Fantom : Epikrizis Dánia Erik

(A történet Susan Kay A Fantom c. regénye alapján irtam, és csupán részleteket szeretnék feltenni . Ha valakinek kérdése van az nyugodtan írjon . A részletben szereplő Kristina nem azonos a regényény Christine Daae-jával. )

Mikor a szobába beléptem , Kristinát még ébren találtam . Egyetlen gyertya fényénél ült az ágy melletti székben , köpenyembe burkolózva . Két lábát felhúzta s átfogta térdét . Úgy ült ott , mint egy riadt kislány , akit megrémített az éjszaka hideg sötétsége. Két nagy szeme lázasan fénylett és olyan gyöngének , gyámoltalannak tetszett , hogy a szívem belesajdult a látványba. Heves aggodalommal térdeltem a széke elé, úgy néztem fel rá. Fátyolos tekintettel fordult felém, révülten , mint aki nagyon messze jár gondolatban .
– Már régen ágyban volna a helyed, kedves . – Mondtam halkan , s gyöngéden végigsimítottam arcát. Érintésemre összerezzent , és hangom hallatán mintha felébrett volna éber álmából .
– Nem tudok aludni .- Suttogta és magához szorította kezem és megkönnyebbülten húnyta be szemét. Pilláin könnyek csillogtak , apró gyöngyökként.
– Sírtál ? – Kérdeztem megrendülten ,szorongva.
– Nem … vagyis igen … egy kicsit … – Felelt büntudatosan .
– Annyra hiányoztál Erik … soha nem hiányoztál ennyire …
Hangja remegett s még nagyobb kétségbeeséssel ölelte magához kezem .
– Nem bírtam aludni … valahányszor lehúnytam a szemem szörnyű álmot láttam … annyra szerttem volna , hogy mellettem légy …
– Most már itt vagyok . – Mondtam nyugtatólag és karomba vettem a lányt , hogy visszavigyem az ágyba. Nem akartam , hogy tovabb kuporugjon mezitláb , vékony hálóiingjében. Nem is tiltakozott. Mint egy jó gyerek engedelmesen fogta át nyakam s bízta rám magát . Egyetlen egy szó nélkül türte , hogy lefektessem és betakarjam . Leültem mellé az ágy szélére s kimondhatatlan aggodlommal néztem le a márványfehér arcra s a beteges fénnyel égő zafír szemekre . Olyan törékeny volt, olyan fiatal és gyönyörű. Szinte lveszett a parnák közott , vékony karja világított a sötét takarón , haja aranylott a gyertya bizonytalan , táncoló fényében . Lassan és küszködve lélegzett . Mélyeket sóhajtott aztán kimerülten hallgatott , mintha nyitott szemmel aludna . Rettenetes volt nézni kinlódását és hallgatni az időnként beálló feszült csendett, majd a reszkető , nehéz sóhajt amely oly gyönge volt és erőtlebn , mint egy haldokló utolsó lehelete . Kezem mellkasára tettem , azt remélve , így talán jobban érzi magát . Úgy szorította magához kezem , mintha érintésem volna az egyetlen ami enyhülést hozhat számára. Éreztem testének lázas forróságát , zakatoló szívét , mely úgy verdesett tenyerem alatt , mint egy riadt , csapdába esett kismadár .
Szerettem volna segíteni rajta , kétségbeesetten könnyíteni szenvedésén , de nem volt módom rá . És ez olyan kimondhatatlan teherként nehezedett rám mint még soha semmi.
– Emlékszel , mikor azt mondtad , a fiatalság nem véd meg a haláltól …
Olyan volt a hangja , mintha a végtelen messzességből szólt volna.
– Akkor nem akartam ezt elfogadni . Szerettem volna elhinni , hogy nagyon sokára jön el a nap , mikor el kell válnunk… – Mondta fáradtan .
– De mikor olyan nagyon beteg voltam , látnom kellett , milyen könnyen elszáll az ember ereje … lattam , hogy egyetlen egy nap is milyen közel visz a véghez … azóta tudom, hogy bármikor meghalhatok … tudom , hogy akár egy hét múlva … de lehet , hogy már holnap szembe kell néznem a halállal …- Nagyon nagyon keserüen beszélt , és szemében láttam az egyre erősödõ félelmet .
– Minden nappal közelebb érzem magamhoz Erik ! – Szorítottacmeg görcsösen a kezem iszonyú rémületében .
– Már nem tűnikbolyan távolinak , olyan lassan közeledőnek …
Szerettem volna befogni a fülem , hogy ne haljam ezeket a borzalmas szavakat . Kristina kimerülten hallgatott néhány percig, s álmatagon meredt maga elé könnyektől elhomályosult tekintettel .
