Őrangyalom 3
Előkelő vendég. Abban az időben a kismamáknak – szülés előtt és utána – összesen egy hónap szülési-szabadság járt; ezt tették lehetővé az akkori szabályok. Mivel szülés előtt ebből egy hetet vettem igénybe, már csak három hétig örülhettem első gyermekemnek úgy, hogy egész nap én gondozhassam.
Amikor Csengődyék (evangélikus püspök felesége, anyuka régi ismerőse, barátnője) megtudták, hogy kisfiam született, Manci néni meglátogatott, apró ajándékokkal kedveskedett az újszülöttnek.
Szívem repesett az örömtől, amikor megláttam őt, hiszen sokáig laktam Pista bátyámmal együtt a szomszédságukban, és nagyon megbarátkoztunk. Azonban azt most leírni nagyon nehéz lenne, milyen nyomasztó volt mindkettőnk számára a találkozás… Ő is nagyot nézett, én pedig egyszerűen szégyelltem a lepusztult környezetet, ahol most élek, s kénytelen vagyok kisfiammal együtt meghúzódni. Agyamba villant apuka levelének az a része, hogy szégyenkeznem kell majd a házasságunk miatt. Zavart-szívélyességgel ültettem le a részemről igazán kedves vendéget, majd uzsonnával kínáltam.
(Mióta kisfiam eszmélni kezdett és tudatosodott benne apja helytelen viselkedése, kényesen figyelt arra, hogy nevéből nehogy kifelejtse a második, István nevet, nehogy valaki összetévessze őt az apjával!)
Ők láttak vendégül akkor, amikor a középiskolai utolsó záróvizsgáimat letettem, s később hozzájuk jártam zongorázni – amíg a szomszédjukban laktunk Pista bátyámmal.
Sokáig beszélgettünk. Elmondtuk egymásnak a családi eseményeket, hogy Gyugyi bátyám hazajött a fogságból és megnősült. Manci néni fia is visszajött már a hadifogságból. Nagyon jólesett a jelenléte, mégis, bármilyen régi jó ismerősök voltunk, mindketten feszélyezve éreztük magunkat a jelenlegi körülményeim miatt.
Amikor elment, utána nem úszhattam meg sógornőm gúnyos megjegyzései nélkül, amiért ilyen előkelő hölgy látogatott hozzám. Anyósom szem- és fültanúja lehetett, hogy régi barátság köt bennünket egymáshoz; ők tudják, hogy Manci néni az evangélikus püspök felesége.
Szomorú napok. Ha lehet fokozni, vagy jellemezni a helyzetemet, az eddigieknél is elviselhetetlenebb időszak következett számomra. Most már nemcsak rólam volt szó, hanem féltettem újszülött gyermekemet is.
Azt sem tudtam, mitévő legyek ilyen körülmények között?
Nem telt el sok idő, amikor biztosra vehettem, hogy anyósomra nem számíthatok. Csak azt nem értettem, miért hurcolt ide a jó helyemről, szinte erőszakkal, esküvőnk után? Most, amikor csak tehette, igyekezett minél gyakrabban távozni a lakásból és tüntetőleg távol tartotta magát mindentől.
Már korábban szóba került, és megkérdeztem tőle: vállalja-e, hogy vigyáz az unokájára? Ő határozott igennel válaszolt. Igaz, Klári lánya akkor még nem költözött oda. Nem lett volna sok gondja az unokájával, mivel az iroda néhány percre esett a lakáshoz, s én háromóránként hazajárhattam a baba etetése miatt, és akkor mindig tisztába tettem. Ennél a vállalatnál túlóráznom se kellett.
Talán mások előtt, akik nem ismerték a körülményeimet, mindaz hihetetlen, miket kellett
elszenvednem ebben a környezetben, mégis minden szó, amit itt leírok, a valóságot tükrözi.
