A HEGYTETŐN szabadban, nem csak otthon, gyakran találkozott a két baráti család. Számomra emlékezetesek maradtak azok a kirándulások, mikor a két falu közti kis dombon levő erdőbe mentünk. Itt ugyan nem volt forrás, így csörgős-korsóban vittük a vizet, a felnőttek pedig egy-egy üveg bor mellett beszélgettek. Legtöbbször szalonnát sütöttünk nyárson, amit mi gyerekek nagyon szerettünk.
Jól éreztük magunkat, sétáltunk az erdőben, szamócát vagy gombát szedtünk, figyeltük az erdőben élő bogarakat és állatokat.
MINDEN NYÁRON legalább egyszer, sor került egy egész napos kirándulásra, ahol több ismerős család találkozott. Azért mentünk a Gyertyánkúthoz, mert az egy kicsit messzebbre esett, mint a másik kirándulóhely, de kitűnő forrása volt. Sűrű bokrokkal körbezárt helyen fakadt a forrás, csordogáló vizét kissé távolabb hosszú vályúkba vezették, odahajtották itatásra a közelben legelésző teheneket déli itatásra.
Ilyenkor nemcsak a két család gyűlt össze, hanem a környékbeli barátok: tanítók a közeli falvakból, a papok, a jegyzőék, családostul, s mindenhonnan a vendégek. Mi teljes létszámban képviseltettük magunkat, sőt vendégeink is voltak, unokatestvéreim: Aszódról Anikó, Szécsényből pedig Pali, Zolti és Feri. Sok diák és felnőtt képezte a társaságot.
Nagy kondérban főtt a birkapörkölt. Apám volt a főszakács, hatalmas fakanállal kevergette, fűszerezte, ízlelgette az ételt. A jegyző felesége, Matyi néni ott settenkedett a kondérok körül. A másik üstben készült a krumpli, s gyakran még finom, zsenge kukoricát is főztek ilyenkor. Általában a férfiak jeleskedtek a főzésnél, a nők inkább csak kóstolgatták az ételt. Elég volt nekik a készülődés otthon, mert minden család hozott legalább egy tepsi süteményt, a férfiak pedig demizsonban valamilyen finom itókát, amit a forrás vizében hűtöttek le. Nekünk, gyerekeknek a házi szeder- és málnaszörp hűlt a forrás hideg vizében.
Kellemes csevegéssel, baráti beszélgetéssel telt el a nap. Mi, gyerekek sétára indultunk, felfedezni a környéket, szedegetni erdei szamócát és gombát.
Ebéd után a társaság letelepedett tábori székekre és plédre, jót pihent mindenki a tiszta erdei levegőn. Jókedvűen, késő este indultunk hazafelé.
Otthon még sokáig fennmaradtunk. Átmentünk az iskolába, ahol a fiúk felváltva játszottak harmóniumon, mi pedig táncoltunk és énekeltünk, remekül szórakoztunk, csak éjfél után tértünk nyugovóra. Olyan sokan voltunk, hogy testvéreim kivonultak a konyhába aludni, nekik már csak ott jutott fekvőhely. Mikor reggel fölébredtünk, egy díszes feliratot olvashattunk a konyhaajtón, a következő szöveggel: Kan-lak, belépés csak hímneműeknek!
Patakkert
NYÁRON TOBZÓDTUNK a sok látványosságban, amikor Apukát áthelyezték Erdélybe, Marosvásárhelyre, 1941-ben az iskolai szünetet már Nagymamánál töltöttem. A gazdaságához tartozó, árnyas gyümölcsöskertet Patakkertnek nevezték, ami közel volt, mégis elkülönült a gazdaság többi részétől. A kapun kívülről lehetett megközelíteni. A területet egy kis patakocska osztotta ketté. Kristálytiszta víz folydogált benne és a másik oldalra fahídon keresztül lehetett átjutni. A kertet zöld pázsit borította, teleültetve különféle gyümölcsfákkal, leginkább alma- és körtefával. Azon a helyen nagyon jóízű, finom alma és körte termett.
A rengeteg gyümölcsöt nem adták el, hanem az egész nagy lakóépület alatt végighúzódó pincében szakszerűen tárolták. Egész télre el voltak látva gyümölccsel, s még másoknak is jutott belőle. Emlékszem, az egyik iskolai évben versenyt hirdettek almamag-gyűjtésre. Nagyanyámék segítségével én lettem az első, összesen négy kiló magot sikerült összegyűjtenem.
