Őrangyalom 1
1. Kopogtat a gólya
1950-et mutatott a naptár. Évvégéhez közeledve, orvosi vizsgálatra mentem, úgy éreztem: kopogtat a gólya. Mi ketten nagyon örültünk az eseménynek, de elhatároztuk, egyelőre titokban tartjuk, legfeljebb anyukámmal osztom meg az örömhírt. Attól féltem, hogy ebben a környezetben csak újabb bonyodalmakat, zavart keltene, amit kerülni igyekeztem.
(Kép: Ünnep a cégnél munkatársakkal, középen a sapkás kisember a főnök)
Új helyemen hamar beilleszkedtem, az Acélgyár után, megismertem a kollégákat, szorgalmasan dolgoztam, amiért itt is megbecsültek. A cég többek között háztartási eszközöket, edényeket forgalmazott. Termékeiből az ott dolgozók kedvezményesen vásároltak. Minden hónapban igyekeztem a saját háztartásomhoz szükséges eszközöket: kisebb-nagyobb zománcozott serpenyőket födővel, merőkanalakat s egyebet beszerezni, majd később, amikor már nyilvánvalóvá vált a baba érkezése, megvettem a fürdető edényt és egyéb szükséges holmit.
Várjuk a babát.
Férjemmel együtt én, és szüleim is, szeretettel vártuk a kis jövevényt, lázas izgalommal készülődtünk érkezésére. Gyurka azonban egyelőre nem szólt nekem apám leveléről, akkor még én se tudtam róla. Ezért nem is sejthettem, hogy fogadta, azt sem, hogy családtagjaival kiértékelték-e, vagy megtartotta magának a benne foglaltakat.
Anyukám sok szép babaholmit kötött, én igyekeztem mindent beszerezni, ami akkor bizony nem volt könnyű feladat. Nem úgy ment, hogy bemegyek az üzletbe, ott kiválasztom a babakelengyét, kifizetem és hazahozom, utána már csak ki kell mosni. Nem bizony. Akkor olyan világot éltünk, hogy aki dolgozott, pénze lett volna rá, de áruhiány lévén, sok mindent
csak nagyon nehezen lehetett beszerezni, abban az időben néha még a fizetésének elköltése is gondot jelenthetett (főleg akinek sok pénze volt).
Munkahelyemen sokáig észre se vették áldott állapotomat. Sógornőm pedig gondoskodott arról, hogy sose legyen nyugalmam. Márpedig az idegesség a legjobb fogyókúra, ezért most is olyan karcsú, nádszáltermet voltam, mint korábban. De legalább bent az irodában jól éreztem magam.
Már hat hónapja hordtam szívem alatt magzatomat, amikor ismerőseim, kolléganőim szóvá tették, milyen jól nézek ki, nem vagyok már olyan sovány, mint amikor megismertek. Akkor mondtam el, mi az oka, és nem akarták elhinni, hiszen a terhesség jelei még csupán annyiban mutatkoztak rajtam, hogy teltebb lettem, pár kilót magamra szedtem. Azonban lassan kezdett gondot jelenteni számomra, hogy a meglevő ruháim hamarosan szűknek bizonyulnak, nem kell hozzá sok idő, és „szélességében ki fogom nőni” valamennyit. Igen ám, de az anyag megvásárlása ugyanúgy gondot jelentett, mint a babakelengye beszerzése.
Mit fogok magamra venni? (Képem: a rozoga ház előtt)
Elhatároztam, hogy ehhez, Salgótarján legilletékesebb NAGYSÁGÁNAK segítségét fogom kérni. Meg is tettem nyomban. Fölvettem a telefont, kértem az Iparcikk Nagykereskedelmi Nemzeti Vállalat igazgatóját. Bemutatkozás után elmondtam, hogy én, áldott állapotban levő szorgalmas dolgozó nő, olyan helyzetbe kerültem, ha nem segít hozzá, hogy ruhaanyagot kapjak, szégyenszemre maholnap nem tudok megjelenni munkára, mert a meglevők nem jönnek rám, s ruha nélkül pedig – enyhén szólva – furcsa látványosságot nyújtana megjelennem az irodában.
Kolléganők, akik körülöttem voltak, mondhatom, pukkadoztak a nevetéstől, mikor meghallották a szöveget, és szerencsémre, az igazgató „elvtárs” barátságosan fogadta furcsa előadásba csomagolt kérésemet, és azt válaszolta, nyugodtan menjek el a nagyraktárukba, ott hivatkozzak rá, és olyan anyagot választhatok, amilyen megtetszik nekem. Nagyon megörültem, már másnap siettem elintézni a dolgot.
Legnagyobb meglepetésemre kisült, hogy a cég raktára jelenleg a Ferences atyák templomához tartozó, volt egyházi kultúrterem, ahol annyi kedves összejövetelen – kórus-próbákon, kongregációs délutánokon, karácsonyi vásáron, stb. – vettem részt! Annyira megdöbbentett ez a tény, hogy sírva fakadtam, miközben a ruhám anyagát kiválasztottam.
Az ott dolgozók nem tudták elképzelni, miért könnyezek. Elhárítottam kérdésüket, azt mondtam, örömömben sírok, hogy végre lesz kismamaruhám!
