Én a sportok királya

Életem nagy tragédiája volt, amikor csak egy pillanat választott el attól, hogy olimpikon legyek. A pillanat akkor jött el, amikor úgy döntöttem, nem fogok sportolni.
Pedig sokat veszített a sporttársadalom.
Mindig vágyakozva néztem a sportolókat. Azok a kidolgozott izmok, azok a légies mozgású kalapácsvető lányok! A legnagyobb kedvencem egy szovjet súlylökő csodanő volt. Mindig irigykedve bámultam kackiás bajuszát. Hiába, no, sporttal az ember valóra válthatja legtitkosabb álmait is. Én is olyan bajuszt szerettem volna.
Sok sportághoz éreztem magamban tehetséget. Nagyon szerettem az önvédelmi sportokat, és ezek közül is a futás ragadott meg a legjobban. Bebizonyosodott, hogy komoly tehetségem van hozzá. Sikerült 100 m-en serdülőcsúcsot futnom, igaz, huszonnégy éves koromra. Sajnos későn érő típus vagyok. Hosszabb távban nem is gondolkodtam, mert akkoriban már volt villamosbérletem.
Egy időben szerettem volna úszó lenni. És azt is mondták, hogy a víz nagyon egészséges, különösen az ásványvíz. Megfelelő volt az alkatom hozzá, gondoltam, megpróbálom. Elmentem egy tehetségkutatóra. Az edző nagyon megdicsért, hogy jó a vízfekvésem, de ebből sem lett semmi, mert én ragaszkodtam a kacsához, ő azonban valamiért nem akarta.
Más sport után kellett néznem. Határozottan jó volt a gömbérzékem, így a pingpong mellett döntöttem. Nem volt szerencsés választás, mert kicsinek bizonyult a labda… és az asztal is.
Fáradhatatlanul kerestem a rám szabott sportot.
Megtetszett a kerékpározás. Végre egyszer nyeregben éreztem magam. Aztán még sokáig éreztem a nyerget, így hát ez sem jött be. Néznem kellett valami ülő sportágat, hiszen kényelmesen is lehet sportolni. Valaki ajánlotta a lovaglást, amin aztán kapva kaptam. Nagyon tetszett, amint ló és lovas harmóniában együtt versenyez. Még jól is mutatok majd a lovon. Imádni fognak a lányok.
Már egy hónapja jártam lovagolni, de még csak ismerkedtem a Ráró nevű sportszerrel. Az edző szerint az alapoknál kell kezdeni mindent. Ezért aztán kénytelen voltam hetekig a ló étkezési végtermékét gyűjtögetni. Valahogy nem volt olyan érzésem, mintha sportolnék. Eddig azt sem tudtam, hogy a lovak nem tudnak mosakodni, ezért nekem kellett segítenem. De az istennek sem tanulta meg ez a buta állat, hogyan kell csinálni. Igaz, ha belegondolok, én sem nagyon voltam tisztaságmániás ötéves koromban. És aztán eljött a nap, amit nagyon vártam, az edzőm megengedte, hogy a lóra üljek… de a ló nem. Kiderült, hogy nem vagyunk egy csapat.
Miután kiengedtek a kórházból, ismét más sport után kellett néznem. Eldöntöttem, hogy ezentúl csak nálam kisebb sporteszközzel vagyok hajlandó együtt dolgozni. Erre éppen alkalmasnak tűnt a sakkozás. Szerintem ment is volna nekem, ha nem olyan túlfejlett az igazságérzetem. Mikor először ültem a táblához, megdöbbenve tapasztaltam, hogy az ellenfél csalni akart. Neki más színűek voltak a bábui! Ragaszkodtam hozzá, hogy az övéi is fehérek legyenek. Nem egyezett bele, de a többiek sem. Ez egy csaló banda volt. Naivan azt hittem, hogy a sport egyenlő feltételek közötti nemes küzdelem.
Hosszú évekre megcsömörlöttem a sporttól. De ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább hiányzott a mozgás. Barátaim biztattak, hogy ebben a korban sem késő újra kezdeni valami sportot.
Úgy gondoltam, legyen akkor a síelés, hiszen még mindig kivételes egyensúlyérzékkel bírtam. Felcsatoltam a kölcsönléceket, és megindultam a lejtőn, illetve a lejtő rohant felém, és jött egy fa is, amit rendkívüli reflexemmel fél lábbal ki tudtam kerülni balról, és hál’ istennek a másikkal is. Csak hát jobbról. Kegyetlenül összekoccantak a DNS-eim. Sántikálva ballagtam a büfé felé. Itt ébredtem rá, hogy a kedvenc téli sportom ettől a naptól kezdve a forralt bor. Ebből aztán nagyon profi lettem, mind fedett pályán, mind szabad téren kiváló eredményeket értem el. Sajnos ez a sportág még nincs a NOB égisze alatt.
Most, hogy már nem ostromolom a csillagokat az eredményeimmel, tettem még egy kísérletet új sportág meghódítására.
Gondoltam, sporthorgász leszek. Kinn ülök a parton, bedobom a horgot, előveszem az uzsonnámat, megeszem, meritek a vízből… na, nem iszom meg… hanem kiveszem a szákból a söröket, és most jön az, hogy megiszom. Csendesen mélázva nézem a vizet, és látom, kapásom van.
Kifogom az aranyhalat, és ő megszólal:
– Horgász, teljesítem egy kívánságodat.
– Jó – dörmögöm. – Legyen benned kevés szálka!