Sokat időztem a patakkertben; selymes zöld pázsitján kis takarón ülve hallgattam a madarak dalát, a tücskök zenéjét, a víz csobogását, és néztem az égen kergetődző-gomolygó bárányfelhőket.
A következő verset apám nekem írta, Páván, névnapomra:
Írta: Finta István
1942. Marosvásárhely
Ne nézd a jelent!
Értéket csak a múlt jelent!
Csak talmi, ócska a ma,
Szemét, piszok a ma, semmi más.
Hamis vonal, lárva a kép;
Nem tudja senki, mi a szép.
Nyeszlett vonal az ideál:
Gyönyört csak a kéjben talál.
Ami szent volt azon nevet
Istent sem ismer, úgy lehet.
Pokolra érett már a ma:
Ne kövesd őket soha!
Az ősanyád a példakép;
Az mindig tudta, mi a szép.
A kéklő ég, nyíló virág
Adta az élet illatát.
A nő virág a tarka réteken:
Nem változtatott a természeten;
Üde varázsát attól nyeré
Tiszta lélekkel állt Isten elé.
Körülzsibongták őt a gyerekek:
Neki nem volt sok abból egy sereg.
Értéket csak az ilyen múlt jelent;
Ezért figyeld azt! Ne nézd a jelent!
Gyilkos tónál
(A kötetben egy fénykép, címe: Gyilkostónál.
AKKOR, 1942-ben, amikor ott töltöttünk egy hetet, a természet már gyönyörű zöldben pompázott. Az
erdőszélen, réten, ahová a szem ellát, mindenütt tarka virágok nyíltak. Az erdők ontották a fenyők friss illatát. Szép tavasz volt, akkor nyílt a természet. Apám egy faházat bérelt ki a hegyoldalban. Nem messze tőlünk ott üdült Szeleczky Zita (lásd a fényképen), kedvenc színművésznőm. Sokszor találkoztam vele séta közben.
ROKONAINKHOZ látogatóba mentem. Vasárnap Babával együtt indultunk templomba, ahol öccse, Sanyika, a fiatal pap misézett, tavaly végezte el a teológiát. Alacsony termetű, olyan, mint egy gyerek, gyakran a viselkedése is. Sokszor játszottunk együtt, kártyáztunk, a szobában párnaharcokat is vívtunk egymással. (A következő évben Marosvásárhelyre helyezték, ott is találkoztam vele.)
Bokorék kirándulást szerveztek a tiszteletemre, az Ojtozi-szoroshoz vittek, autóval. Csodálatos hely, a gyönyörű, keskeny szoroson lassan haladva mentünk végig, mert az utak egész Erdélyben nagyon elhanyagoltak. De így legalább hosszabb ideig élvezhettük a szép tájat. Végigmentünk a hosszú szoroson, a patak mellett, le az Ezeréves Magyar Határig.
A határsorompó túloldalán két fiatal román határőr teljesített szolgálatot. Odaérve köszöntöttük őket. Én nem dicsekedhettem különösebb román szókinccsel, hiába volt kötelező tantárgy, mégis szóba elegyedtünk velük. Kedvesek voltak. Annyit megértettem a beszédükből, hiszen testbeszéddel is jelezték, mosolyogva hívtak, hogy lépjem át a határt. Én sem vettem komolyan, de Babáék figyelmeztettek, hogy útlevél nélkül még egy lépést sem lehet tenni, ki tudja, mi lenne a következménye?
Ünneplés az osztályteremben, 1943. október 6.
IDÉZEK A NAPLÓMBÓL. Iskolai ünnepség keretén belül megemlékeztünk hőseinkről, az aradi vértanúkról, akik értünk ontották drága vérüket.
A szép emléknapot osztálytermünkben, zárt körben, osztályfőnökünk jelenlétében külön oláhórával ünnepeltük meg. Ez úgy történt, hogy játékból bemutattuk, hogyan zajlik le egy román nyelvóra. A két diákot Ferike tanárnő és én alakítottuk, a gúnyolódó, közutálatnak örvendő tanárt pedig Nusi utánozta. Nagy röhögés fogadta előadásunkat.
Légiriadók 1943. október 8.
