Fogtam a kezét, jeges volt. Csak a gép tompa zaja és a monitoron futó görbe jelezte, hogy még él. A vérnyomás 60-on állt, nem reagált a gyógyszerre sem, pedig, ha 95 fölé emelkedne, jöhetne a művesekezelés, aztán egy új vese…
Rövid időre engedtek be hozzá, az intenzíven nem zavarhatom sokáig az élni vagy halni készülőt.
"Néhány napja még együtt nevettünk, hogy még ezt műtétet is kibírtad, mint sok-sok évvel ezelőtt az elsőt. Te bátor, bátor repülős!
De most leállt a másik veséd is. A nővér pedig azt mondta, hogy ma meghalsz, apa…"
A monitort néztem. Egyszer csak a szám emelkedni kezdett… hatvankettő, hatvannégy aztán egyet vissza, majd újra fölfelé.
És akkor beugrott a Reiki, az energiaátadás. Tudtam, hogy működik, de már évek óta nem foglalkoztam vele. Most mégis eszembe jutott, hogy a beavatás után megráztam mindenkit, akihez csak hozzáértem, még a TV képcsöve is kidurrant, amikor leültem elé…
"A kezed fogom… melegszik, apa. A vérnyomásod már hetven, hetvenöt…"
A nővér ránézett a monitorra és elmosolyodott. Nem küldött ki, csak elhúzta a paravánt.
"Gyerünk apa, gyerünk…! Lassan, de biztosan emelkedett a szám.
Nyolcvan, nyolcvanöt…
Kilencvenötnél megrándult a teste, de a vérnyomása abban a pillanatban lezuhant újra hatvanra…
"Nem akarsz visszajönni, ugye? Nem kell több műtét, nem kell több fájdalom…
Talán már látod is a fényt, a lebegve közeledő, mosolygós arcokat… amiről meséltem neked, az autóbalesetem után. Nem éreztem
akkor semmi mást, csak az eufóriát, a mindent átölelő, végtelen szeretetet. Hát, menj, apa, ott sokkal jobb lesz neked…"
A nővér kikísért, mondani akartam neki, hogy tévedett, az Apák nem halnak meg soha!
Nem szóltam, mert egyszer majd ő is tudni fogja.
2 hozzászólás
Nagyon szép, és megható, kedves Évi.
Könnyeket csaltál a szemembe…
Ölellek!
Ida
Igazad van, nem halnak meg…
Minden jót!