Őrangyalom – 4
Betegszabadságon. ÖSSZEKÉSZÍTETTEM a saját legszükségesebb dolgaimat, minden babaholmit, föladtuk a vonatra, és kisfiammal Szirákra költöztem. Anyukám jött értünk, Gyurka elkísért bennünket, bár nem szivesen vette tudomásul a döntésemet, de be kellett látnia, hogy az a hely nem alkalmas egy csöppség gondozására.
Munkahelyemen szabadságot s annak letöltése után fizetés nélküli szabadság engedélyezését kértem, mivel tisztában voltak a helyzetemmel, nem nehezítették azzal, hogy útját állják kényszerű távollétemnek. Ígéretet tettem rá, hogy amint tehetem, munkába állok ismét, egyre inkább azt is tudomásul kellett vennem, hogy kisgyermekem és saját létfenntartásomról nekem kell gondoskodnom.
Mivel teljesen bizonytalannak tartottam a közös jövőnket, beláttam, azt már csak valami csoda hozhatná helyre.
Felejthetetlenül boldog hónapok következek. Szüleimnél megkaptunk mindent, amire szükségünk lehetett, olyan szeretettel vettek körül bennünket, annyira örültek a csöpp unokának, hogy annál jobbat álmomban sem kívánhattam.
Esti programunk fürdés előtt az volt, hogy kibontottuk a rugdalózóból, körbeültük az asztalt, és gyönyörködtünk a felszabadult boldogságának. Olyan jólesett neki a szabad mozgás, hogy megállás nélkül rugdalózott, kacagott nekünk. Apukám odahajolt föléje s úgy beszélgetett hozzá, komoly mély hangján, mint egy felnőtthöz.
Anyukám azt mondta, hogy ilyen mozgékony gyerekkel még nem találkozott. Különben jó kisbaba volt, amikor rendesen ellátták, nyugodtan hadonászott kézzel-lábbal, vagy aludt békésen. Mindig csodálkoztam azon, hogy nem zavarta semmiféle zaj, sem rázkódás. Más kisgyermek fölriad a zajokra, ő pedig – mikor kitettük a kertbe levegőzni, amint meghallotta a közeli kastélyban elhelyezett iskola traktorainak irgalmatlan dübörgését, mintha altatódal szólna mellette, lehunyta szemét és békés nyugalommal elaludt.
Ugyanúgy hatott rá a „fakarusz” szörnyű rázása, később Balassagyarmatról Szirákra utazásunk idején; akkor is behunyta a szemét és aludt mélyen, ahol a felnőttek szenvedtek a rázkódástól. (Kilenc hónapos korában elindult, van róla egy aranyos fényképem.)
Férjem időnkint meglátogatott bennünket. Rosszul tűrte a távollétünket. Mostanában írogatta nekem a szerelmes leveleket, amit korábban sohasem tett! Abban bízott, hamarosan visszatérünk abba a házba, kisfiammal, amiről én hallani sem akartam, s ezt tudomására is hoztam. Anyukám megnyugtatott, ha nem kapok több betegszabadságot, és visszamegyek dolgozni, ők szeretettel vállalják továbbra is unokájuk gondozását.
Egy alkalommal valami lezajlott férjem körül. Úgy éreztem, nem meri bevallani, tulajdonképpen mi is történt valójában. Szirákról telefonon kerestem őt, megtudtam, hogy eltűnt vagy három napra, senki sem tudott róla, hová. Én azonnal arra gondoltam, biztosan megint fecsegett, olyan helyen, ahol nem kellett volna, inkább hallgatnia kellett volna. Később bevallotta, de olyan zavarosan, alig lehetett belőle valamit érteni. A lényeg, hogy ávósok mentek érte, s napokig tartották bent a rendőrségen.
Szigorúan lelkemre kötötte, erről senkinek se szóljak. Én tartottam magam ehhez. Évek múlva, már Balassagyarmaton laktunk, tudtam meg, hogy valóban, valamilyen bugyuta kijelentései miatt vitték el és cserébe „beszervezték őt spiclinek”. Ezt el is hittem róla, mert sohasem tudta, hogy ki előtt, mit és milyen kijelentéseket lehet tenni (abban az időben). Felelőtlenül fecsegett össze-vissza, ami évekkel később engem is lehetetlen helyzetbe hozott.