Egy vékony, fehér pamutanyagot vásároltam, amit nagyon finom, vékony vonalkákból rajzolt minták díszítettek. A varrónőm csinos ruhát varrt belőle. Ideje is volt, mert nagyon forró nyarat éltünk át. A lenge ruhácskában – bár nehezen, de mégis el tudtam viselni az iroda fülledt levegőjét. Hazaérve, minden nap kimostam és reggel frissen kivasalva vettem magamra, s úgy mentem dolgozni az immár egyetlen rám való ruhában.
Folytatom.
13 hozzászólás
Kedves Kata!
Tetszett az írásod. A gyermekvárás örömébe beleszőtted az akkori idők nehézségeit, gondjait.Kíváncsian várom a folytatást!
üdv hundido
Mondhatom, nem volt könnyű abban az időben élni, főleg, ha olyan emberekre találtam,
akik nem a szépet, a jót, szeretetet táplálták, hanem még azt a kutyavilágot is igyekeztek
még rosszabbá tenni. Nehéz volt, mégis végül mégis azt mondhatom, hogy sikeres.
Köszönöm, hogy nálam jártál.
szeretetteljes üdvözlettel: Kata
Kedves Kata! Nem lehetett könnyű abban az időben! Humorral átszőtt írásodat nagy szeretettel és érdeklődéssel olvasom. Felidéz egy olyan korszakot, ami ma már történelem. Kíváncsian várom a folytatást! Szeretettel üdvözöllek: én
Igen, kedves Laci, a történelmi időket nem volt könnyű átélni. Mégis megfelelő akarással
akkor is akadtak szép napok, a nehéz idők alatt.
Örülök, hogy érdeklődve olvastad.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Drága Kata!
Figyelmesen olvastam az ismerős szituációkat, amit némi humorral fűszereztél.
Várom én is a folytatását.
Szeretettel ölellek: Ica
Köszönöm, drága Icukám, hogy időt áldoztál rövidke írásom olvasására. Tudom, már más
formában is jelentek meg bizonyos sorok, de ez a Életem regényéből van kiemelve.
Bizony, a nehéz gondokat csak úgy lehet áthidalni, ha az ember igyekszik humorosnak
értékelni.
Köszönöm, hogy olvastad a már ismerős sorokat is.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
A leírt időben én még nem éltem, csak az első fiad után négy évvel születtem. Ettől függetlenül ismerős a történet, mert a protekció egyes termékek megvásárlásához, még akkor is fellelhető volt amikorra már én is vissza tudok emlékezni. Persze, akkor már az alapvető dolgok, mint például ruhaanyag megvásárolásához nem kellett protekció, de sok máshoz igen.
Az írásod, szép és kevésbé szép emlékeket ébresztett bennem, örülök, hogy elolvastam.
Üdvözlettel: János
Kedves János!
A történet abban az időről szól, nemsokára a második világháború után történt, amikor bizony még sok minden hiányzott és nem lehetett olyan egyszerű dolgokat, mint a csecsemő ingecskék, pelenkák, de másféle szükségletes sem. Mesterek sem tudtak dolgozni, külföldről sem lehetett hozni árut, A gyárak sem indultak be, semmi sem működött, leállt minden, nem úgy, mint most, a kínaiak hoznak minden vacakot akkor az sem volt. Hosszú időkig kellett várni, amíg elindult minden. Az unokáim részére Szlovákiából hordtam be, ott hamarabb lehetett vásárolni.
Hosszú időbe telt, míg a háború miatti nyomorúságból ki lehetett lábalni. Bizony, egyszerű nyári-ruhára alkalmas anyagot is csak nehezen tudtam szerezni. Két évig jártam télen félcipőben és tavaszi kabátban, mert meneküléskor a csomagjainkat lekapcsolták a vonatról, amiben a létfontosságú dolgokat csomagoltuk. A következő generáció ezekre nem emlékezhet, mert akkor még nem éltek.
Köszönöm, hogy érdeklődéssel olvastad: Kata
Kedves Kata!
Már olvastam ezt a részt régebben, de most megint szíven ütött a sok nehézség, amit el kellett viselned /anyósod, sógornőd, férjed/. Legalább amin tudtál segíteni – kismama ruha – ott talpraesetten intézted a dolgodat.
Judit
Kedves Kata!
Már olvastam ezt a részt régebben, de most megint szíven ütött a sok nehézség, amit el kellett viselned /anyósod, sógornőd, férjed/. Legalább amin tudtál segíteni – kismama ruha – ott talpraesetten intézted a dolgodat.
Judit
Kedves Kata!
Érdeklődéssel olvastam első gyereked születése előtti babavárás körülményeit. Egészen gyerek fejjel éltem meg az 1950-es éveket, de arra emlékszem, a mi családunkban is Anyám varrta mindenkinek a ruhát, nem volt semmilyen anyag eldobandó, mert a már elnyűtt, kinőtt ruhaanyagokból rongyszőnyeg készült. Nehéz idők voltak azok! Megyek olvasni a további részeket.
Sok szeretettel: Matild
Kedves Kata!
Ugyan még mindig az első résznél, de majd haladok tovább.
🙂
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Köszönöm, hogy olvastad, és érdekelnek az írásaim.
Örömmel látlak a további részeknél is. Nem lesz nagyon
hosszú, csak néhány részlet.
Szeretettel üdvözöllek: Kata