Éltető víz ömlik ránk az égből,
ráfagy azonnal a bokrokra, fákra,
ereszt valahol az ég óceánja,
s a reggeli táj ezer tükréből
csilingel felénk egy távoli nyár
színes és illatos, tenger virága.
Szél beszélget az ablakok alatt,
némelyik arc olyan távoli már…
A csönd kezei fagyosak lettek,
opálos fényű emlékek kúsznak
a ködössé foszlott felhőkből, estek,
tábortüzek és fények búcsúznak,
nyarunk fényei deresek lettek,
szárnyaló emlékek messzire húztak.
6 hozzászólás
Kedves András!
De még mennyire ráfagy!
Mindenről jégcsapocskák lógnak…
De a szonetted gyönyörű!
Gratulálok, Judit
Szép András, mint mindig!
Szép napot kívánok:Selanne
Gyönyörűséges a téli szonetted, Kedves András… Nem szeretem a telet, de bizony olyan szépen írsz róla, hogy egy pillanatra megfeledkeztem az ellenérzésről..:))))
Szép megszemélyesítések, jelzők teszik még szebbé alkotásodat! Szeretettel üdvözöllek: Lyza
Szépen megírt évszakváltozás egy kis emlékkép visszatükröződéssel!
Bizony, itt a tél, de versed gyönyörű!
Gratula!
Barátsággal:Fél-X
Nagyon szép lett, gratulálok!
Szeretettel: Rozália
köszönöm, hogy olvastátok