7. fejezet
Gépkorcsok
„ Ezek a félig gép korcsok képesek megtámadni népeket, egész bolygók élővilágát kiirtani, csupán pár évre elegendő energiáért! „ – Zilla kapitány
Kloh’na a Viatron IV bányászerőd anyahajó egyik magas beosztású tisztje. Pontosabban ő a bányászati felelős, ami az anyahajó kapitányi poszt után a legfelelősségteljesebb. Kloh’na tipikus cyborg volt, egy kívülállónak nem tűnt volna ki a tömegből.
Egyik szemén méregzöld vezérlőlencse, ami segítette az információk felmérésében. Kopasz fejét csövek és kábelek keresztezték. Szája előtt fém maszk volt, hogy bármely bolygó, bármely légköréből nyugodtan szippanthasson. Ám csupasz testét is itt-ott fém panelek és azokból induló kábelek borították, fölé mégis egy álltól bokáig érő palástot vett, ami eltakarta.
Általában a cyborgok teljesen meztelenek vagy félmeztelenek, ugyan is nagyrészüknek a teste nyolcvan százaléka takarva van a mesterséges szervek ellátásárért felelős gépekkel.
Kloh’na mellett Ghoul állt az energia felelős. Az ő dolga volt a bányászati felelős által kitermelt anyagok energiává alakítása és a bolygóról a hajóra való átirányításának felelőssége. A legveszélyesebb munka volt ez, ugyanis idelent a kibányászott nyersanyag kap egy oldószert, amitől megolvad és hővé alakul, azt pedig az anyahajó sugárral lövi meg, majd szippantja magába. Ilyenkor egy hatalmas tűzoszlop formájában zúdul az energia a felszín alól ki az űrben keringő anyahajóig.
Ghoul egyedülálló cyborg volt. Széles hátáról és hosszú ősz hajáról azonnal meg lehetett ismerni ezer közül is. Nem volt ugyan nagydarab, de izmoknak sem volt híján. Egykor katonai tisztként szolgált, de a mesterséges szervei és az eredeti teste sem bírta már a harcokat.
Voltak, akik viccelődtek ezzel, de annak azonnal betörte a koponyáját, vagy eltörte a gerincét. Így hamar megtanulták a nevét és tudták, ha részegek is, kivel nem szabad kötekedni vagy gondolatlanul viccelődni.
A cyborgok voltak az emberek leszármazottai. Sok ezer évvel ez előtt, annyira eltúlzottan gyártották az életüket segítő gépeket, míg aztán eljött a nap, amitől már azoktól függtek. Eljött az általuk elindított negyedik világméretű háború, amiben vegyi és atomfegyverek garmadáját indították egymásnak. A háború túlélői maroknyian voltak csupán. Megesküdtek, hogy soha többé nem háborúznak egymás közt, különben a fajuk végleg kihal. Ám a gépektől ezután is függött életük fenntartása. A Föld energiái kifogytak s ezért rákényszerültek más bolygók kihasználására.
Lassan kifejlődött a mai eljárásuk, amivel bármely bolygóról, legyen lakatlan vagy lakott akár, felszippantanak minden elérhető energiát. Amíg elélnek a tartalékból és van halott bolygó, addig abból élnek, de néha a szükség ráviszi a cyborgokat, hogy népeket támadjanak meg vagy irtsanak ki azért, hogy pár évre felfrissítsék a tartalékaikat.
Bányászerődeik egyetlen hatalmas flottában mozognak, és egyszerre szippantják csontosra a bolygókat. Gyönyörű látvány, ahogy egyszerre lángol fel ezernél is több anyahajó energiaoszlopa, és mint egy sündisznó, áll ki a bolygó felszínéből tüskeként.
Más fajokkal nem ápolnak diplomáciai kapcsolatokat, csupán a túlélés az egyetlen céljuk a galaxisban való létükkel. Nem feltétlenül támadnak meg civilizációkat, hacsak nem éppen szükség van az energiáikra.
A Hahn III jelű bolygó tökéletes volt számukra. Számításaik szerint, ezer éve egy üstökös pusztította el az itt lakó még nem galaktikus civilizációt s így gondok nélkül fúrhattak bányákat a földkéregbe. Már fél éve hordták a felsőbb barlangokba a nyersanyagot, s a Viatron IV bányászerőd szektorában lévő bánya lassan kiürült. Elkezdhették az energiává alakítását, Ghoul ezért jött le. Személyesen akarta ellenőrizni felső barlang elárasztását.
