Falusi idill

A diszkót mindig a falu szélén álló kiskocsmában tartják. A rögzített faasztalok, és vaskos padok miatt nem igazán lehet táncolni, de ez a fiatalokat nem zavarja, megszokták.

Az apró helyiség tulajdonosa, Mihály bá ilyenkor félrevonul a raktárnak használt hátsó helyiségbe, „szabaccságot vesz ki”, ahogy ő mondja, és átadja a terepet az unokájának, Lalinak. Lali középmagas, nyurga szőke fiú, a nyáron töltötte be a 17. évét. Ilyenkor ő a főnök a pult mögött, és a keverőpultnál is. Dj Lali, így hívják a háta mögött némi gúnnyal, de azért irigykedve a többiek. Alig vannak húszan, ők a falu lakosságának fiataljai. A legközelebb eső városba járnak középiskolába, sokan kollégisták, nem szívesen jönnek haza hétvégén sem, már megszédítette őket a város látszólagos forgataga. Pedig kinézik őket még mindig, erős, vidéki tájszólásuk miatt. De most nyár van, augusztus utolsó hete, hát itthon vannak. Muszáj, nyáron munka van, amit el kell végezni, bárhogy hadakoznak is sokan közülük ellene. Jár nekik a diszkó, kell a szórakozás is, védik meg őket a szüleik, az öregek nyelve ellen. Az alig 200 lakosú település lassan haldoklik, meg kell fogni a fiatalokat, nem engedhetik, hogy ők is elköltözzenek innen, ezért a diszkó.
Édes, balzsamos az éjszakai levegő, és Mihály bá szemet huny afelett, hogy unokája szeszes italt szolgál fel a többieknek. Ugyan már, ők is megitták a magukét annak idején, miért irigyelné a maiaktól. Ők is pálinkával kezdték a napot, azután ellátták az állatokat, a gazdaságot, várta őket a szántás, a föld. Igaz, a maiak már puhányok, nem bírják úgy a fizikai munkát. Az unokája is tavaly is olyan kényszeredetten ásta ki a krumplit, hogy rossz volt nézni. Aztán mindig csak a motorért könyörgött. Nem lehet egy rossz szava sem, idén megkapta. A MÁV megszüntette a vonatközlekedést, a Volán ugyan indított helyettesítő buszokat, de azért elkél az a motor. Hadd legyen a gyereknek!

Lali Esztert figyeli. Alig tizenöt éves a lány, de többnek tűnik. Szeme vastagon körbe van rajzolva feketével, van valami közöny, hidegség ebben a feketével kiemelt kék szemekben. Mindenesetre feltűnő. A haja hosszú, fekete, izzadtan tapad a csupasz hátára. Rövid szoknya van rajta, lábán saru, borzasztóan néz ki, Lalinak a magas sarkú cipők tetszenek a lányokon.
Mégis rajta felejti a szemét a lányon, tetszik neki nagyon. Eszter óvatosan mozog a két padsor közötti szűk helyen, néha nekiütődik a mellette állóknak, mégis kecses minden mozdulata. Csupasz karját felemeli, ilyenkor megvillannak rajta az ezüst karika formájú karkötők, ahogy a könyökéig csúsznak, majd visszahullnak.
Lali cigit sodor, a marihuánás füvet közönséges dohánnyal pótolja ki, majd beszól az öregnek, jöjjön ki.
Mihály bá nehézkesen feláll a fotelból, ahonnan a meccset nézi.
Unokája már Eszter mellett áll, megkínálja a meggyújtott cigarettával. Eszter óvatosan fogja, nem akar senkit sem megégetni. Beleszív néhányat, pupillája kitágul. Mintha áthullámozna rajta a zene, egy pillanatra a teste minden zugában érzi a lüktetését. Aztán a pillanat elmúlik, visszaadja a fiúnak a cigit.
– Dugunk? –hajol hozzá Lali, cigarettát tartó keze az arca előtt, ballal magához húzza a lányt.
Eszter elbizonytalanodik. Érti a kérdést, mégsem tudja mi a jó válasz erre. Még szűz. Lali nem vár hosszan a lányra, legyint egyet, és odébb megy. Eszter a szemével követi a fiút. Nem tudja, mit tegyen. A félsz, a kíváncsiság és a megadás viaskodik benne. És a tartózkodó büszkeség, valami ösztönös finomság, ami akaratlanul is irányítja a lényét.
Lali messze sodródik tőle, már más lányhoz hajol oda. Eszter sajnálja a pillanatot, nem tudja helyesen döntött-e. Már igent mondana, mégsem megy a fiú után. Öccse barátja kerül mellé. Annyi idős, mint Lali, nekik is méhészetük van, mint Eszteréknek. Jóképű gyerek, de nem olyan népszerű, mint Lali. Tetoválása van. Házilag készült géppel vésték a felkarjára, egy koponyát ábrázol, nagy tojás alakú torz szemekkel. Eszternek eszébe jut, hogy kigúnyolták a suliban, mikor meglátták. „Falura jó lesz”, röhögtek a városiak. Eszter is városi fiúról ábrándozik, mint a többi lány. Vagy Laliról.
De az a vonat már elment.
A lány megrázza magát, igyekszik feltűnően viselkedni. Kacag, odabújik öccse barátjához. Szeme sarkából figyeli a hatást, vajon észreveszi-e tulajdonos unokája.
Nem, Lalit már sehol sem látja.
A fiú elérti a lány viselkedését, közel hajol hozzá, száját a lányéra nyomja. Eszter viszonozza a csókot. Nyálas, nem tetszik neki. A fiú egyre jobban nyomul. Átöleli, kezeit a lány kerek fenekére csúsztatja. Eszter megmerevedik, tiltakozna, de nincs hozzá ereje. Az a vonat már elment, gondolja.
A fiú kézen fogja, és kivezeti az éjszakába.
Lassan végigsétálnak a sekély, mocsaras víz mentén, majd a mező felé veszik az irány. A bálákba kötött szénák szabályos sorokban törik meg a rét egyhangúságát.
Eszter tétova mozdulatait megtöri a másik akarata.
A megbolygatott széna lágy halomban omlik el, már mások is használhatták előttük.
Remélem, nem leszek terhes – lüktet a lányban egyetlen gondolat, és átadja magát a fájdalomnak.