Amikor nyugdíjba mentem, igyekeztem lelkivilágomat rendbe tenni. Egy könyv került a kezembe, amiből elsajátítottam az agykontrollt, és naponta, lelkiismeretesen végeztem a gyakorlatokat.
Jó hatással volt rám a csend és ellazulás. Mindig segített, ha gondokkal kellett megküzdenem, amiben sosem szenvedtem hiányt.
Eddigi életemben még sosem volt módomban saját kedvteléseimnek hódolni. Most, hogy végképp’ egyedül maradtam, először otthonomat igyekeztem egyedüllétre (nem magányra!) átalakítani, ehhez környezetem külső feltételein is változtattam: lakásomban bútordarabokat cseréltem, könyveimnek újabb polcokat rendeltem, hogy hozzáférjek minden darabjához.
Festés, takarítás után a dobozokban megtaláltam a gondosan becsomagolt korabeli naplóimat, régi fényképeket, leveleket, ifjúkori emlékeimet; ezekkel eddig nem volt időm foglalkozni. A fényképeket csoportosítottam, és beleolvastam a naplókba. Képzeljék: négy vaskos kockás füzet (összesen 702 oldal) teleírva… Mindez (fél évszázad távlatában) kicsit halványan, jó állapotban, minden tintával írott apró betűje látható. Minél tovább olvastam, éreztem: micsoda kincshez jutottam azokból az időkből, amikor hazánk határain túl már folyt a háború… Naplóimban a történelem jelentős szakaszát őriztem meg a körülöttem történő események leírásával. Erdélyben kezdtem első diákkori naplómat, – kis jegyzetfüzetben, gyorsírással; először ezt tettem át írógépre, utána sorra vettem a többit.
Fiam elhozta számítógépét, javasolta: próbálkozzam azzal megbarátkozni. Írógépeimet hamar nyugalomba helyeztem. Emlékeim közül apukám verseskötetének leírásával ismerkedtem a számítógép rejtelmeivel. Nem volt könnyű dolgom minden előtanulmány nélkül megszokni az okos masinát. Csodálkoztam, mennyi mindent lehet ezzel kezdeni! De hogy eleinte miket műveltem szegény géppel – fiam megjegyezte: – Anyukám! Különös érzékkel rongálod a számítógépet!
Megérlelődött bennem az elhatározás. Nem hagyhatom veszendőbe, ami ölembe pottyant. Megörökítettem a naplóim tartalmát, változás nélkül, ahogyan régen tőmondatokban fogalmaztam. Jó volt gyakorlásnak. Nekifogtam nagy művemnek. Valóságos, igaz történetből Életem regényét írtam meg családom számára.
Úgysem tudtam gyermekeimnek kellő részletességgel beszélni azokról az időkről, amiket átéltem a hosszú évek alatt; a küzdelmeket, életem szép- és árnyoldalait. Rájöttem: az életben mindig kevés idő jut a legfontosabb dolgokra, amelyeket nem szabad feledésre ítélni. Ha nem lehettem művész (mint terveztem), akire büszkék lehetnek, ha nem tudok anyagi értéket rájuk hagyni, legalább ezt hagyjam nekik örökül: a 20. századi történelem egy darabkáját. Lássák, milyen volt az életem, s azért, hogy én is valami értéket teremtsek az utókornak… Egyetértek az íróval: „az el nem beszélt élet, vagyis az élet, amelyet pusztán megélsz, de nem beszélsz el újra és újra magadnak és esetleg másoknak, az nem is igazán élet.” (Hankiss Elemér: Idegen világban.)
Nem vállalkoztam könnyű feladatra. Azt se tudtam, hogy fogjak hozzá. És most tapasztalom, hogy szeretek írni, mindent leírni, ami körülöttem történik. Ahogy haladtam, szaporodtak a sorok, majd oldalak, fejezetek, éreztem, hogy az ember élete sokkal fantasztikusabb, mint bármilyen kitalált történet.
