Akkoriban eltűnt az arcomról a mosoly, nem volt miért mosolyognom, nem volt öröm az életemben. Azt hittem, hogy már mindig így lesz. Az életem egy rettegés volt. Nem tudtam, mikor jön a következő pofon, és senki se volt aki segített volna. De hogyan is várhattam segítséget, ha senki sem tudott róla! Így maradt a verés és a rettegés. Sokszor úgy megvert, hogy az orromból ömlött a vér, de ez mintha hergelte volna annál jobban ütött. Lefogta a kezem, hogy ne tudjak védekezni, nem is tudtam volna, már régen nem volt annyi erőm. Csak viseletem az ütlegeket, és közben imádkoztam, hogy minél hamarább fáradjon el.De bivaly erős volt, sokára fáradt. Örömét lelte abban, ha verhetett.
A hónapok múltával már felhagytam az imádkozással is, hiszen Isten már rég elhagyott. Rossz báránya lehettem, hogy nem segített. Hát én meg megtagadlak, többé nem hiszek benned. Volt hogy napokig nem tudtam egy-egy verés után felkelni, ha nem lett volna a fiam, akkor már nem élnék. Neki köszönhetem az életem, mikor egy falat kenyeret tett a számba egy korty tejjel, akkor az tényleg életet mentett. Pedig még csak négy éves volt, de feltudta fogni, hogy milyen beteg vagyok, mikor az ágyban maradok. Rengeteget éheztünk, sokszor nem volt mit ennünk. Kölcsön kértünk attól akitől csak tudtunk, hogy egy kis kenyerünk és tejünk legyen. Volt hogy napokig csak azt ettünk. De Sasza nem panaszkodott. Ki voltunk szolgáltatva Sándor kénye kedvére. Azt csinált velünk amit csak akart. Lelki terror alatt tartott bennünket. próbálkoztam azzal, hogy kizárom a lakásból, de betörte az ajtót és olyan verést kaptam, hogy csupa kék foltos lettem. Lelkileg megnyomorított és fizikailag összevert nő voltam. Nem láttam kiutat, nem találtam segítséget. A verések egyre durvábbak és durvábbak lettek. Mikor a nagy késsel kergetett, akkor ha sikerült kimenekültünk az utcára vagy a szomszédba és ők bujtattak el a gyerekkel együtt. A szekrényben kuporogtunk, ne hogy megtaláljon bennünket. De nem volt senki más ahová mehettünk volna. Pokol volt amíg vártunk arra, hogy lecsillapodjon. Ott a szekrényben kuporogva döbbentem rá, hogy milyen élet vár így rám? Hát én csak ennyit érdemlek? Megoldásokat kerestem, de olyan tehetetlen voltam. És még mindig nem mertem szólni apámnak. Pedig már tudtam, hogy igaza volt.
Élet, mit akarsz tőlem, meddig kell ezt elviselnem, fejezd már be! Ha meg akarsz ölni, mért húzod, mért nem teszed meg? Meddig kell szenvednem, mennyit bírok elviselni? Az ember tűrőképessége mekkora, hol a határ amikor azt mondja elég, nem bírom tovább? Vége ennél bármi más csak jobb lehet.
De tűrtem és csak tűrtem. Engem nem lehet megtörni, kibírom magamért a fiamért. Azért se döglök bele, azért is felállok innen és ember maradok. Legyőzlek élet, én leszek a győztes, most még nem tudom hogyan, de akkor is én győzők.
3 hozzászólás
Úgy látom a főszereplő az összes elkövethető hibát elkövette. Visszafogadta, elhitte hogy megváltozik, és mikor látta hogy nem, nem kért segítséget, pedig több helyről is kérhetnek a bántalmazott nők…Azt hiszem a valóságot írod le, hisz nagyon sok ilyen nő van.
Jó a leírás, én lehet hogy a nő lelkiállapotára helyeztem volna kicsit jobban a hangsúlyt.
Kedves Arthemis
Nagyon jól látod a problémát, de sajnos nem is olyan sok helyről várható a segítség mint ahogy hiszed. a rendőrség csak akkor segít ha már vér folyik, és hidd el ez tényleg így van.
De regényemben ez amit most írtam csak egy fejezet, még folytatódik a történet. Még koránt sincs vége.
Köszönöm hogy olvasod, és ha érdekel a folytatás akkor nézz be hozzám továbbra is.
Elizavetta
Tudom, és megértem, milyen kilátástalan helyzetben éltél, de régen fel kellett volna adni a gondolatot, hogy ezt ki kell bírnod. Előbb kellett volna segítséget kérned édesapádtól, még ha ő előre figyelmetetett is arra, hogy rossz házasságba kerülsz.
Az írásod javul, csak egy-két helyen van inkább elírás, például egy helyen pont után kisbetűvel kezded, s ilyenek. Biztosan később úgyis átolvasod még, lesz idő a javításra.
Aggódva olvasom tovább.
Elmaradtam, pedig figyeltem, de bizts olyankor, amikor már levették az írásodat az oldalról.
Megyek a következőhöz!