ÉJJEL LÉGIRIADÓ VOLT. Olyan mélyen aludtunk, hogy a szirénát nem hallottuk. Arra ébredtünk, hogy valaki zörgetett az ablakon. Én ölembe vettem Hófehérkét, a cicát, és simogattam, mert szegényke remegett a félelemtől.
Egyébként a légiriadók mindig úgy zajlottak, hogy én nem mentem egyenesen le a pincébe, hanem előtte átszaladtam az utca túlsó felén lakó szomszédházba, és Berta nénit életre keltettem, annyira megijedt mindig, hogy elájult. Utána átkísértem a mi pincénkbe, ott vártuk meg a légiriadó végét.
Közben zajlott az élet az iskolában és azon kívül is. Esténként a barátnők, iskolatársak egymást kísérgettük, egyik saroktól a másikig, majd vissza, néha tízszer, egymás után, míg el tudtunk szakadni egymástól.
A levelek jöttek-mentek az udvarlóktól: Lászlótól és Feritől. Egyszer levelezés közben Ferivel (akivel Kézdivásárhelyen is többször találkoztam) majdnem összevesztünk, de végül kibékültünk. Ennek nagyon örültem, mert kedves, közvetlen sorai mindig megörvendeztettek. Nem olyan ömlengősek a levelei, mint Lacié. Kell egy ilyen kedves, jó barát is (nem feltétlen udvarló).
Vasárnaponként rendszeresen jártunk a templomba, ott mindig találkoztam ismerősökkel, akikkel elbeszélgettünk, sétálgattunk a korzón. Ferike tanárnő is a Ferences atyák templomába járt, ugyanoda, ahová én.
Amikor időm engedte, jó könyveket olvastam, mostanában például Báró Jósika Miklóstól a Magyarországon című regényt.
17 hozzászólás
Kedves Kata! Nagyon nagy érdeklődéssel olvastam ezt a részt is! Erdélyi tájak, régi szép békeidők a háború árnyékában Ez teszi különlegessé: egy fiatal lány felhőtlen boldog nyara, és a háttérben a pusztító háború. Nem kell drámai szavakkal ecsetelni, – csak mesélni róla, az olvasó érti. Várom a folytatást! Szeretettel üdvözöllek: én
Kedves Laci!
Köszönet érte, hogy olvastad és értékelted. Igen Ég és Föld. Egy kislány élete – háborúben is lehetett érdekes és saját magának is feledhetetlen.
Örülök, hogy itt jártál, szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Szebben nem tudnám megfogalmazni,mint
Bödön!
Mindenben egyetértek vele!
Szép meleg sorok!
Emlékeid gyöngyei!
Szeretettel.sailor
Kedves Kata!
Meghatódtam ezeken a szép kirándulásokon, és Édesapád szép versén! Aztán jött a légiriadók időszaka. Segítőkészségedet, emberszereteted mutatja, hogy előbb még átmentél a szomszéd nénihez, és átsegítetted a Ti pincétekbe. Köszönöm ezeket a Szilánkokat!
Sok szeretettel: Matild
Kedves Kata!
A békés, szép világ után a légiriadó olyan döbbenetes, mint egy festményt feketével összemaszatolni. Nehéz lehetett megélni.
Szeretettel olvastam:
Ylen
Érdekes visszacsöppenni a múltba, és valóban nagyon régen történtek az események.
A szemléltetésed remek.
Szeretettel:Marietta
Kedves Kata!
A békés családi és baráti mindennapokba belevijjog a sziréna hangja… egycsapásra véget ért az idill…
Nagyon jó olvasni a történeteidet. Nagyon tetszik édesapád verse.
"Értéket csak az ilyen múlt jelent;
Ezért figyeld azt! – Ne nézd a jelent!"
Talán így lehet túlélni. Bizonyára megfogadtad a tanácsát.
Ölellek szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Nem hiszem, hogy bárkinek is tetszett volna a sziréna hangja, s időnként naponta többször is megszólalt. Ha kimerészkedtünk az utcára és éppen akkor víjjogott, szaladni kellett a legközelebbi óvóhelyre. Már a város több ilyen helyét ismertem.
Apukámnak nagyon szép, szabályokhoz pontosan ragaszkodó verse van, mint érthető stílusban, nem kell törni a fejet, hogy mit is akart kifejezni a költő! Ezért szeretem olvasni Albert verseit is, mivel ő ilyen precíz a versírásban. Tőle örököltem azt, hogy bizakodó legyek, ne merüljek a múlt kellemetlenségeiben, s ez a viszonyok között nagyon sokat jelentett nekem.