Közben megakadt szemem egy pályázati felhíváson. Három kategóriában hirdették meg, öt oldalas prózai művekkel. Mindig szerettem irogatni, de pályázaton eddig nem vettem részt. Most új volt minden: a számítógép, a pályázati feltételek, mégis a készülő regényemben több epizódot alkalmasnak találtam erre a célra, ezért beküldtem négy művemet. Persze, nem nyertem, hisz’ a magazin, ahová pályáztam, világméretekre kiterjedő, ahová híres írók is neveztek, – mégsem bántam meg. Ez indított arra, hogy saját kedvtelésemre később szépítettem a dolgozatokon; mostani formában és tartalomban már inkább pályázatra érettek, mint akkor.
Mindenféle témát felhasználtam, szabadidőmet azzal töltöttem, hogy írtam a regényt, javítottam, újraolvastam, toldoztam. Élveztem, hogy elkészült 200, majd 300 oldal. Mint kezdő számítógépes, nem értettem kellőképpen a formázáshoz, egyszerűen leírtam az egyes fejezeteket.
Ekkor fiam a számítógép könyvtárában létrehozott olyan mappát, melynek segítségével egységesen lehetett formázni a kész művet. Ellátta tartalomjegyzékkel; így a többszáz oldalas műben könnyen tudtam keresni, tetszés szerint ugráltam egyik fejezetből a másikba. Számomra csodálatos alkotmány lett, tetszés szerint tudtam a rengeteg anyagot kezelni.
Számítógépem könyvtárában a kisebb írások több helyen, azonos fájlnéven is szerepeltek. Eszembe jutott: jó lenne rendet teremteni, hogy könnyebben tudjak köztük eligazodni. Még nem voltam tisztában, hogy többféleképpen is át lehet rendezni az anyagot. Szégyelltem kérdezősködni, ezért nekiláttam magam a munkának. Eleinte rendben ment minden, több mappát egybeolvasztottam, szétválasztottam, más helyre tettem, vagy új fájlneveket kaptak írásaim. Egyszóval: szépen haladtam addig, amíg a legnagyobb munkámhoz, a regényhez nem értem. Ott ugyanazt az eljárást alkalmaztam, mint máshol, de sajna’ – az egész elszállt… De olyan ügyesen eltüntettem, hogy a fiam se tudta többé elővarázsolni… Legszívesebben sírva fakadtam volna a csodálatosan elkészített óriási munka elvesztése miatt…
Még szerencse, hogy megvolt az első leírásom, ami nyomtatatásban is megmaradt. Ezen a példányon kezdtem előről, újra átdolgoztam az egészet, a megfelelő változtatásokkal kiegészítve; a rengeteg oldalt, minden betűjét átolvastam, javítottam, – nem is egyszer. Amikor a sorokat újraolvastam, eszembe jutottak a korábbi betoldások, azokat helyükre igazítottam. Szinte kívülről tudom az egészet. Egy hónapig tartó, megfeszített munkát jelentett az egyeztetés. Még azzal sem dicsekedhetem, hogy „Legszorgalmasabb olvasója én lehetek írásaimnak,” – legfeljebb azt, hogy talán egyedüli olvasója vagyok a regénynek.
Most kezdtem megérteni fiam intelmeit, hogy menteni kell az anyagot! Eddig én ezt úgy értettem, hogy egy oldalon többször megnyomom a mentés gombot. Ma már azt is tudom – saját keserves tapasztalatom alapján, – hogy ez nem elég, hanem minden munkát fontos lemezre is menteni! Az okos más kárán tanul, – én ez esetben nem tartoztam közéjük, mert saját káromat elszenvedve szereztem tapasztalatot.
Milyen jó, hogy legalább már itt tartok. Az átdolgozott regényrészt – az első kötetet – mind lemezre mentettem sok más anyaggal együtt. Ugyanis most meg nem az én hibámból, hanem a gép meghibásodása miatt minden rajta lévő anyag elszállt… Szerencsémre, a lemezre tett minden írást később rátelepíthettem az új könyvtáramba.