Az egy hónapi szülési szabadság alatt, és utána sem akartam senki terhére lenni, ezért nagyon vigyáztam arra, hogy a gyerek körüli munkát mind én lássam el. Akkor is, amikor letelt ez a rövid idő, és újra irodába jártam, mindig magam mostam a holmiját (s főztem ki a pelenkákat), mivel még ki se találták a ma ismert pelenkacsodákat és magam fürösztöttem, s nap közben mindig én tettem tisztába.
Esténként a szobánkban levő nagy asztalra téve kicsomagoltam, s örültem, hogy körülötte lehetek, gyönyörködtem a gyarapodásában, minden mozdulatában, gügyögésében. Nagyon mozgékony kisbaba volt, felfoghatatlanul izgett-mozgott, amikor kibontottam a ruhából, a lábai meg nem álltak, örömében kacagott. Apjával együtt ezért örökmozgónak neveztük. Ilyenkor nem tudtam betelni a látványával, becézgettem, beszéltem hozzá.
Klári sógornőm ezt se tudta megemészteni. Mivel a mi szobánkon járkáltak át a konyhából az anyósom szobájába, ahol aludtak, nem bírta megállni, hogy gúnyos megjegyzéseket ne tegyen arra, amiért becézgettem a kis örökmozgót. Szerinte megbolondultam, hogy egy csecsemővel beszélgetek!
El lehet képzelni, milyen érzéssel kellett hallgatnom a gúnyolódását.
Ahogy telt az idő, egyre gyakrabban vettem észre, amikor etetésre hazamentem egy-egy fél órára, a néhány hetes csecsemőt egyedül találtam – anyósom magára hagyta. Ilyenkor eszembe jutott, miért is engedtem akaratának, hogy onnan, ahol laktam, erőszakkal fölpakoljon a kocsira, és idehurcoljon erre a nyomortanyára – lelketlen vademberek közé. Még az se mentség számára, hogy tudom, anyósom most Klári erős befolyása alatt áll, akivel szemben még ő is tehetetlennek bizonyult.
Anyukám legközelebbi látogatása alkalmával eldöntöttük, hogy náluk fogjuk elhelyezni a
csecsemőt. Szívesen vállalta, sőt, ő ajánlotta föl, hogy minél előbb vigyük Szirákra; mert nem látta biztonságosnak ilyen körülmények között itt hagyni. Ezt a döntést már semmi sem akadályozta, mert sajnos, az említett körülmények miatt úgyis apadni kezdett a tejem. A mesterséges táplálást pedig úgysem bízhattam volna a másik nagymamára. Nem bíztam bennük! Ismét megerősödtem abban a hitben, hogy rossz döntés volt ideköltöznöm.
**.**
14 hozzászólás
Kedves Kata!
Hát…nem volt valami könnyű abban az időben. 1 hónap szülész szabadság! Ma már ez elképzelhetetlen. És a körülmények! Amit el kellett viselned! Remélem a következő részben jobb dolgokról olvashatunk. üdv hundido
Kedves Druszám!
Bizony, jó lett volna, ha már akkor bevezették volna a hosszabb időket gyermekneveléshez. De addig még sok víz lefolyt a Eunán, meg más folyókban is. A körülmények pedig… egy szörnyű háború után…
Amíg rendeződtek a dolgok, nehéz volt az élet. Később, amikor már más városba kerültem, szép lakásunk volt, és jó állást kaptam, akkor már kezdett javulni minden. Ez a házasság sajnos, válással végződött,
s gyerekeimet én neveltem. Hála az Égnek, sikeresen, mert jó állást is kaptam!
Köszönöm, hogy nálam jártál.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata! Tényleg elég nyomasztó dolgokról számolsz be ebben a részben. Nem lehetett könnyű elviselni a körülményeket. Kíváncsian várom a folytatást, segít-e a helyzeten a kicsi átköltöztetése? Szeretettel üdvözöllek: én
Kedves Laci!
