sikerült. Egyszerűen amnéziás lettem. Mindig tudtam, hogy nem főzök jól, de hogy amnéziát okoz a főztöm, azt azért nem gondoltam volna. – És mi van a többiekkel? Lehet, hogy ők is? – néztem a mellettem szundító férjemre.
Rodin gondolkodó figurája kutyafüle volt ahhoz, amit én ott, akkor végrehajtottam az ágyon ülve. Végignéztem magamon, hogy vajon az amnézia tünetei kívülről is felismerhetőek-e, de semmi furcsát nem láttam. A szokásos rémisztő reggeli kinézet volt az egyszerűen.
És akkor rájöttem:
– Ellopták a Húsvétot! – Mindig azt kívántam, hogy ne legyenek ünnepek, mert elegem van a fárasztó készülődésből és még fárasztóbb vendégfogadásból, a kényszermosolyosvendégeskedésből, a dugig-evésből Bilagittal és Espumisannal és szűnjön meg végleg. Valaki odafönn meghallgatta a kívánságomat és huss ellopta a Húsvétot.
Eszembe jutott másik megoldás is, miszerint átaludtam az ünnepeket. – Oké, de akkor mit ettek a többiek? És nekem, miért nem adtak? – és a másik megoldás, miszerint egyszerűen elfelejtettem a húsvéti traumát. Meg volt és kész. Mind egy feledhető emlék, már ki is lépett az agyamból a történés feltámadással együtt.
Ahogy így fájdalmasan töprengtem (isten bizi fájt a gondolkodás!), megmoccant Nyuszó-muszó az ágy másik oldalán:
– Drágám! Ne izgulj, kivittem a kukát. Írta az újság, hogy húsvét miatt szombaton reggel jönnek. – majd újra mély szuszogásba kezdett.
Nem tudtam megszólalni. Először is örültem, hogy nem vagyok amnéziás, hogy nem lopták el az ünnepeket. Megígértem magamnak, hogy minden percét ki fogom élvezni anyósostól, Bilagitostól az ünnepnek.
De, azért éber leszek, nehogy ugyanez megtörténjen velem. Közeleg a Pünkösd hétfő!!!
5 hozzászólás
Szia!
Jót szórakoztam a történeteden, és NAGYON ismerős volt a "kiugrottam az ágyból, és azt hittem, egy másik nap van" tapasztalat 🙂
Ági
Szia!
Igazán jó írás, élvezet volt olvasni!:-)
Szeretettel:Selanne
nem rossz, nem rossz, de…
a kócost így írják.
és vessző hibát is találtam, illetve hiányát:"kell egymásra préselni vagy a szomszéd kukájába orvul becsempészni avagy a munkahelyi kukáig eljuttatni feltűnésmentesen"
Lenás volt 😀
Köszi, a hibákat javítom. :)))
Kedves Lena!
Sejtettem, hogy a kukás autó lesz a ludas a dologban, de nagyon szórakoztatóan írtad meg a hajnali traumát, amit okozott a váratlan megjelenése! 😀
Nem sokára újra itt a húsvét, figyelni kell, hogy el ne lopják! 🙂
Judit