Cégünket összevonták.
Nemsokára el kellett foglalnom munkahelyemet, mivel lejárt a rendkívüli szabadságom is. Ennyi pihenésnek mindenképpen örülhettem. Rosszul érintett visszamenni abba a lakásba, de mit tehettem?
Amikor már úgy éreztem, sohasem tudunk kilábalni lehetetlen helyzetünkből, hogy talán sohasem szabadulok meg onnan, s akkor, végső kétségbeesésem idején jött valami váratlan fordulat, amire nem számítottam, ami álmomban sem jutott volna eszembe. Úgy éreztem, egy őrangyal jár mellettem, és vigyáz rám. (És ez lett egyik, legsúlyosabb oka a válásunknak.) Milyen érdekes az élet. Amikor valaki úgy érzi, hogy most már minden összeomlott, mikor már nem látunk semmiféle reményt, hogy a bajainkból kijussunk, jön valami, VALAKI, aki segít, és egyszerre megoldódik minden.
Arra gondoltam: talán a jó Isten megszánt hosszú szenvedéseimért. Még nem tudhattam, hogy itt a szabadulás órája, csak éreztem, hogy valami megváltozik az életemben.
Sorban elmondom, mi történt valójában.
Amikor szüleimtől visszamentem Salgótarjánba, az irodában rebesgették, hogy megszűnik a vállalat. A hír előbb megdöbbentett: – Nem lesz állásom?
Olyan intézkedés történt, hogy Budapesten székelő közös központú céget összevonják a Balassagyarmaton működő Kisgép Nemzeti Vállalattal. Utasították a telep valamennyi dolgozóját, hogy egy hónap időtartamra át kell mennünk Balassagyarmatra, a leltározással kapcsolatos munkák elvégzésére. Kötelező!
A hír semmi gondot nem okozott számomra, inkább kitörő örömmel fogadtam, mert gyermekemet jó helyen tudtam szüleimnél. Isten ujját éreztem benne, azt jelentette számomra, hogy legalább egy hónapon át megint távol maradhatok otthonomnak igazán nem nevezhető lakhelyemtől!
Most is éreztem, s nem is először életem folyamán, hogy a sötét reménytelenség után ismét megvilágosodott körülöttem minden, és a megoldhatatlannak látszó gondjaimból őrangyalom kivezet engem!
**-**
10 hozzászólás
Kedves Kata!
Mindig érdeklődéssel olvasom a múltról készült helyzetjelentéseidet. Az előzőeket is, csak nem mindenhol jelzem jelenlétemet. Én ebben a korban még nem éltem, de ezt valamikor már említettem, és csak remélni tudom, hogy nem e felé haladunk jelenleg is. Mielőtt nyugdíjba jöttem, már tapasztaltam, hogy a munkahelyen, már csak ritkán, és félve kerülnek elő politikai kérdések.
Ezt erősíti, hogy a híradókból egyre sűrűbben halljuk, hogy ezt, vagy azt, koncepciós vádak alapján elhurcolnak, bemutatva a kéz és lábbilincsben botorkáló embert. Aztán két hónap múlva valamelyik újság kulturális rovatában megjelenik egy kétsoros helyreigazítás, arról, hogy tévedtünk.
A gyerekedről nagyon szépen, és szertettel írsz.
Üdvözlettel: János
Kedves János!
Köszönöm, hogy olvasod írásomat, úgy gondolom, hogy Te is a fiam lehetnél.
Furcsa éveket abba az időben átélni. Írod, hogy szépen írtam a gyermekemtől.
Nem hiszem, hogy anyák tudnának nem szépeket írni a gyermekeikről, még úgy
is, ha azok majd, valamikor meg sem érdemlik.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata! Hát, voltak gondok, problémák rendesen! Még szerencse, hogy volt valaki (talán így helyesebb: Valaki) , aki védőszárnyai alá vette a kis családot.