Amikor a naplók feldolgozásával végeztem, utána korabeli emlékeim, levelek, dokumentumok alapján kezdtem neki a regény folytatásának. És jöttek az emlékek, a gondolatok – a készen kapott naplókon túl – alig győztem leírni az emlékezetemben felbukkanó eseményeket. Regényem már háromkötetnyi terjedelműre dagadt.
Eltelt majd’ hat év, mióta számítógépen dolgozom. Most a háromkötetes életregényen kívül kiadásra vár több „kisregény”, sok novella (amelyből többet átdolgoztam pályázatokra), mesék, úti kalandok, és általam életképnek, karcolatnak nevezett rövid történet, újságcikkek, stb.
Legújabb regényeim, melyeken még dolgozom: Az első emberpár, Kellemes sziget és Tizenévesek voltunk. Három novelláskötetet állítottam össze, és két éve próbálkozom (inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel) versírással is.
Számítógépen írom a hivatalos és baráti leveleket. Időközben jelentkeztem számítógépes tanfolyamra, hogy bővítsem az eddig magánszorgalomból tanultakat, tökéletesítsem az Internet-kezelést, és az elektronikus levelek kezeléséhez se kelljen mások segítségét kérnem.
Egyetemista unokám jóvoltából készülőben van a HONLAP-om; szeretném a kész írásaimat megjelentetni. Csak azt nem tudom, hogy kell hozzáfogni a NAGY MŰ kiadatásának…
De azt elmondhatom, hogy mostanában legjobb barátom a számítógép.
25 hozzászólás
NAgyon kedvesen leírtad a történetedet! Remélem, olvasunk majd azokból az írásokból itt is !
Hej, pedig létezik egy olyan program, hogy GetDataBack… minden törölt adatot vissza képes hozni, ha nem formáztuk le teljesen a winchestert. :DDD De azt hiszem már úgyis mindegy 🙂
Virágnak válasz: Örülök, ha tetszett. Igyekszem minél több írásomat közzé tenni. Finta Kata
Cristalheart-nak: Én is tudom, hogy már késő. Sok munkámba került ez a lecke, de megérte. Nem sajnálom a rászánt időt, mert örömmel tölt el, ha írhatok, s ha másoktól is olvashatok. Finta Kata
ez nekem nagyon tetszett!!!
azt hiszem kezdhetek megint naplót írni, most hogy végig olvastam a művedet, rájöttem mennyi mindent szalasztottam el leírni. eddig el akartam égetni azt a két kis naplót amit írtam, de talán mégsem….
talán én ezért írok verseket mert nincs türelmem egy regényt megírni, vagy valami hosszabb terjedelmű dolgot. még van időm tudom, de így érzem.
ezért és a kitartásért miután minden veszett, le a kalappal előtted!
velem volt már úgy hogy mikor másnak kellett tanácsot adni (mikor valaki próbálkozott kisregénnyel), akokr volt ötletem, mikor pedig magam akartam neki ülni, csődbe ment. de sebaj.
mégegyszer gratu!
és még valami: nem tudom elkészült e már a honlapod, de ha igen kérlek küldd el a címet mert szívesen felnézek!
sanna-nak: Ne haragudj, csak most jutok hozzá, hogy elolvassam a véleményeket. Azt hittem, nem is nagyon érdekel senkit, amit feltöltök.
Nos: El ne dobjad a naplódat! Nekem például olyan volt, mikor megtaláltam (le sem merem írni, hány évig volt gondosan becsomagolva, jól elrejtve mindenki elől), s mikor időm jutott arra, hogy előszedjem és elolvassam.
Most olyan, mintha történelemkönyvet olvasnék, amikor belelapozok a régi naplókba, persze, kivételnek számítabak benne a személyes részek.
Gondolatébresztőnek jó egy ifjúkori napló, ezért őrizd meg Te is,
Köszönöm kedves soraidat.
