Engem senki sem ért meg

Lívia: Engem senki sem ért meg. Milyen unalmas ez a családi összejövetel. Persze az ősök ragaszkodnak hozzá, még akkor is, ha látszik, hogy a hátuk közepére kívánják. Jó, megértem, nagymama egyszer nyolcvan éves az életben, és nem mindenki él ilyen sokáig, de akkor sem szeretem ezt a képmutatást. Anya állandóan veszekszik vele, már szinte mindenért rászól, most pedig körülugrálja, hogy így drága édesanyám, úgy drága édesanyám. Pedig nem is az anyja, hanem csak az anyósa. Ez a rajongás persze elsősorban a vendégeknek szól, hogy lássák a mi családunk mennyire megbecsüli az öregeket. Keresztanyám jóságosan bólogat, de én tudom, hogy átlát a szitán. Mézes-mázas szavakkal dicsérte azt a rondaságot, amit jó anyám az alkalomra felvett, pedig ennél csúnyább ruha nem is létezik a földön. Egyrészt teljesen ódivatú, másrészt a színe egyszerűen botrányos. Nagybátyám pedig a tortáról zeng dicshimnuszokat, hogy mennyire finom. Az is lenne, ha anya nem hagyta volna ki belőle a cukrot. Amióta a reformtáplálkozás híve, teljesen ehetetlen kajákat készít. A legnagyobb baj az, hogy rám kényszeríti a magvait meg a hülye pempőit, és nem enged el a barátaimmal hamburgert enni. Olyan égés volt, a múlt héten az egész banda elment a hamburgereshez, engem meg nem engedett el. Azt mondta, nem fogja hagyni, hogy szemét kajával mérgezzem magam. Kólát sem ihatok, mikor mindenki ezt issza, és ráadásul imádom is. Szóval nem mehettem el, és hiába fordultam apához, azt mondta, ebben anya dönt. Pedig szíve szerint elengedett volna, és sajnált is, de nem mert ellenszegülni anyámmal, mert utána hetekig el kellett volna viselnie a duzzogását. Így aztán otthon maradtam. A barátaim meg azóta is csúfolnak, hogy anyuci kicsi babája, mindjárt hozzuk neked a cumit. Még a legjobb barátnőm is kinevetett. Na és az a cirkusz, amit akkor rendeztek, amikor kékre festettem a hajam. Láttam, ettől még apám is kiborult, pedig szerintem baromira jó lett. Még a fiúk is megbámultak, különösen a Jocó. Igaz, hogy az osztályfőnököm csóválta a fejét, de aztán mégsem szólt. Legalább bemehetnék a szobámba számítógépezni, de nem lehet, nekem is részt kell vennem az ünnepségen. Na, de azért láttam, amit láttam. A nagyi az én ajándékomnak örült a legjobban, egyből be is falta. Hát persze, anya sosem venne csokit, mert azt is egészségtelennek tartja. Jaj, mindjárt elmenekülök! Bekapcsolták a CD lejátszót. Mi ez a macskanyávogás? Nem bírom hallgatni. Ha felnövök, én más leszek, mint ők. Sosem fogom megjátszani magam, ha valami nem tetszik, akkor azt meg is mondom.