Mivel nem kaptunk csak egy hónap szabadságot, úgy oldottam meg, hogy – Őrangyalom segítségével
a vállalat, ahol dolgoztam, összeköltözött a jelenlegi városban lévő, ugyanazon felsőbbségjez tartozó céggel, s engem oda felvettek. Anyukámnál addig nagyon jó helye volt a kicsikémnek, odautaztam minden hétvégén. Utána a városban volt csecsemő-nevelde. Ott volt egy ideig, de sajnos, a hideg-kockaköves helyen aludtak, megbetegedett, s akkor én kénytelen voltam a jólfizető állást abbahagynom.
Mivel kellett a pénz, egy kis cégnél lehetett szövőszéket a házhoz kapni, s azzal dolgoztam, ha nem is sokat, valamennyit kerestünk vele, mert néha nem volt pamut, máskor meg elromlott a szövőszék…
A kevés pénz is több volt a semminél.
Nem valami könnyű volt az életem, mégis, meg voltam elégedve.
Kösz, hogy olvastad: Kata
Kedves Kata!
Ezúttal, egyben olvastam el a három részt, benne: küzdelmeidet, jó és rossz döntéseidet, aggodalmaidat, tanácstalanságod… s minden nehézséget, amit az élet hoz magával, és meg kell vele küzdeni. Nehéz idők voltak azok, és én nagyon örülök, hogy láttattad, éreztetted velünk a problémákat, amivel akkor az emberek küszködtek. Hiszem, hogy minden időnek vannak jó és rossz oldalai is, csak a rossz mélyebb sebeket ejt rajtunk, és hurcoljuk magunkkal, akár egy életen át. Tetszettek őszinte megnyilvánulásaid, és visszavittél kicsit abba a régi korba, amit nem ismerhettem. Köszönöm neked!
Szeretettel 🙂
Ida
Köszönöm, Kedves Ida, hogy olvastad mindhármat.
Igen, akkor háború után nehéz idők jártak, de az az volt a baj, hogy emberek közé kerültem, akiket
jobb lett volna elkerülni. Azt hittem, hogy jó emberismerő voltam, de nagy tévedés volt nekem.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata! Szeretettel gondolok Rád! Isten éltessen sokáig, erőben, egészségben! -én
Kedves vagy, Laci, köszönettel fogadom.
Szeretettel: Kata
Kedves Laci!
Kedves köszöntésedet szeretettel és köszönettel fogadom.
Neked is sok-sok örömöt, elismerést, egészséget, és munkádban sikereket kívánok
szeretettel: Kata
Drága Katám!
Ismerős minden amit itt leírtál, a szülési szabadság, az anyós, mind ezt átéltem…sajnos.
Szeretettel ölellek: Ica
Sajnálom, drága Icuka, hogy neked is ismerősek azok, amit át kellett élnünk…
Nem kellett volna engedelmeskedni, hogy odamenjek hozzájuk, hiszen remek
kedves embereknél laktam, akik kiadták volna továbbra is a szobát, sőt, egy
külön kis konyhám is lett volna.
De hiába, megtörtént.
Köszönöm, hogy jöttel: Kata
Kedves Kata!
Már nem is látom a régi gyereknevelési nehézségeimet olyan nagynak, a tiedé mellett. Sokat kaptál az élettől, és derekasan helyt álltál!
Szeretettel olvastalak:
Ylen
Tudod, kedves Ylen, így indult, de az égiek (mindig úgy mondom, hogy az Őrangyalom) segített,
mert nem is olyan sokára a céget, ahol dolgoztam, beolvasztották a jelenlegi városban lévő hasonló cégbe, ahol most is lakom, s engem felkértek, hogy vállaljam el ott is a helyet.
Nem sokáig maradtam együtt a férjemmel is, a gyermekeimet én neveltem fel egyedül.
Jól fizető állásom volt, nem panaszkodhatom, sikerült őket felnevelni, útjukat elindítani.
Köszönöm, hogy olvastad,
szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Az első kettőt már régebben elolvastam, de a folytatáshoz még csak most értem ide. 🙂
Nagyon jól döntöttél, hogy édesanyádhoz vitted a kicsit!
Bizony abban az időben a nagymamák nevelték az unokáikat. Engem is az anyai nagymamám nevelt 10 éves koromig.
Judit