Szintén sanna-nak:
Most látom, két hozzászólásod is van. A Honlapom már egyszer működött. Azt hiszem, említettem az írásomban, hogy egyetemista unokám készítette. Igazán nagyon mutatós, és jó megszerkesztett munka volt. Igaz, abban leginkább csak az Életem regényéről van szó, néhány novellámat is elő lehetett benne hívni.
Aztán nem tudom miért, jobbat akart, nekifogott átalakítani. Azonban harmadikos a harmadik évet hűzta le a műszaki egyetemen, időnként diákmunkát is vállal, s ezért most nem lehet megtekinteni.
Azt megígérhetem, hogyha mégis elkészül, jelezni fogom. Ha netán elfelejteném, az e-mailomat megadtam az adataim között, nyugodtan emlékeztess rá!
Kedves Kata!
Örülök, hogy olvashattalak! Remélem, sikerül kiadatnod, addig is oszd meg velünk, amit írsz!
Köszönöm az ajánlatodat, de nem sikerült. Az összes többi anyagomat – főleg a prózákat – könyvekbe
foglaltam, azonban azokat az Interneten a MEK-nél adattam ki, mert annyi pénzem nem volt, hogy azt a sok kötetet nyomtatva is kiadassam. Nem bántam meg, mert ott is ezrek olvassák a köteteket.
Köszönöm, hogy itt jártál és olvastad.
Szeretettel: Kata
Én is alig várom, hogy olvashassam Életed regényét………………. :))
L
Keves Lenabuci! Ha tudnád, milyen hosszú. Legutóbbi áttekintésem idején 14 fejezetre bontottam, ami megközlítőleg A/5-ös méretben egyenként száz oldal…
Olyan sokba kerülne, hogy az nem megy.
Örülök, hogy meglátoattálSzia!
Sok munkádba kerülhetett a tanulás és az írás, de azt hiszem megérte.:) Így sokan olvassák a regényedet, én meg örülök neki hogy olvashatom.
Hétvégén én is találtam gyerekkori naplókat, de egyelőre nem használom fel őket. Szeretek írni, de nem magamról.:)
Talán itt is elég sokan nyitnak rá a regényemre, amiért hálás vagyok, de én azt is szeretném, ha egy kiadó megvásárolná a kiadás jogát tőlem, terjesztené. Az lenne az igazi. De ez sajnos, már kiment a divatból, legföljebb a már hírneves írók munkáját keresik.
Nálad más a helyzet, aki még fiatal. Én már mindent leírhatok, koromnál fogva nem zavarhat, ki mit gondol az életemről, a régi és hol nehéz, hol mesés időkről…
Köszönöm az érdeklődésedet.
Szeretettel: Kata
Talán itt is elég sokan nyitnak rá a regényemre, amiért hálás vagyok, de én azt is szeretném, ha egy kiadó megvásárolná a kiadás jogát tőlem, terjesztené. Az lenne az igazi. De ez sajnos, már kiment a divatból, legföljebb a már hírneves írók munkáját keresik.
Nálad más a helyzet, aki még fiatal. Én már mindent leírhatok, koromnál fogva nem zavarhat, ki mit gondol az életemről, a régi és hol nehéz, hol mesés időkről…
Köszönöm az érdeklődésedet.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Miután annyi szép, megható, kedves és okos alkotásodat olvastam már, nagyon érdekes volt ez a régi írásod, ami a kezdetekről szól.
Remek dolog, hogy megbarátkoztál a számítógéppel, nem vette el a kedvedet a kezdeti sok kudarc és bosszúság.
Sokunk örömére így olvashatjuk a munkáidat, míg ha megmaradsz az írógépnél, csak Te élvezhetnéd az alkotásod eredményét.
Judit
Kedves Judit!
Bizony, nem volt könnyű áttérni az írógépről a számítógépre, minden nélkül, csak úgy, nekivágni. Jól érzékelted, hogy elég sok minden bonyolultnak számított nekem. Persze, az idősebb fiam, s még az egyik unokám is sokat segített megfejteni a számomra idegen nyelvezetet, s szerkezetet.