– Azt álmodtam , koporsóban fekszem… üveg köporsóban- Szólalt meg isét elhaló hangon .
– Ott feküdtem az alján és lattam , ahogy gyászruhás emberek néznek le rám , elkeseredett arccal , keserű tekintettel … aztán lassan leengedtek … de nem a földbe … víz csobogását hallottam és a koporsó átlátszó fedele fölött hullámok csaptak össze , eltakarva mindent a külvilágból … eltünt a fény , eltünt az ég … egyedül voltam ,csak a fagyos víz érintését éreztem és valami elviselhetetlen nyomást a melkasomon … próbáltam lélegezni , minnden erőmmel , de a tüdőm úgyéreztem szétszakad …
A felidézett emlék hatására félelme újra éledt és most jobban kinozta mint eddig bármikor .
– Azt hittem , megfulladok ! Olyan valóságosan éreztem , mint ahogy most itt érzem a kezed … zihálva ébredtem és a suly még mindig a mellemet nyomja … minden lélegzetvétel fájt … iszonyatosan féltem , Erik … nemtudtam újra lehúnyni a szemem … sírtam …
Most is szabálytalanul lélegzett , keble nyugtalanul hullamzott kezem alatt .
Csöndesen fel akartam állni , hogy borogatást hozzak forró homlokára , de amint megmozdultam rémülten kapott kezem után .
– Ne menj el ! Ne hagyj magamra egy percre se !- Könyörgött kétségbeesve .
– Maradj velem… – Suttogta lázasan , sóvárgó tekintettel . Vágyakozva húzott magához s ajka lágyan érintette ajkam .
– Szeress ma nagyon … – Kért sürgetve és olyan szenvedélyel csókolt , hogy nem volt erőm sem szívem elhúzódni tőle .
Ölelésében , minden rémitő szó csak beteges képzelődésnek tűnt . Nem vol sem múlt sem jövő, csak a jelen míg a karomban tartottam , amíg éreztem szerelmét minden mozdulatában , testének minden rezdülésében . Mindketten ösztönösen kizártuk a rosszat , hagytuk , hogy elöntsön az a boldogító, gyönyörű érzés ami olyan megnugtató volt mindíg .
Szerettem , nagyon szerettem azon az éjszakán . Odaadóan és forrón imádtam , úgy ahogy más nőt , talán soha nem leszek képes szeretni .Minden más érzés csak halvány árnyéka lehet annak amit Kristina iránt éreztem , akkor és mindíg . Soha senkiben nem lelhetem meg azt a boldogságot amit ő adott nekem minden csókjával , minden szavával . Mielött megismertem volna , nem hittem , hogy létezik olyasmi ami ilyen mélyen megérint , ami képes eloszlatni a szív fájdalmát , kiragadni a sötétségből , mikor minden kimondhatatlanul rossznak , ocsmánynak tűnik körülötted . Kételkedtem abban , hogy asszony szerelme ilyen csodát tehet . Kristina szerelme olyan tökéletes volt , amilyet talán meg sem érdemeltem volna . Álmomban sem gondoltam , hogy egyszer részem lesz ilyen boldogságban , mint amit e törékeny és gyermekes teremtés szerelmében megtaláltam . Visszaadta életkedvem , mikor már nem találtam semmi örömöt az életben . Olyat tett értem , amit senki más nem tett volna meg . Nekem adta magát , önként , annak ellenére , hogy tudta az élet velem nem olyan mint mással . Feláldozta magát értem , válallt minden kockázatot és a feleségem lett . Hálas voltam ezért és minden vágyam az volt, hogy a lehető legtöbbet agyjak neki abból amim van . Mindenem az övé volt , minden amit kívánt .
Akkor ott azon az éjszakán , ajkait csókolva , arra gondoltam , jó volna meghalni , így együtt , ilyen boldogan , ilyen tökéletes boldogságban . Nem emlékezve semmire ami rossz volt , nem félve attól, hogy egyikünknek itt kell maradnia , magányosan . Hogy a másik talán már holnap , a Sors egy kegyetlen fintorának köszönhetően kilép az életből és soha nem ölel ilyen forrón már . Könnyebb lett volna így , sokkal könnyebb . Nem kellett volna elengednem sem , ölelhettem , a karomban tarthattam volna , amíg mindennek vége nem szakad . De nem így történt . Amit akkor olyan nagyon áhítotottam nem következett be . Gyorsan elfeledtem a halált , szédült mámoromban mintha felettünk nem is lehetne hatalma . Azt képzeltem , hogy nem teheti tönkre azt ami a legfontosabb , legértékesebb volt szánalmas életemben.