Ilyenkor az alsóbb barlangokat elzárják, minden munkás és gép elhagyja azt, majd elkezdik megtölteni egy igen sugárzó és forró anyaggal, amitől szinte cseppfolyóssá válik a nyersanyag, legyen az bármi.
Ez eltart egy-két napig, aztán Ghoul beindíttatja a lézert, amivel meglövik, s rögtön ezután elkezdik felszippantani a bányászerőd energia celláiba.
A cellák elraktározzák, ahol hűtésre kerül, amitől lelassul a felhasználódása. Majd kisebb akkumulátorokba töltik fel, amiket a cyborgok használnak a létfenntartó gépeik ellátására.
Egy bolygó energia forrásai így, átlagosan három-négy évig képesek fenntartani egy bányászerődöt és annak harmincezer fős lakosságát.
– Draccon az. – nézett fel a tiszta égre Ghoul. Egy apró fémes jármű csillant meg.
Elég ritkás volt a légkör, az ezer évvel ez előtti üstökös rendesen elintézte. Ezért az űr sötétje, még nappal is látszott, odakint pedig a hatalmas bányászerődök.
– Hm. Remélem nem megint talált valami kivetni valót az eljárásodban. – nevetett fel Kloh’na.
Ghoul dörmögő kuncogása követte. Ennek a szerencsétlen vézna bányászfelelősnek megengedte, hogy viccelődjön vele, ugyan is párszor kihúzta a slamasztikából, Draccon kapitány előtt.
Bár úgy látszott erre többé nem nagyon lesz szüksége, ugyan is a kapitány szinte barátsággal közeledett az egykori katonatiszt felé.
Draccon hajója szokásos cyborg csapatszállító volt. Kerek formájú, tele csövekkel és pufogó hajtóművekkel. Egyenesen melléjük szállt le.
Az alján zsilip nyílt, aztán egy rámpa ereszkedett a füves homokba.
– Gyönyörű bolygó, uram! – szólt először Kloh’na, aki már hónapok óta nem látta Draccont.
Egy középmagas, széles vállú, mogorva tekintetű cyborg közeledett hozzájuk. Feje teljesen kopaszon csillogott, ám ő volt az egyetlen, akinek dísz magasodott a feje mögött, mint egy legyező. Az arany dísz aljából, sárga szegélyű, fekete köpeny lógott a földig.
– Hogy halad? – kérdezte kifejezéstelen arccal, amint odaért hozzájuk.
– Természetesen minden rendben működik. – mondta Ghoul.
– Kloh’na itt már végzett! Menjen fel, a tanácsteremben várják magát egy bolygó véleményezése miatt. – szegezte neki a kapitány.
– Igen, uram!
– Nos, Ghoul energiafelelős. Tudja mit hallottam? – kezdte Draccon, miközben Kloh’na fellépett egy csapatszállítóra. – Hiyadi anyahajók állomásoztak a Klion V körül. Az egyik felderítő droid éppen azt a bolygót kémlelte, amikor az egyik hegycsúcs közelében két hajót is felfedezett. Azonnal minden szenzorát aktiválta és így sikerült elcsípnünk pár mondatot egy ott zajló beszélgetésből. Nehéz volt lefordíttatni ugyan, de végül meglett pár értelmes, egymást követő szó.
– Miről beszéltek, kapitány? – kérdezett rá Ghoul.
– Hadjáratot indítanak, amiben minden faj elpusztításra kerül. – mondta Draccon és hirtelen kifakadt a nevetéstől.
Ghoul is követte, szívből nevetett a beképzelt hegyes fülűek nagyképű tervein.
– Tőlünk fogják kapni az első pofont. Így döntött a tanács. Én vállaltam el az akciót. Egy csatahajót küldök ki egy hiyadi bolygóra. Maga lesz a parancsnoka. Mostantól kezdve visszahelyezem aktív állományba, és előléptetem erődkapitánnyá.
Ghoul köpni, nyelni nem tudott. Csak bámult Dracconra és szemeit csillogtatta.
– Igen is kapitány! – tisztelgett a nagydarab, ősz cyborg.
– A Flion I-re helyezem kapitánynak.
Kloh’na előtt nyílt a zsilip és máris a taktikai teremben találta magát, ami zsúfolásig volt telve koordinátorokkal, stratégákkal és mérnökökkel.
– Á! Bányászfelelős Kloh’na! – kiáltotta túl a tömeget egy alacsony, dagadt cyborg. – Jöjjön kérem, az ön véleménye sokat dob a dologban!