Köszönöm, hogy olvastad
szeretettel: Kata
Kedves Ida!
Nem hiszem, hogy bárkinek is tetszett volna a sziréna hangja, s időnként naponta többször is megszólalt. Ha kimerészkedtünk az utcára és éppen akkor víjjogott, szaladni kellett a legközelebbi óvóhelyre. Már a város több ilyen helyét ismertem.
Apukámnak nagyon szép, szabályokhoz pontosan ragaszkodó verse van, mint érthető stílusban, nem kell törni a fejet, hogy mit is akart kifejezni a költő! Ezért szeretem olvasni Albert verseit is, mivel ő ilyen precíz a versírásban. Tőle örököltem azt, hogy bizakodó legyek, ne merüljek a múlt kellemetlenségeiben, s ez a viszonyok között nagyon sokat jelentett nekem.
Köszönöm, hogy olvastad
szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Szép emlékek sorakoznak a pillanatképeidben, jó őket olvasni. Nagyon szépek a tájleírásaid, és nagyon kedvesek a rokonokról, ismerősökről szóló részek.
Judit
Kedves Judit!
Azért van így, mert szeretem a természetet, kicsi korom óta mindig szerettem erdőkben-mezőkön járni, kirándulni. Szerettem a rokonokat is, mindig igyekeztem hozzájuk közel állni, persze, nem mindig sikerrel.
Köszönöm, hogy figyelemmel kíséred az alkotásaimat.
Szeretettel: Kata
Most látom kedves Kata. hogy olvastam a történetet már, csak nem írtam hozzá.
Most pótolom azzal, hogy tetszett a szép emlékű visszapillantó írásod!
Szeretettel voltam nálad: Ica
Kedves Ica!
Köszönöm, hogy eljöttél és olvastad, s örülök neki, hogy tetszett.
Mindig szívesen várlak szeretettel: Kata
Kedves Kata!
1942;1943…hihetetlen élmények,átélések!
Mégis,kell újra idéznem:
"MINDEN NYÁRON legalább egyszer, sor került egy egész napos kirándulásra, ahol több ismerős család találkozott. Azért mentünk a Gyertyánkúthoz, mrt az egy kicsit messzebbre esett, mint a másik kirándulóhely, de kitűnő forrása volt. Sűrű bokrokkal körbezárt helyen fakadt a forrás, csordogáló vizét kissé távolabb hosszú vályúkba vezették, odahajtották itatásra a közelben legelésző teheneket déli itatásra.
Ilyenkor nemcsak a két család gyűlt össze, hanem a környékbeli barátok: tanítók a közeli falvakból, a papok, a jegyzőék, családostul, s mindenhonnan a vendégek. Mi teljes létszámban képviseltettük magunkat, sőt vendégeink is voltak, unokatestvéreim: Aszódról Anikó, Szécsényből pedig Pali, Zolti és Feri. Sok diák és felnőtt képezte a társaságot."
Csodaszép élmények ezek!
Szeretettel:sailor
Úgy, ahogyan gondolod, hogy csodaszép élmények ezek! Most is sokszor gondolok rá szeretettel.
Abban az időben sokat jártuk a közeli erdőke, milyen jó is volt…
Köszönöm, hogy olvastad, mindig szívesen fogadlak
szeretettel: kata
Kedves Kata!
Mennyi élmény! Légiriadó, amit én már csak szerencsére hírből ismerek, és remélem nem is fogom átélni soha, és még is volt ezekben az időkben egy cseppnyi boldogság, humor is.
Szeretettel: hundido
Kedves Katalin!
Bizony, mennyi élmény: légiriadó… örülhetsz, hogy már csak hírnek ismerted. Az lenne jó, ha soha, de soha többé nem kellene riadóztatni, menekülni a pincékbe, majd utána megnézni a rombolásokat.
De mint láthatod a föltett anyagaimban, az életben mégis akadtak szép idők, kellemes napok.
Ahhoz pedig erő kell, hogy valaki a kellemetlen, rossz időket inkább elfeledi, és igyekszik inkább a szépekre emlékezni. Csak így lehetett megőrizni magunknak azt, hogy ne süllyedjünk el a régmúlt
kellemetlen időket.
Köszönöm a látogatást : Kata