Eutanázia-az elveszett remény

Többször volt beteg a kutyánk, gyakori vendégek voltunk az állatorvosnál. Sajnos néhány lelkiismeretlen tenyésztő/tisztelet a kivételnek/ a pénz, a haszon reményében túltenyészti a kutyákat, aminek következményeit szegény kutyák, gazdik viselik. Ám most sejtettük, hogy nagyobb a baj a szokásosnál. Étvágytalan, kedvetlen volt. Félrehúzódott, nem akart a központban lenni, úgy, mint máskor. Egyáltalán, minden szokása megváltozott. Máskor, ha autóba ültünk, nyugtalan volt, félt, hogy hátha megint orvoshoz megyünk. De most túl nyugodt volt…Az orvos bíztatott a vizsgálatok után, hogy egy vesével is lehet élni. Emlékszem, mikor mentünk kutyust választani, ő bebújt a fotel alá, és bepisilt. Őt választottuk, félretéve a könyvekben olvasottakat, hogy mi alapján is válasszunk kutyát. Nekünk ő kellett! Most némán ültünk a kocsiban. Egy hete tudom, hogy ma visszük műtétre. Egy hete érzem az eszemmel, hogy ez lesz az utolsó utunk. A szívemben azonban ott volt a remény.
Amikor megérkeztünk infúzióra tették, a lányomat ki kellett küldeni a rendelőből, mert annyira zokogott. Fogtam a karomban, s néztem a lassan hulló infúzió cseppeket….
Emlékszem…amikor hazavittük, letettük a folyosón, és a nagyfiam azt kérdezte:”Mi van, játékkutyát vettetek?” Mert csak ült, olyan volt, mint egy plüsskutya. Persze hamar belakta a lakást. Megbeszéltük, hogy hol lehet és hol nem, persze ezt már az első héten felrúgtuk. Elvarázsolt kedvességével, szeretetével. Nézem még mennyi időnk van. A férjem át akarta venni a kezemből, de mondtam, nem kell bírom még. Olyan volt nekünk, mint egy gyerek. Családtag volt. Bejött at orvos, azt mondta, majd telefonál.
Otthon csak ültünk, nem tudtunk semmit csinálni, mert a gondolataink csak körülötte jártak. Megcsörrent a telefon. Nem, nem lehet az orvos! Hisz alig értünk haza! Ennyi idő alatt nem lehetett végezni a műtéttel…Lehet, hogy valamelyik ismerősünk telefonál. Nem mozdultam. A férjem ment végül is a telefonhoz.
-Igen értem…nem lehet mit tenni…áttétes…nem lehet rajta segíteni- akkor már zokogtunk a lányommal. Ha felébreszti, maximum egy hete van még…igen,akkor maradjon örökké álomban. Ne ébresszük fel. Igen megyek érte…Igen, neki így lesz jobb,az embereknél ezt nem tehetjük meg- ismételgette az orvos szavait a férjem.
Nem tudtam elmenni a férjemmel, ő temette el. Örökálomban maradt…Az egyik ismerősünk kislány mikor megtudta, mi történt a kutyusunkkal,azt mondta: biztos csillag lett belőle fent az égen. Azóta esténként gyakran nézegetem az égboltot. Kiválasztottam egy csillagot, amelyik a legfényesebben ragyog.
/Ezt a történetet csak az érti meg, akinek van, vagy volt valamilyen állata./