Az biztos, hogy ennek köszönhetem, hogy az elkészített munkáim napvilágot láthattak a Napvilágon is, és nagyon sok olvasótól kapok visszajelzést máshonnan is. Bizony, áldás a számítógép és az Inernet is (persze, hibái mellett).
Köszönöm kedves szavaidat, s örülök, hogy elolvastad.
szeretettel: Kata
Autodidakta módon kezdtem, és szerencsésnek érzem magam, hogy ezt is megismerhettem. Soha egyetlen tanfolyamon nem jártam. Mindig magamtól….mindig egyedül. Addig nyomok meg mindent, míg meg nem ismerem, mi lesz a következménye.
A naplóm! Nekem is van. Juttattad eszembe. Amikor 16 éves volt a lányom (20 éve!) olvasatra odaadtam neki, mondtam is hozzá…olvasatra! és nem bírálatra. 🙂
Szép lassan megismerlek Kata!
Szeretettel: Ilka
Így is kell! Nem begubózni, mert elmúlt az ember 20. Jól teszed! 🙂
Én is csak úgy, nekiültem a sz.gépnek, mert normál gépen koraifjúságomtól tudtam dolgozni. Azért jelentkeztem egy tanfolyamra (akkor már nagyjából ismertem a legfontosabbakat), hogy az Internettel is tisztában legyek. S ez az én formám, pont az én gépem romlott el, amikor az Internet oktatása került sorra.
Az én naplóimat pedig egy ifjú kérte el, mivel az egyetemi diplomájához ilyen témát választott. A fiatalember feleségével volt vendégünk két napit, hozott (szkennelőt ?) s az egészet lemásolta (5 kötet). Voltak részek, amit én kiemeltem belőle, mert nagyon személyes volt.
Köszönöm az érdeklődésed, hogy olvan az ókori történeteimet is olvasod.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Egyszer ajánlottad nekem ezt az írásod. Most volt időm elolvasni. Számomra elsősorban nagyon tanulságos volt. Az akaraterőd, a lelked regenerálódó képessége példamutató. Amit már egy jó ideje tudok rólad, pontosabban az írásaidon keresztül, hogy a sorrendiség pontos tartása miatt, nagyon világosak az írásaid. Ennél is érzem azt a tudatosságot, amivel felépíted a gondolataidat szépen rendezve vagy szerkesztve rakod kronológiai sorrendbe a eseményeket. Műszaki emberként is szeretem, ha tiszta, értelmes dologgal találkozom. Ilyen az írásod is, amelyet szeretettel olvastam. Zoli
Kedves Zoli!
Öröm számomra, hogy érdekel a történet. Nekem aztán az akaraterőből Odafenn bőven osztottak. Amit elhatározok, azt én szeretem pontosan véghezvinni. Bár kora-ifjúságom idején más pályáról ábrándoztam (mivel ügyes kezű vagyok, szeretek és tudok festeni, rajzolni és mindenféle kézimunkát is megtanultam) ezért művésznek, női ruhatervezőnek készültem, de sorsom másként döntött, mert apámat Marosvásárhelyre helyezték, s ott a sok-sok középiskola között éppen a művészeti hiányzott, s ezért azok között kellett választanom. De nem bántam meg, családi és tanulmányaim miatt, megálltam a helyem, hiszen az írás-olvasás nekem, és családom tagjainak is szokása volt, s ezért mindenütt komoly beosztásokat élvezhettem. S én mint ahogyan szerettem tanulni és iskolába járni, ugyanúgy szerettem azokat a helyeket, ahová az élet elvezetett, szívesen jártam dolgozni, amin sokan csodálkoztak.
Köszönöm, hogy nálam jártál, szeretettel látlak máskor is: Kata
Kedves Kata!