Közelebb lépett a holoasztalhoz, ami körül zsongva tolongtak a jelenlévők. Szemügyre vette azt, és amint felismerte az ábrákat, elkerekedett szemekkel bámult vissza az őt vizslató cyborgokhoz. A hangzavar kissé elült, kíváncsian hallgatták, mit szól Kloh’na.
– Ehhez a bolygóhoz katonai vezetők is kellenek uraim! Hiszen tudják, hogyan pusztult el az ottani civilizáció! Nem gondolják, hogy csak odaállítunk és fúrni kezdünk?
– Nagyon rég volt. Azt feltételezzük, hogy már talán tovább is álltak azok a képzeletbeli szörnyetegek. – mondta ellenérvként a dagadt cyborg, aki valójában tanácsadóként szolgált a Viatron IV-en.
– Talán száz- vagy kétszáz éve történt. Ez idő alatt, nemhogy eltűntek onnan, tisztelt Dharug, de még tovább is fejlődtek valószínűleg és mostanra az egész bolygót benépesítették. – világosította fel Kloh’na a teremben tanácskozókat is.
– A bolygón élő civilizóció… – kezdte Dahrug.
– A lidércek. Igen? – vágott közbe Kloh’na.
– Köszönöm. Szóval, olyan gyorsan nőtték ki magukat az űrben való utazásig, hogy a nyersanyagaik csupán kis részét használták fel, azt is az úgy nevezett klicellon gyártásához. Ezután már, minden anyagot más bolygókról vámoltak be. Szinte itt hagyták nekünk. A benne lévő nyersanyagokkal akár tíz évre elegendő energiát is ki tudunk termelni. – folytatta Dahrug. – Dracconnak javasolni fogom az Ellont. A tanácsban pedig majd eldöntik, megéri-e kockáztatni pár katonát tízévnyi energiáért.
– A választ előre tudjuk, tisztelt tanácsos. – mondta Kloh’na.
– Szóval, amennyiben megtisztították a felszínt, maga képes lesz kitermelni a bányászerődünk számára elegendő energiát, előreláthatólag tíz évre. Azt hiszem, ennyi áldozatot meghozhatunk annak érdekében, hogy ki tudja? Talán egy évtizedig nem kell bányásznunk sehol. Ez hatalmas nyereség lenne számunkra. – mondta ezt is Kloh’nának, ám valójában mindenkihez szólt.
Ghoul megállt a kettényílt zsilipajtóban és gyökeret eresztett lábakkal bámulta meg leendő csatahajóját, a Flion I-t. Gyönyör árasztotta el az egész testét, már amit még emberi szövetből hálózott erek tartottak életben. A tarkóján végigfutó bizsergés olyan volt, mintha szajhák puha nyelvei nyaldosták volna végig.
Hát újra katona lett, méghozzá az egyik legmagasabb rangban. Ghoul erődkapitány! Elmosolyodott, ahogy eljátszott magában a szavak erejével. Ezután már ezrek fognak neki tisztelegni és az ő parancsára meghalni.
Draccon hatalmas erőt adott a kezébe, de neki eszébe sem jutott visszaélni vele. Teljesíti a bányászerőd kapitányának minden parancsát, mint az engedelmes kutya, aztán elveszi méltó jussát.
Draccon előtt csak meghajolni lehet, ez már szállóigévé vált. Senki nem tudta hogyan csinálja, de mindenki tartott tőle és még senki sem vetette fel annak ötletét, hogy le kéne váltani korára való tekintettel. Ugyanis a többi bányászerőd tíz-húszévente leváltja kapitányát, ám a Viatron IV-en már több, mint harminc éve uralkodik.
Ghoul kirázta fejéből a gondolatterelő képeket, aztán elindult saját csatahajója felé, ami körül most is száz és száz cyborg sündörgött. Szereltek, hegesztettek és javították a hajó állapotát. Felkészítették a csatára.
Ahogy Ghoul közeledett, egyesével vagy csoportosával megálltak előtte és tisztelegtek. Hát már is tudják, ki itt a parancsnok! Helyes! – gondolta.
Fellépett az egyik lenyitott rámpán, majd betért a csatahajó belső hangárába, ami most ugyan üres volt, de nemsokára megtöltik majd finom tankokkal és siklókkal, illetve egyéb hadijárművekkel. A repülő, illetve légvédelmi fegyverek és járművek egy másik hangárjában lesznek, közvetlenül a gyalogsági csapatszállító hajókkal szomszédos csarnokban.
