4
A felszínre úsztam, és azon nyomban Sophie-t kerestem. A nevét egyre elkeseredettebben kiabáltam, amikor végre visszakiáltott, és megpillantottam őt a víztől fuldokló, kapálózó tömegben.
Teljes volt a káosz. Halott emberek lebegtek a víz tetején, akikre ráestek a híd nehéz törmelékei. Ordítozás, nyerítés, jajveszékelés minden irányból.
Sophie-hoz értem, aki egy kocsiajtón támaszkodva sodródott a hullámokkal. Átöleltem őt, majd én is felmásztam a roncsra.
– Jól vagy? – kérdeztem lihegve.
– Jól, de mi történik itt?
– Fogalmam sincs. Miután kiszálltam, hogy megnézzem, mi folyik kint, azt láttam, hogy szétesik a híd.
– Atyaúristen… – nézett körbe Sophie.
– Mivan? – vontam föl a szemöldököm, majd arra fordítottam a fejem, ahová ő.
Az égre. Azután jobbra, majd balra. Szívem annál hevesebben dobogott, minél több időt bámultam körös-körbe.
– A rohadt életbe…
Sehol semmi. Ahol tíz perccel ezelőtt még épületek álltak, ott most hullámzó víz fogott bennünket körbe.
– Amott, előttünk! Egy sziget! – ordította mellettünk egy sörhasas férfi, gumikeréken ülve.
Odanéztünk, és pár másodpercnyi figyelés után a távolban, ha halványan is, de látni lehetett azt a bizonyos szigetet.
Riadtan összenéztünk Sophie-val. Éreztem, hogy ugyanarra gondolunk.
* * *
Miután a sziget partjaihoz értünk, leszálltunk a roncsdarabokról, és segítettünk a partra szállítani az embereket. Voltak, akik az idevezető úton fagytak meg, vagy fulladtak bele a vízbe. Őket muszáj volt hátrahagyni.
Este a túlélőcsoport a kimerültségtől, és a szomorúságtól csak leült maga elé, és bámult. Sajnáltam azokat, akik elvesztették valamelyik szerettüket. Sophie-n is látszott a fáradtság, így elköszönt, majd lefeküdt a homokba, és magára húzott egy átlátszó ponyvát. Én még a tűz fölött maradtam, és gondolkodtam. Amióta ráléptem erre a helyre, volt egy olyan érzésem, mintha kezdettől fogva ismertem volna. Elhessegettem a gondolatot, majd teleraktam magam levelekkel, és elszundítottam.
Másnap Sophie nem volt a helyén. Ijedten néztem körbe, de miután megláttam őt a tengerparton, megnyugodtam. Odasétáltam mellé, és megkérdeztem, nem sétálunk-e egyet. Ő igennel felelt.
– Nem furcsa neked egy kicsit ez a hely? – kérdeztem út közben Sophie-tól. Megálltunk, majd felvonta a szemöldökét. – Hogy a francba kerülhettünk egy szigetre, Sophie? Épp Dannyhez tartottunk, körbe vettek minket az épületek, és…és most nézd meg. Ki tudja, hol vagyunk.
– Ugyan már. Szerintem miután beleestünk a vízbe, eszméletünket veszíthettük, és így a víz elsodorhatott bennünket ki egészen a nyílt vízre.
– Nem, ennyit nem sodródhattunk, hiszen több kilométeren át fut a folyó a városban, utána pedig csatlakozik egy másikhoz. De mi most azt hiszem, a tenger közepén vagyunk.
– Akkor fogalmam sincs. De keresnek bennünket, ez egészen biztos.
A dzsungel széléhez értünk.
– Gyere, nézzünk kicsit körül odabent – mondta Sophie. Kicsit vonalogva, de beleegyeztem. Beléptünk a fákkal teli környezetbe. Furcsa volt nekem ez az egész. Mintha céltudatosan haladtunk volna előre. Egészen biztos, hogy voltam már itt.
Egy tóhoz értünk.
– Gyere, mártózzunk egy kicsit.
– Sophie, ez veszélyes lehet…
– Ugyan már, nincs ebben semmi veszélyes. Ez egy élmény lesz.
Levetkőzött anyaszült meztelenre. Arcán a félelem legapróbb jele sem volt látható. Odajött hozzám, és szenvedélyesen megcsókolt. Ekkor bevillant a kép. Sophie és én fuldoklunk. Elkaptam a fejem Sophie szájától, és meredt szemekkel bámultam rá.
– Mi a baj, drágám? Vetkőzz, és ússzunk egyet – mosolygott.
– Sophie, itt már voltunk!
– Mivan? – vonta fel flegmán a szemöldökét. – Ne hülyülj, benn várlak, szívem.
És beugrott a vízbe. Kis gondolkodás után követtem őt. Hogy kihozzam onnan.
– Sophie! Gyere ki, ez nem jó ötlet!
– Mért, mi történik, meg esz egy cápa, vagy mi. Ne izgulj, csak ússz ide, és lazulj el.
A tó közepénél találkoztunk.
– Sophie, voltunk már itt!
Láttam, ahogy kitágul a szeme, és levegőért kapkod.
– Miket beszélsz?
A lyuk a falon. Fuldoklás. Kapálózás.
– Sophie, gyerünk kifelé! – de mire kimondtam, már ott sem volt. Lemerült a víz alá.
– Jézusom…
Lebuktam a mélybe, és Sophie után úsztam. Mikor utolértem őt, két oldalt fal vett minket körbe. Újra beugortak a látomások. Erősen megszorítottam Sophie kezét, majd felfelé mutattam. De már késő volt. Először csak enyhe vonzást éreztem, majd ez egyre erőteljesebbé vált.
Távolodtam Sophie-tól. Kinyújtottam a kezem, de esélye sem volt elérni. Behunytam a szemem, és engedtem a vonzerőnek. Nem kapálóztam többé. Nyugodt szívvel haladtam előre a célom felé. Mert ugye ezért vagyok itt. Ezért hoztak ide erre az istenverte helyre. Abban reménykedem, a gödrön túl minden kérdésemre választ kapok majd.
Pár méterre a lyuktól megint elfogott a félelemérzet, ahogy megláttam azt a sötét helyet, és belegondolni sem mertem, mi van túl rajta. Egyszeribe kifogyott a szusz belőlem, és több liter vizet nyeltem pár másodperc alatt. Elértem a sötét helyet, amely annyira vonzott, hogy majdnem letépte a fejem. Tüdőm megtelt vízzel, én pedig az eszméletemet vesztettem.