Fehér

Kétségtelen. Egy tömeg rajzolódott ki a dombok között. Tüntetés? Nem, annak nem nevezhető. Pedig ennél messzebbről bizton állíthatta volna bárki, ha ilyesfajta feltételezéssel vérteztek volna fel személyt.
Ami kézzel fogható lett, okot adott egy bizonyos logikus láncolat kialakításához: az Arcok. Azok a merev arcok a dombokba süppedve. Egy-egy domb, mint anya, befogadták a merevséget testük alkotórészeikként. Fehérre meszelt, egyenes szemöldökök, üvegszemek.Ez maga a predesztináció.
Hol marad a szándék? Az élethűség visszaadása egykoron a fehőket szelte ketté. Mégis, az üresség uralma megmaradt, trónjáról ledönthetetlen. Mindig, így a jelenünkben is, amely mint edényben rabként fogva tartott víz reagál a külső hatásokra.
Sok színű ecsettel nyúlunk a mélyére, ám az minden erőfeszítés ellenére egyszínű sötétté apad, a lerakódás lehetősége több mint valószínű. Hiába. Beletörődés.
Mozdulatlan arcban az ember nem csalódik.Bátran állítható, hogy ennél zseniálisabb realisztikát keresve sem találni.Letisztultság. Akár fogalmazhatunk így is. Fásultság.
Üres tekintetek egymáson, kart karba öltve. Jelen érzéseim diktálnak. Eszembe nem jutna vitatkozni a közhellyel, miszerint"A szem a lélek tükre".
Korunk gyártószalagjain kipréselt példányok: emberi maradványok. Szerteágazó rendszerrel megáldottak, mindössze csak a központ vált feleslegessé.
Tűnődés… Nem más a helyzet. Reménytelenség, amit még magában foglal (rajtam kívűl). A hozzávalók vagyunk és nem lázadunk.
A vonat ritmussal járul hozzá az egyszínűséghez.Pergő dob a hangulatomon.
Egyszer csak elfog az érzés: A közönségdíjat! Körülnézve, ebben a zárt, tovasuhanó térben, úgy érzem sugárzik belőlem a közönségesség.
Ha más nem is, ez biztosan megkülönböztet majd bárki mástól,fegyverként használom. Kiemelkedni..Mindegy is mivel, de célként lebeg örökké.
Szó: mint a visszafojtott levegő. A töprengésünk témája kiütközik rajtunk. Gondolkodásom egy lényeget boncolgat, ami nem látszik arcomon. De mégis az atmoszférába jut, az üres tekintetek rám merednek.Ha matematikával mindent fel lehet írni, akkor az aktuális képletem a következő:üres tekintetek plusz rám merednek egyenlő hasonló zárt térben meredt arcok egymáson, ami nagy hangzavarral jár. Így képtelen vagyok gondolkodni!Ám kénytelen is.
Ősz van, számadás. Télen mi lesz? Minden marad, csak letakarva. Fehérrel, hogy megvakítson, fehérrel, hogy leplezze a gyászt. Mi lesz az Arcokkal a dombon?
Végleg elvesznek. Fehérre meszelt fejüket és arcukat nem óvja többé az anyai gondoskodás, a föld fogadja be őket.