Hatalmas csatahajó.
– Erődparancsnok úr! Zorath százados vagyok, az ön első tisztje leszek a hajón. Amíg maga távol van, önt helyettesítem majd a parancsnokságban. – lépett fel a rámpán, utána, egy alacsonyabb és véznább cyborg.
– Jól van Zorath. Én ugyan is elég sokat leszek távol a csata ideje alatt. Jobb szeretem a kézitusát, mint egy térkép felett görnyedve bámulni és számolni a veszteségeket. Ezt meghagyom a tisztjeimnek. – mondta szinte gúnyosan Ghoul.
– Értem kapitány! Kívánja, hogy felsoroljam a rendelkezésére álló állományt? – kérdezte Zorath egy holopadot tartva maga elé.
– Inkább átnézném én magam. – mondta Ghoul és elvette tőle a padot. – Hm. – dörmögte. – Nem is rossz Zorath. Ezekkel már lehet aprítani, nem igaz? – kérdezte, aztán felnevetett a sajátos mennydörgő módján.
– Így van, uram! Elég szép tűzerőt képviselünk majd a hiyadik ellen.
– Maga honnan tud a célpontról? – nézett meglepetten rá Ghoul.
– Tisztjeként én is kaptam az eligazítási csomagból a padomra. Valószínűleg nem bánja, ha mi is tudunk a tervezett ütközetről, így fel tudunk készülni.
– Persze, nem bánom. De jobban örültem volna, ha én magam mondom el. Remélem nem fognak minden lépésembe belekotyogni idefentről. – mormogta az erődkapitány.
Dahrug lépett be a nemrég visszaérkezett Draccon kapitány parancsnoki hídjára. Az alacsony, elhízott cyborg magabiztos képpel, és hatalmas kerek szemeit forgatva közeledett a felé forduló kapitányhoz.
Draccon éppen a hatalmas kijelzőket bámulta, amin a sugárrá alakított energiát felvevő bányászerődök látszottak.
– Draccon. Örülök, hogy itt talállak. – szólította meg a tanácsos, bár csak ő érezte, úgy, hogy ezt csak neki szabad. – Egy igen érdekes dolgot találtak a koordinátorok.
Dahrug körbenézett, hogy az irányítók a dolgukat végzik-e és nem hallgatóznak.
– Egy távoli bolygón akár egy évtizedre elegendő energiát tudnánk kinyerni, minden bányászerőd számára.
Draccon csak ekkor fordult meg, hogy a dülledt szemekbe tudjon nézni.
– Miféle bolygó rendelkezik ennyi kinccsel?
– Az Ellon, kapitány.
A bányászerőd kapitányának arcán nem látszottak soha érzelmek, de amikor így kivárt, mint most is, az jelentette a meglepettséget.
– A lidércek anyabolygója? – kérdezett rá, megerősítésre várva.
– Igen. De mint tudod te is, már majdnem kétszáz éve nem él ott semmi. Véleményem szerint, ez az erőforrás lehet az elsődleges a felnövő generáció és a mi öregkorunk biztosítására. – hadarta Dahrug. Már szinte nyáladzott, úgy várta a kapitány véleményét.
– Van ennek valami hátulütője, úgy érzem. Azt a bolygót nem hiába kerülték el kétszáz évig! – szögezte neki Draccon.
– Jól gondolod. A sáskák pusztították ki a lidércek hazáját, amiért ők elbuktak és elszóródtak a galaxisban. Ám előtte csupán a klicellon nevű anyagukhoz bányásztak nyersanyagot, minden más a kőzetek rabságában maradt, nekünk elraktározva. A sáskák ugyan ott maradtak, de véleményem szerint egyetlen ezred is elegendő lehet a megtisztítására.
– Valóban ilyen könnyen adná magát, az utóbbi száz év legnagyobb energiaforrása? Meglátjuk, tanácsos. Mindenképpen szavazást indítványozok az Ellonnal kapcsolatban. – mondta Draccon és elfordult, jelezve, hogy a beszélgetést itt le is zárta.
Dahrug meghajolt, majd súlyos léptei alatt dübörgő lábakkal távozott a hídról.
– Energiát felvenni. Eleget vártunk! – adta parancsba Draccon.
1 hozzászólás
Kedves Blackbird! Jó hírem van: Belôled egy nagyon jó sci-fi író lesz! Csak így tovább! Üdv: Kovács Katalin (Cathrin Smith)