Nagy érdeklődéssel olvastam a számítógéppel kapcsolatos pozitív és negatív élményeidet. Érző lélekre vall, hogy kézzel naplót írtál életed fontos részeiről. Milyen jól tetted! Mióta nyugdíjas vagy, több a szabadidőd, ezeket mind fel tudtad dolgozni regényeidbe, novelláidba. Elolvastam a hozzászólásokra adott válaszaidat is, amiből megtudtam, hogy nemcsak írni, hanem rajzolni, festeni, kézimunkázni is tudsz. Fiatal koromban én is sokat kézimunkáztam. Miközben gyerekeim játszottak, én mindig az adott divatnak megfelelően horgoltam, kötöttem, hímeztem. Ma már ennek a kedvtelésemnek nem élek, helyette próbálom a könyvolvasást pótolni, amivel eléggé lemaradtam.
Sok szeretettel olvastalak! Matild
Szia Kata! 🙂
A fenti történet megírása óta elkoptattál néhány billentyűzetet. 🙂
Csodálom azt a kifogyhatatlan energiát, ami összegződik benned, és az összes részecskéjét jó dolgokra fordítod. Mindenkihez van egy kedves szavad, nem mész el a szépségek mellett még akkor sem, amikor gondod van.
Ahogy kitartottál a legnehezebb időszakokban is, ahogy fejlesztetted magad, az mind példa értékű, mert minden tekintetben messzire jutottál.
Nem tudom regényeid számát, ha még hozzáteszem apukád hagyatékának rendezését is, akkor szép eredményt kapunk.
Nekem kedvencem a "Gyermekem, Attila igaz története". 🙂
Azért írtam éppen ide, mert ez volt az első itteni prózád, a számítógépnek pedig valóban jelentős szerepe van az életedben. Ahogy említetted: a barátod.
Legyen még így, nagyon sokág! 🙂
Jó egészséget, ihletet kívánok hozzá. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalinkám!
Elég régen ismerjük egymást, azt is tudjuk, hogy Neked és nekem is jutott bánatból, de örömből is. sajnos, most is haza kellett hoznom kisfiamat (aki már régebben felnőtt korban van), mert egy orvos csak úgy egy alkalommal amikor hozzá kijött, csak úgy odavágta: az ilyen gyerekek csak 12 évig élnek… Képzelheted, mit éreztem akkor négyéves korában, amíg eljött a 12. éve… most újra nagy szüksége van rám, mert mikor utoljára meglátogattam, úgy nézett rám, mint aki már nem él. Keresni kellene olyan helyet, ahol kettőnket is befogadnának, s talán Dunántúl valahol már hasonló otthon, de nem ismerem a címét, s ahol nem kell eladni a lakást, hanem a nyugdíjunkból lehet fizetni, fiamnak is van hozzá képest elég rendes nyugdíja.
Ja, érdekel Téged, akkor megírom, hogy most 50 vagy 51 saját kötetem van fen a mek-nél, és még egy ott várakozik, hogy azt is elkészítsék. Az egyik vers-kötemhez valaki gyönyörű szöveget írt, amit talán nem is érdemlek meg.
Folytatom.
*
Apukának is 28 kötete van fent, és a többit is elküldtem már, most
nem is emlékszem, hogy mennyi hiányzik… Élvezettel írtam át a számítógépemben a kicsi számítógéppel írt regényeket, és közben jókat mulattam az érdekes szövegeken. A szerkesztés műve rám hárult, és én válogattam a sok szép borítólapokat. Nem volt könnyű, de megérte, és az én drága apám azt megérdemelte.
Sajnos, most bajban vagyok azért, hogy nagy fiam is itt van nálam immár 2000 óta, neki diplomája van, de nincs állása… s ez neki nem hiányzik. S ő volt az, akiért sokáig kellett fizetnem, mert hamar megnősült, s egy ideig még segítenem kellett őket. S ezért sem szeretetet, sem megértést nem kapok. Nagyon szomorú az életem, pedig sokévem ellenére igyekszem magam körül mindent megtenni, csak kevés időm marad pihenésre, és hiányzik a szerető gondoskodás, amit megérdemelnék.
Köszönöm szépen a kedves soraidat.
Szeretettel: Kata