Érzés 24.

Bejött az anyja a szobába, eljött az esti fürdetés ideje. Ez is olyan megalázó, hogy újból úgy kell fürdetni mint kisgyerek korában. Magatehetetlen volt és ez minden másnál jobban dühítette. Nem tudta elviselni azt, hogy segítségre szorult. A tolószékbe is úgy kellett berángatni, mert túl nehéz volt ahhoz, hogy felemelje az anyja.
Mikor végeztek akkor behozta a vacsorát és együtt megették. A balesete óta ez mindig így történt. Ilyenkor próbált egy kis életet vinni a betegágyhoz, de Jorgos annyira befelé fordult, hogy nem akart a külvilágról tudomást szerezni. Nem akart senkivel érintkezni, nem akarta, hogy ilyen nyomorékon lássák. Azt, hogy pelenkázni kell, mert nem érez semmit. Néha az őrület határán volt, nem érzett fizikai fájdalmat, de a lelki fájdalom az belül ette… marcangolta… véresre rágta a bensőjét. Nem tudott tenni ellene, már feladott mindent. Derékba tört az élete, karrierje, elhagyta mindenki. Csak nagyon kevesen maradtak, akik nem szánalomból jöttek hozzá. D ő mindenkivel durva volt, bántotta azokat akik felkeresték. Így szép lassan elmaradtak, már csak Vasilij volt, aki jött rendszeresen, őt nem tudta elmarni magától. Ő jelentette a külvilágot számára.
A vacsora végeztével az anyja még betakarta, elrendezett körülötte mindent. A keze alá rakta az üvegkancsót, poharat és a könyvet. Adott egy puszit a feje búbjára és elment lefeküdni.
Ott maradt a gondolataival egyedül. Ezek az esték voltak a legrosszabbak, ilyenkor már nem tudott mit csinálni. A könyv, jutott eszébe, lássuk hova jut Iréne.

„ … Született egy fiam, csodálatos érzés volt. Persze férjemet ez se hatotta meg, ugyan úgy ütött, ha nem tetszett neki valami. És az évek alatt se változott, csak még rosszabb lett. Nem láttam kiutat, nem számíthattam senkire…. „

Nica már megint befurakodtál a gondolataimba? Mért van az, hogy most olyan sokat gondolok rád? Eddig hónapokig nem jutottál az eszembe, és most, hogy ilyen nyomorék lettem csak terád tudok gondolni. Nem akarok én tőled semmit, nem tehetem. Addig még egészséges voltam, sose gondoltam rád, így már nem akarok belegázolni az életedbe.
Hörögve vette a levegőt, hagyta, hogy szeméből kicsorduljon a könnye és végig folyjék az arcán. Mérhetetlen kín kerítette hatalmába és ő csak tűrte- tűrte. Ez a könyv, ettől vannak ilyen gondolataim. Félre dobta, nem olvasom, nem akarom, nem és nem. Megpróbált inni egy korty vizet, de olyan feldúlt volt, hogy kiöntötte az egészet a földre. Velőtrázón tört fel belőle az üvöltés. Az anyja rémülten rohant át hozzá, nem tudva, hogy mi történt vele. Átölelve próbálta csitítani, simogatta addig míg valamelyest megnyugodott. Majd mikor látta, hogy már egyenletesen veszi a levegőt, dúdolni kezdett neki, úgy mint mikor még kisgyerek volt.
Elcsendesedett lassan minden, és Jorgos átcsúszott az álomvilágba.
Álmában szaladt a tengerparton, nagyokat csobbanva annak hűsítő vizébe. Álmában egészséges volt, életvidám, sikeres zenész és boldog. Koncerteket adott, külföldön nyaralt. Élte az életét.
A reggeleket utálta, ilyenkor jött a gyógytornász, hogy átmozgassa. Tudta ő, hogy ennek nincs értelme, úgyse fog sokáig élni. Mikor vége volt a tornának, akkor jött az anyja és ketten megreggeliztek. Próbálkozás átülni a tolószékbe és amikor sikerült, akkor az ablak előtt nézte a fákat. Az utcára nem látott le, így csak a madarak maradtak, őket figyelte, televíziót nem nézett, sose érdekelte. Még az olvasás ami jobb pillanataiban lekötötte a figyelmét.
A könyv, hol is van? Kikiabált az anyjának, hogy keresse meg. Meg is lett, a szoba túlsó végébe repült az este. Kezébe vette és újból neki állt olvasni.

„ … Tudtam, hogy csak magam oldhatom meg az életem, nekem kell valamit kitalálnom. Hogy mit azt most még nem tudom, de így nem élhetek. Anyámék és a testvéreim szerint nagyon nagy szerencsém volt a férjemmel. Az, hogy néha megver, az nem számit, biztos okot adok rá. Anyám, akit szintén vert az apám, neki ez volt a természetes. De én nem tudok így élni. Rettegés volt minden napom. Mikor már hallom, hogy kiabál, Iréne, hol vagy, Nica merre csavarogsz? Hát hiába beszélek neked? Iréne!
Reszkettem a férjemtől… „

Nica mesélt egyszer a férjéről, aki szintén ilyen durva volt. Ő kapott ennyi verést. Emlékszem, mikor mesélte nekem, mennyire megrázó volt ennyi brutalitást végig hallgatni. Neki szegénykémnek átélni. Nem is értem, hogy tudta túlélni? És én milyen kegyetlen voltam hozzá? Elmentem, elhagytam, és soha se jelentkeztem. Semmit se tud azóta rólam, azt se, hogy azóta már én is itt vegetálok vele egy városban. Jó lenne látni, jó lenne tudni róla. Mi történt vele az elmúlt hónapokban? Tudom sose bocsátaná meg azt, hogy kegyetlenül elhagytam. Hogy hibáztam-e most már nem tudnám megmondani, már nincs jelentősége.