Emlék

Látod azt a nőt? ott ül hátul. Gyönyörű. Kicsit kopottas. Annyira olyan, mint bárki, és mégis, teljesen más. Beszélgetnék vele egyszer. Érdekel az élete. Azt hiszem, zűrzavaros lehet, rendezett káosz. Fáradtnak látszik. Többet pislog, mint aki mellette nézi az éjszakát. Csak egy férfi. Szürke. Holnap már az arcára se fogok emlékezni, de rá igen. A nőre igen. A vékony ujjaira és a gyors mozdulataira, ahogy lapoz a könyvben. Azt hiszem, fél. Ő is fél. Én is. Ketten egymás mellett ugyanígy félnénk? Pedig nincs mitől. Igazán. Azt mondták, hogy nincs mitől, mert a közbiztonság javul, és már nincsen sok korrupt rendőr, és már megvéd bárki… azt mondták. Biztosan sosem utaztak még haza egyedül. Kipárnázott székekből megváltották a világot, majd visszaültek a BMW-jükbe, amit nem ők vezettek, hanem egy fekete öltönyös sofőr. Érdektelenek. Nincs gyerekük. Nincs életük se igazán. Nem tudják, mi az. Ámítás csak, amit annak hisznek. De ez a nő tudná. Tudná, hogy mire gondolok. Ő ismeri az életet, látszik, minden kis rezgését, talán túlságosan is. Olyan megtört. A rúzs a száján, a kék szemfesték… Rohan az évek elől. Készülődik és leszáll… soha többé nem látom. Talán emlékezni sem… de. Mert muszáj, muszáj, hogy az ilyen emberek megmaradjanak, a benyomások, a félelmek, a gondolatok… Az a pár perces barátság, amíg figyelünk… Jobban figyelünk rájuk, mint másra egy beszélgetés során. Néha nem érdekel, aki előtted áll és beszél. Néha nem tudsz figyelni. Hazafelé, fáradtan… Ez a nagy találkozások ideje.
Újra egyedül vagyok. Ez a nő… olyan volt, mintha ő megvédene majd. A saját törött élete megvédett volna az én félelmeimtől, hogy majd az enyém is jobban eltörhet egyszer. Logikátlan. Őrült. Fáradt. Nyugatató.
Kellene toll és papír. Azok is társak. És társ az is, aki a szomszédos buszról egy pillanatra a szemembe nézett. Bácsi, kérlek. Segíts inkább átmenni oda. Rossz gondolataim vannak. Jobb lenne beszélni róluk, bácsi… Elnézett. Elhagyott.
Még két megálló. Még két megálló és aztán háromszáz méter. Egy kulcs. Két fordítás. Nyitás. Béke. Csend.
Felszállt egy pár, ahol a nő ült, pont elé ültek le. Szinte engem is fojt az a rózsaszín köd, ami őket körülveszi. Hogy nem fulladnak bele? Hogy lehet túlélni egy ilyen ocsmány, édeskedő, átlátszó hazugságot, mint ez a… minek kimondani. Nem létezik. Létezett, és meghalt. Meghalt vele együtt. Meghalt és itt hagyott. Mindent ugyanúgy, mint volt, és mégis teljesen máshogy, megölt és túlélésre kényszerített. Gyűlölöm. Gyűlölöm, hogy nem halhattam meg vele. Gyűlölöm, mert élni fáj, mert nem akarom tovább. A nő értené, de nincs itt, és nem hallgatott meg, rám se nézett. Gyűlölöm, és bele akarok halni ebbe a dühbe. Édes harag.
Még egy…
És nem akarok hazaérni. Nem akarok soha többé belépni és csendben lenni. Mert csend van, ha nincs élő veled. Hiába szól a rádió. Ismerem az összes éjszakai műsort, mind ugyanaz, nem mondanak semmit. Nem éreznek. Nem tudják, hogy hallgatom őket. Nem érdekli őket, hogy én… én hallgatom őket. Hallgatom, és figyelek, mert ha nem figyelném, hát másra figyelnék, a hiányra, és soha többé… nem akarok a hiányára figyelni, megértené már valaki végre?
Ne sírj, ne legyél gyenge, ne sírj. Nincs miért. Már nincs miért, már vége, már elmúlt. Sírni azért érdemes, amin változtatni lehet. Amin nem, azért nem szabad.
Leszállásjelző. Újság, esernyő. Szürke éjszaka megint. Hiányos világítás. Rossz környék. Otthon.
Bal, jobb, bal, jobb, bal, jobb. Rémeket látok, és ha így is van, nincs mitől riadozni. Mit veszíthetek ugyan? Pénzem nincs. A telefonom otthon. Nincs rá szükségem egyébként sem. Ma nyugalmas nap volt az irodában, majd otthon látom, ha hívtak. Még száz méter. Csak ne lenne olyan mintha… Egyszerű rémkép. Kezdek megőrülni. Ha hátranézek, azzal még nem igazolom, hogy megőrültem, az csak egy egyszerű védelmi…

– Úgy értsem… A lányom… súlyosan megsérült.. az agya… amnézia… nem fog emlékezni… nem biztos, hogy felébred…
A nő felnézett.
– Kérem, mondja, hogy nem igaz. Mondja, hogy rendbe fog jönni…
– Nem ígérhetek semmit… Mindent megtettünk érte.
– Nem lehet. Kérem, mit lehet tenni? Mit tehetnék érte? Fel kell, hogy ébredjen…! Az egyetlen lányom…
– Várnunk kell, várunk. Sajnálom, őszintén sajnálom… A nővér mesélte a történetét… Hősies volt, amit a vőlegényéért tett. Kockáztatta az életét, hogy megmentse, és… Szörnyű tragédia, ami velük történt… Várnunk kell. Kérem, legyen türelmes. Már nem tehetünk érte semmit.