Anya: Engem senki sem ért meg. Jó, tisztában vagyok vele, hogy a gyerekek ebben a korban lázadnak a szüleik ellen, de legalább ezen a jeles ünnepen ne vágna ilyen unott képet Lívia. Én igyekszem neki mindent megadni, a legdrágább gyümölcsöket is megveszem, és akkor mit kapok cserébe, fitymálást, leszólást. Már évek óta nem költöttem magamra semmit, csakhogy neki a legjobb minőségű búzából készült ételeket, biozöldségeket megvehessem, ő pedig inkább csipszet kér. Azt a méregdrága szandált sem hajlandó hordani, amit a névnapjára kapott. Azt mondja, manapság már senkinek sincs ilyen, csak égetné magát az osztálytársai előtt. Még hogy nem tetszik, nekem is ilyen volt gyerekkoromban, és mennyire imádtam. Sokkal kényelmesebb, mint ezek a mai viseletek. Most is olyan ruhát vett fel, hogy kilátszik a hasa. Aztán majd negyvenéves korára vesebajt kap. A zenéket, amiket hallgat, jobb, ha meg sem említem. Nincs is dallama. Hol ér fel Máté Péterrel vagy az Illéssel? Próbáltam vele megszerettetni, de nem érdekli. Én kiteszem a lelkem az egész családnak, de falra hányt borsó. Anyósomnak is mondom, hogy ne dohányozzon, mert tönkremegy az egészsége, de nem hallgat rám. Reggelente aztán siránkozik, hogy egész éjjel köhögött. Már megint elővette azt a szörnyű fényképalbumot. Én megértem, hogy fontosak számára az emlékei, de naponta végig akarja nézetni velünk. Ráadásul régiek, és kifakultak, nem is lehet kivenni, hogy mi van rajtuk. A hátam közepére sem kívántam ezt a mai napot, de mégiscsak a nyolcvanadik születésnapja van, ennyit megérdemel. Összehívtam a rokonságot, még tortát is sütöttem, de nem nagyon eszik. Jó, a magam módján készítettem el, de szerintem sokkal finomabb lett, mint bármelyik agyoncukrozott bolti sütemény. A sógornőm azt mondja ízlik neki, de észrevettem, hogy milyen arcot vágott az első falatnál. A férjem éppen a horgászélményeit meséli, csak azt tudnám, kit érdekel. Már nem is horgászik legalább tíz éve. Pedig jobb lenne, ha inkább horgászni járna, minthogy engem ellenőrizzen állandóan. Nincs egy szabad percem sem, még a munkahelyemen is felhívogat, hogy bent vagyok-e. Hát hol lennék máshol? Nem csodálom, hogy az előző két felesége elhagyta. Annyit sem tehetek, hogy munka után beüljek valahová egy kávét meginni a kollégáimmal, mert máris csörög a mobilom. Hiába kértem szép szavakkal, majd mérgesen, mégis felhív. Na és ha ott van Jóska velünk? Hadd legyen, ha kicsit flörtölgetünk is, nem ártunk vele senkinek. Az is jellemző a férjemre, hogy mit vett az anyjának. Egy fényképezőgépet, digitálisat. Mintha az öregasszonynak szüksége lenne rá. Még kezelni se tudja. Az én vitaminkészítményem legalább a javára válik. Líviától meg csokit kapott. Csokit, ami tiszta méreg. Tele van cukorral, és fogaknak is árt. Persze az anyósom már meg is ette, a vitaminos csomagot meg még ki sem bontotta. Bezzeg a dohányzást nem akarja abbahagyni, hiába mondom. Csodálom, hogy egyáltalán megérte ezt a kort. Milyen lehet a tüdeje, jobb rá sem gondolni. De akkor ne jöjjön nekem a panaszaival, hogy mennyit köhög! Mit tegyek, hogy hallgassanak rám?

Apa: Engem senki sem ért meg. Belementem, hogy megünnepeljük anyám születésnapját, pedig ki nem állhatom a felfordulást, amivel jár. Miután elmentek a vendégek, itt marad a rengeteg mosogatnivaló, amit igaz ugyan, hogy a feleségem elvégez, de a törölgetést és a porszívózást rám hagyja. Próbálok jó képet vágni, szórakoztatni a rokonokat, de az asszony mégis lesújtó pillantásokat lövell felém. Csak azt tudnám, miért. Inkább nekem lenne okom, hogy haragudjak. Sosem tudhatom, hogy mikor végzi egy másik férfi karjaiban. Már kétszer átéltem, hogy elhagytak, harmadszor nem akarom. Hát persze, hogy állandóan ellenőrzöm, minden lépéséről tudnom kell, hogy még időben megelőzhessem a bajt. Ő meg azzal vádol, hogy nem bízom benne. Hogyan is bíznék, amikor azzal a Jocóval kávézik állandóan. Az csak üres kifogás, hogy szüksége van a feszültség levezetésére a fárasztó nap után a kollégáival . Miért nem piheni ki magát itthon, velem? Kávéház helyett inkább főzne nekem pörköltet, vagy csinálna rántott húst, de nem hajlandó, merthogy