Nagy érdeklődéssel olvastam ezt a részt is, körültekintő leírásaidnak köszönhetően megelevenedett előttem az, az idő! Várom a folytatást! Szeretettel: én
Kedves Laci!
Bizony, az az idő számomra nagyon keserves volt. Aztán még az a jó, hogy
kaptam segítséget, és később – akkor már magányosan, de szívvel-lélekkel
nagyon sok munkával, de a gyerekeimet fel tudtam nevelni.
Tudod már biztosan, hogy nekem volt egy Őrangyalom, nem hagyott soha
magamra.
Szeretettel köszönöm, hogy olvastad: Kata
Szia!
Az általad megírt korkép, jól bemutatja a te és családod sorsát, és azt a korszakot amiben éltetek. Jó, hogy akadt Őrangyalod is, aki segített, nem hagyott magasra. Tetszett ez a rész is. üdv hundido
Szia Kata! 🙂
Csodálattal olvasom az összes emléked, de ez különösen megérintett.
Mindez annak tudatában történt, hogy elolvastam néhány regényed, amelyekben őszintén szóltál arról, ami körülötted zajlott.
Szóval nemcsak beszámolóval találkozhattam itt és egyéb írásaidban, hanem hiteles korképpel is, amit nem akárki tud manapság produkálni a régmúlt időkből.
Ezen kívül nem akárkinek adatik meg, hogy a régi dolgokkal élőben találkozhasson.
Nagyon köszönöm, hogy megosztod velünk az emlékeid, mert egyrészt tanulságosak, másrészt olyan kincsek, amelyekhez nem juthatunk egykönnyen, hiszen alig akad olyan, aki elmesél ilyeneket.
Örülök, hogy találkozhatok életed részleteivel, amelyek pozitív életszemlélettel telítettek, bár bőven lett volna okod arra, hogy negatív gondolatokat formálj megéléseid miatt.
Csak tanulhatok tőled. 🙂
Jó egészséget kívánok neked a következő írásaidhoz is. 🙂
Sok szeretettel: Kankalin
Kankalinka, ezer köszönet érte, hogy elfoglaltságod ellenére időt szakítottál arra, hogy olvas a föltett anyagomat. Te már ismersz annyira és tudod, hogy mindig csak igaz, megtörtént eseteket írok le ide is, nem szégyellem azt soha. az emlékeim – ahogy másoknál is lehet – néha szomorúak (már rettenetes is volt, nem tudom, hogy az itt föl van-e téve), ahogy megtörtént. Mivel olyan korban születtem, amikor – sajnos, egy világháború is kitört, akkor bizony sok kellemetlen élményekkel ajándékoztak meg bennünet Odafentről.
Örülök Neked, hogy olvastad. Ahogy minden ember életében vannak kellemes és kedves szép események, úgy találhatók az ellenkezők is.
Szeretetteljes köszönettel: Kata
Drága Kata!
Mindig csodálattal olvasom a múltba-merülésed, s hiszem, hogy csakis pozitív életszemléletednek köszönhető az, hogy sikeresen vetted az akadályokat és túltetted magad a nehézségeken. Örülök, hogy írsz róla, azt hiszem példát vehetünk rólad.
Köszönöm, hogy olvashatom.
Szeretettel 🙂
Ida
Drága Ida, igazán örülök neki, hogy itt jártál és érdeklődsz írásaim iránt.
Jól látod, hogy bizonyos nagyon nehéz gondokat is pozitív szemlélettel látom vissza, de ha nem úgy lenne, akkor egész életem alatt mindig csak szomorkodtam volna. Én hiszem és vallom, hogy ahogy mindenkinek, úgy nekem is az Őrangyalom segít a nagyon nehéz történéseken átlavírozni.
Köszönöm, hogy olvasod a föltett írásaimat.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Nagyon jó, hogy Salgótarjánból átkerültél Balassagyarmatra! Salgótarján egy csúnya, új gyárváros volt akkoriban, Balassagyarmat pedig egy régi, szép kis város.
Más a két város története, és mások voltak a lakói is. Salgótarján a sok üzem miatt innen-onnan betelepített emberekkel volt tele.
Judit