a hosszú élet titka a vegetarianizmus. Ha jó falatra vágyom, kénytelen vagyok titokban vendéglőbe menni. Az én koromban bujkálni, megáll az ész. A múltkor majdnem lebuktam, mert ő is pont abba a vendéglőbe ment a munkatársaival. Alig tudtam elmenekülni, szerencsére nem vett észre. Csapott volna akkora patáliát, hogy még a szomszédok is összefutottak volna a veszekedésre. Ismerem jól a menetrendet. Először jön a hisztériás roham, utána pedig hetekig nem áll szóba senkivel. Quod licet Iovi, non licet bovi. (Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek.) Persze azzal magyarázná, hogy ő csak egy kávéra ment be, és nem azért, hogy hússal tömje magát. Amennyire isteníti az egészséges táplálkozást, nem tudom, a kávé hogyan fér bele. Tele van koffeinnel, szerintem sokkal károsabb, mint egy jó kis dinsztelt máj. Erről azonban nem lehet vele beszélni, mert azonnal felfortyan. Lívia meg úgy néz ki a kék hajával, mint egy…na, most majdnem mondtam valamit. Nem értem, ezek a mai fiatalok mit gondolnak magukról. Amikor én jártam iskolába, még azt sem engedték, hogy a lányok daueroltassák a hajukat, nemhogy befessék. Túl engedékeny az oktatási rendszer, ezért nincs a felnőtteknek tekintélyük. Látom rajta, alig várja már, hogy leléphessen. Most is mit csinál? A mobiltelefonját nyomkodja. Biztosan SMS-ezik valakivel, nemhogy rám figyelne, amikor a régi időkről mesélek, a horgászélményeimről. Sokat tanulhatna belőle. Anyám meg nem is örült az ajándékomnak. Megköszönte ugyan, de láttam rajta, nem igazán tud mit kezdeni a fényképezőgéppel. Pedig én csak jót akartam, hogy öregkorára legyen egy kis szórakozása. Elmehetne sétálni, és lefényképezhetné a virágokat. Újabb képeket tehetne az albumába. De tudom jól, rám senki sem hallgat.

Nagymama: Engem már senki sem ért meg. Kedves tőlük, hogy megünneplik a születésnapomat, de nekem csak nyűg az én koromban. Nem tudok sokáig ülni ebben a kényelmetlen fotelban, rettenetesen fáj a hátam, mégis mindig ide ültetnek, mert azt hiszik, ez a legjobb fotel. Nem is nagyon hallom, hogy mit beszélnek körülöttem, de azért bólogatok, nehogy azt higgyék, hogy udvariatlan vagyok. Úgy rágyújtanék már, de itt a nappaliban nem lehet, a menyem leteremtene érte. Na, nem a vendégek előtt, megvárná, amíg elmennek. Annyira ellenzi a cigarettát, de szegény uram halála óta ez az egyetlen örömöm. Hogy árt? Mit érdekel engem, legalább minél előbb az én Bélámmal leszek. Különben is ki szoktam menni az erkélyre, pedig a reumás lábaimmal már nehezemre esik a menés. A legújabb mániája az, hogy állandóan sétálni küld, mert szükségem van a jó levegőre. Ha tudná, milyen kín, amíg bejáratódik a lábam. A fiam meg mindent ráhagy. Ez a nő teljesen eluralja. Nem is tudom, minek vette el. Miért kellett harmadszor is megnősülnie? Az első volt az igazi, az kedves volt, házias, olyan jókat lehetett vele beszélgetni. Jobban meg kellett volna becsülnie. A második már lenézett, kikente-fente magát, de a legrosszabb ez a harmadik. Még egy normális ételt sem tud főzni. Sajnálja a sót, a fűszereket. Húst meg egyáltalán nem csinál, pedig öreg csontjaimnak milyen jólesne. Ez a torta is teljesen íztelen. A drága unokámmal pedig nem törődik senki. Hagyják, hogy rongyokban járjon, és az utcán csavarogjon. Megengedték neki, hogy kékre fesse a haját. És ahogy felesel! Egy nagy pofon kellene neki, mindjárt tudná, hogy hányadán áll. Este meg azelőtt a furcsa gép előtt ül, várjunk csak, mi is a neve…, megvan számítógép. A fiam az egyiknél, az unokám meg a másiknál. Órák hosszat meg sem szólalnak. Mi lesz így abból a gyerekből? A leckéjét nem kérdezi ki senki? Foglalkozni kellene vele, nem csak úgy magára hagyni.
Viszont az ajándék, amit Líviától kaptam, nagyon finom volt. Mogyorós csoki, a kedvencem. De ezzel a fényképezőgéppel mit csináljak! Nem akarok én már fényképeket készíteni, jobban szeretem a régieket nézegetni. Elő is veszem, ne felejtse el a rokonság az én szegény Bélámat. A vitaminokat meg odaadom a doktornőnek, úgyis olyan rendes hozzám. Persze titokban, nem akarom, hogy a menyem patáliát csapjon. Itt az albumom, szólok Líviának, hogy ő is lássa.